<![CDATA[Index - Belföld]]> http://index.hu/assets/images/rss_logo.gif Index http://index.hu/ 144 35 http://index.hu/belfold/ hu-HU http://backend.userland.com/rss <![CDATA[Az állami kitüntetésekről tárgyal a Ház]]> http://index.hu/belfold/parlam081006/az_allami_kituntetesekrol_targyal_a_haz/ Mon, 06 Oct 2008 11:59:00 +0200 Az állami kitüntetésekről szóló törvényeket módosítja ma az Országgyűlés e heti háromnapos ülésének első napján. A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről, valamint a Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló törvények módosítására azért van szükség, mert az Alkotmánybíróság egy 2007-es határozatában kimondta, hogy a köztársasági elnököt valódi döntési jog illeti meg a kitüntetések adományozásában, jogosult és egyben köteles megtagadni az alkotmányos értékrendbe ütköző kitüntetés adományozását. A törvényjavaslat szerint a jövőben ezeket a kitüntetéseket vissza is lehet vonni azoktól, akik arra érdemtelenné váltak.

Nem lehet olyan személyt kitüntetésre javasolni, akit bűncselekmény miatt jogerősen elítéltek, amíg büntetését a bűnügyi nyilvántartásból nem törölték, vagyis a büntetett előélethez fűződő jogkövetkezmények alóli mentesülés még nem elégséges a kitüntetéshez. (MTI)

]]>
Az állami kitüntetésekről szóló törvényeket módosítja ma az Országgyűlés e heti háromnapos ülésének első napján. A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről, valamint a Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló törvények módosítására azért van szükség, mert az Alkotmánybíróság egy 2007-es határozatában kimondta, hogy a köztársasági elnököt valódi döntési jog illeti meg a kitüntetések adományozásában, jogosult és egyben köteles megtagadni az alkotmányos értékrendbe ütköző kitüntetés adományozását. A törvényjavaslat szerint a jövőben ezeket a kitüntetéseket vissza is lehet vonni azoktól, akik arra érdemtelenné váltak.

Nem lehet olyan személyt kitüntetésre javasolni, akit bűncselekmény miatt jogerősen elítéltek, amíg büntetését a bűnügyi nyilvántartásból nem törölték, vagyis a büntetett előélethez fűződő jogkövetkezmények alóli mentesülés még nem elégséges a kitüntetéshez. (MTI)

]]>
<![CDATA[Veres nem eszi az SZDSZ főztjét]]> http://index.hu/belfold/parlam081006/veres_nem_eszi_az_szdsz_foztjet/ Mon, 06 Oct 2008 12:59:00 +0200 <![CDATA[Mártírok és népszolgálat]]> http://index.hu/belfold/parlam081006/martirok_es_nepszolgalat/ Mon, 06 Oct 2008 13:04:00 +0200 <![CDATA[Állunk a világválságban törhetetlenül]]> http://index.hu/belfold/parlam081006/allunk_a_vilagvalsagban_torhetetlenul/ Mon, 06 Oct 2008 13:08:00 +0200 <![CDATA[Királyok voltunk a konvergencia-programmal]]> http://index.hu/belfold/parlam081006/kiralyok_voltunk_a_konvergencia-programmal/ Mon, 06 Oct 2008 13:13:00 +0200 <![CDATA[Nem kell a kincstári optimizmus]]> http://index.hu/belfold/parlam081006/nem_kell_a_kincstari_optimizmus/ Mon, 06 Oct 2008 13:15:00 +0200 <![CDATA[Varga szerint igeneis gyűrűzik]]> http://index.hu/belfold/parlam081006/varga_szerint_igeneis_gyuruzik/ Mon, 06 Oct 2008 13:18:00 +0200 <![CDATA[Összeomlott a szocializmus épülete]]> http://index.hu/belfold/parlam081006/osszeomlott_a_szocializmus_epulete/ Mon, 06 Oct 2008 13:20:00 +0200 <![CDATA[Golyó általi halál kegyelemből]]> http://index.hu/belfold/parlam081006/golyo_altali_halal_kegyelembol/ Mon, 06 Oct 2008 13:22:00 +0200 Az 1848?49-es szabadságharc 13 katonai vezetőjét 1849. október 6-án Aradon végezték ki. A magyar honvédsereg szándékosan nem az osztrák császári csapatoknak adta meg magát, hanem Világosnál az orosz csapatoknak. Miután a magyar tábornokokat átadták az osztrákoknak, a császár ellen így elkövetett sértés miatt azokra nem a tábornokokat megillető golyó általi halált, hanem kötél általi halált szabtak ki. Később - kegyelemből - néhány ítéletet golyó általi halálra változtattak. Október 6-án Pesten kivégezték gróf Batthyány Lajos volt miniszterelnököt is.

A 13 aradi vértanú: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezić Károly, Láhner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly.

]]>
Az 1848?49-es szabadságharc 13 katonai vezetőjét 1849. október 6-án Aradon végezték ki. A magyar honvédsereg szándékosan nem az osztrák császári csapatoknak adta meg magát, hanem Világosnál az orosz csapatoknak. Miután a magyar tábornokokat átadták az osztrákoknak, a császár ellen így elkövetett sértés miatt azokra nem a tábornokokat megillető golyó általi halált, hanem kötél általi halált szabtak ki. Később - kegyelemből - néhány ítéletet golyó általi halálra változtattak. Október 6-án Pesten kivégezték gróf Batthyány Lajos volt miniszterelnököt is.

A 13 aradi vértanú: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezić Károly, Láhner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly.

]]>
<![CDATA[A konzervatívok piacvédelmet követelnek]]> http://index.hu/belfold/parlam081006/a_konzervativok_piacvedelmet_kovetelnek/ Mon, 06 Oct 2008 13:23:00 +0200 <![CDATA[Ismét megfigyelés szállt át a termen]]> http://index.hu/belfold/parlam081006/ismet_megfigyeles_szallt_at_a_termen/ Mon, 06 Oct 2008 13:25:00 +0200 <![CDATA[Szabálytalan, de hiába]]> http://index.hu/belfold/parlam081006/szabalytalan_de_hiaba/ Mon, 06 Oct 2008 13:30:00 +0200 Az Országgyűlés Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottsága szerint sérti a házszabályt, de nem szankcionálható, hogy a Fidesz és a KDNP képviselői nem vesznek részt a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésein. Az erről szóló állásfoglalást a szocialista képviselők 15 igen szavazatával - 14 nem és egy tartózkodás ellenében - fogadták el a testület hétfői ülésén. Az ügyrendi bizottság szerint ugyanakkor ez a házszabály-sértő magatartás nem szankcionálható.

"A házszabályszerű magatartás minden megválasztott országgyűlési képviselőtől, így a bizottság elnökétől és tagjaitól elvárható, de ki nem kényszeríthető" - olvasható az állásfoglalásban. A nemzetbiztonsági bizottsági üléseken azóta nem vesz részt Kövér László, Demeter Ervin (mindkettő Fidesz) és Simicskó István (KDNP, hogy a kormányfő Szilvásy György titokminiszter javaslatára - a testület elutasítása ellenére - Laborc Sándort nevezte ki a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatójává, még 2007 decemberében. (MTI)

]]>
Az Országgyűlés Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottsága szerint sérti a házszabályt, de nem szankcionálható, hogy a Fidesz és a KDNP képviselői nem vesznek részt a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésein. Az erről szóló állásfoglalást a szocialista képviselők 15 igen szavazatával - 14 nem és egy tartózkodás ellenében - fogadták el a testület hétfői ülésén. Az ügyrendi bizottság szerint ugyanakkor ez a házszabály-sértő magatartás nem szankcionálható.

"A házszabályszerű magatartás minden megválasztott országgyűlési képviselőtől, így a bizottság elnökétől és tagjaitól elvárható, de ki nem kényszeríthető" - olvasható az állásfoglalásban. A nemzetbiztonsági bizottsági üléseken azóta nem vesz részt Kövér László, Demeter Ervin (mindkettő Fidesz) és Simicskó István (KDNP, hogy a kormányfő Szilvásy György titokminiszter javaslatára - a testület elutasítása ellenére - Laborc Sándort nevezte ki a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatójává, még 2007 decemberében. (MTI)

]]>
<![CDATA[Az államtitkár borítékolta a megfigyelési ügy komoly eredményeit]]> http://index.hu/belfold/parlam081006/az_allamtitkar_boritekolta_a_megfigyelesi_ugy_komoly_eredmenyeit/ Mon, 06 Oct 2008 13:35:00 +0200 kötélfenyegetett Iváncsik államtitikár kontrázott, és azt bizonygatta, hogy ugyan egy államtitoksértés súlyosabban esik latba, mint az egyszerű emberekről szóló információk begyűjtése. Pedig, mondta Iváncsik, a jogállam morális szempontjából utóbbi a fontosabb, ugyanis ez jelzi, hogy különböző szervek úgy érzik, bármit megtehetnek. Azt, hogy nem ártatlanok, ezt az államtitkár szerint a gyanúsítottak is tudják, nem véletlenül akarta valaki letörölni az adatokat házkutatás közben, illetve a lefoglalt adathordozót másoló hivatalos szerveknek pedig komoly fejtörést okozott, hogy kikerüljék az előre telepített törlőprogramot. Az államtitkár egyébként biztos benne, hogy a nyomozószervek komoly eredményre jutnak.]]> kötélfenyegetett Iváncsik államtitikár kontrázott, és azt bizonygatta, hogy ugyan egy államtitoksértés súlyosabban esik latba, mint az egyszerű emberekről szóló információk begyűjtése. Pedig, mondta Iváncsik, a jogállam morális szempontjából utóbbi a fontosabb, ugyanis ez jelzi, hogy különböző szervek úgy érzik, bármit megtehetnek. Azt, hogy nem ártatlanok, ezt az államtitkár szerint a gyanúsítottak is tudják, nem véletlenül akarta valaki letörölni az adatokat házkutatás közben, illetve a lefoglalt adathordozót másoló hivatalos szerveknek pedig komoly fejtörést okozott, hogy kikerüljék az előre telepített törlőprogramot. Az államtitkár egyébként biztos benne, hogy a nyomozószervek komoly eredményre jutnak.]]> <![CDATA[Egy oldal a tisztességről]]> http://index.hu/belfold/parlam081006/egy_oldal_a_tisztessegrol/ Mon, 06 Oct 2008 13:36:00 +0200 <![CDATA[Felsőoktatás: frusztráció és minisztériumi packázás]]> http://index.hu/belfold/parlam081006/felsooktatas_frusztracio_es_miniszteriumi_packazas/ Mon, 06 Oct 2008 13:39:00 +0200 <![CDATA[Már hogyne fejlesztenének]]> http://index.hu/belfold/parlam081006/mar_hogyne_fejlesztenenek/ Mon, 06 Oct 2008 13:46:00 +0200 <![CDATA[Ne járjon má' államilag támogatott színházjegy]]> http://index.hu/belfold/parlam081006/ne_jarjon_ma_allamilag_tamogatott_szinhazjegy/ Mon, 06 Oct 2008 13:50:00 +0200 Kóka János megint konstatálta, hogy kisebb adó kell, és takarékoskodjon a kormány is. Mert, mondta a liberális frakcióvezető, a gazdasági fejlődés nem valami misztérium, hanem sok egyén javuló tevékenysége. Ma büntet az állam az adóival, hogy eltarthasson egy lusta terpeszkedő struktúrát, és, állította Kóka, szigorúan ragaszkodik is ehhez a struktúrához.

Szerinte felháborító, hogy a gazdagok is kapnak családi pótlékot, államilag támogatott színházjegyet, és a kormány több száz milliárdot önt elavult munkaügyi szisztémákba, de a munkanélküliség nem javul. Úgyhogy, szögezte le Kóka, kell egy költségvetési plafon.

]]>
Kóka János megint konstatálta, hogy kisebb adó kell, és takarékoskodjon a kormány is. Mert, mondta a liberális frakcióvezető, a gazdasági fejlődés nem valami misztérium, hanem sok egyén javuló tevékenysége. Ma büntet az állam az adóival, hogy eltarthasson egy lusta terpeszkedő struktúrát, és, állította Kóka, szigorúan ragaszkodik is ehhez a struktúrához.

Szerinte felháborító, hogy a gazdagok is kapnak családi pótlékot, államilag támogatott színházjegyet, és a kormány több száz milliárdot önt elavult munkaügyi szisztémákba, de a munkanélküliség nem javul. Úgyhogy, szögezte le Kóka, kell egy költségvetési plafon.

]]>
<![CDATA[Veres plafonja nem Kóka plafonja]]> http://index.hu/belfold/parlam081006/veres_plafonja_nem_koka_plafonja/ Mon, 06 Oct 2008 13:55:00 +0200 <![CDATA[Emberéleteket ment a világgazdasági válság]]> http://index.hu/belfold/parlam081006/embereleteket_ment_a_vilaggazdasagi_valsag/ Mon, 06 Oct 2008 13:58:00 +0200 <![CDATA[Gyurcsány dorongolta le a válság prófétáit]]> http://index.hu/belfold/parlam081006/gyurcsany_dorongolta_le_a_valsag_profetait/ Mon, 06 Oct 2008 14:04:00 +0200 <![CDATA[120 milliárd után kutat a Fidesz]]> http://index.hu/belfold/parlam081006/120_milliard_utan_kutat_a_fidesz/ Mon, 06 Oct 2008 14:15:00 +0200 <![CDATA[Monitorig bizottság a cigányok integrálásáért]]> http://index.hu/belfold/parlam081006/monitorig_bizottsag_a_ciganyok_integralasaert/ Mon, 06 Oct 2008 14:23:00 +0200 <![CDATA[Kritizálták Szilit]]> http://index.hu/belfold/parlam081006/kritizaltak_szilit/ Mon, 06 Oct 2008 14:28:00 +0200 <![CDATA[Nálunk a munka nem lehet szívesség dolga]]> http://index.hu/belfold/parlam081006/nalunk_a_munka_nem_lehet_szivesseg_dolga/ Mon, 06 Oct 2008 14:47:00 +0200 <![CDATA[Megszívta a kormány a szívességet]]> http://index.hu/belfold/parlam081006/megszivta_a_kormany_a_szivesseget/ Mon, 06 Oct 2008 14:55:00 +0200 <![CDATA[Ügyészség, ürülék, feljelentés]]> http://index.hu/belfold/parlam081006/ugyeszseg_urulek_feljelentes/ Mon, 06 Oct 2008 14:58:00 +0200 Túszul ejtik a gonosz randalírozók nemzeti ünnepeinket, mégsem tesz senki semmit ez ellen a tarthatatlan helyzet ellen. Például az ügyészség a megfélemlítettek feljelentéseire vár, holott magától akcióba kellene lépni, mondta Gusztos Péter. Márpedig az SZDSZ-es honatya szerint botorság savval és ürülékkel leöntött emberektől (incidens a Sirály előtt) feljelentést várni. A törvényhozás Gusztos szerint épp azért látta el az ügyészséget a hivatalból megindított nyomozás lehetőségeivel.

Az ügyészséget képviselő Belovics Ervin a legfőbb ügyész helyettese azt mondta, az ügyészségnek a hatáskörében tudomására jutott bűncselekmények esetében köteles mozdulni. Ami pedig a hivatalból indított eljárást illeti, az Belovics szerint csak a törvényi feltételek fennállása alapján startolhat, a feltétel ez esetben pedig a feljelentés.

Gusztos visszadobta a választ, mondván: ha közvádlói feladatait ilyen szűkkeblűen értelmezi az ügyészség, akkor alkotmányos feladatait hárítja át védtelen emberekre. A ház többsége egyet értett Gusztossal, leszavazták a legfőbb ügyész helyettesét.

]]>
Túszul ejtik a gonosz randalírozók nemzeti ünnepeinket, mégsem tesz senki semmit ez ellen a tarthatatlan helyzet ellen. Például az ügyészség a megfélemlítettek feljelentéseire vár, holott magától akcióba kellene lépni, mondta Gusztos Péter. Márpedig az SZDSZ-es honatya szerint botorság savval és ürülékkel leöntött emberektől (incidens a Sirály előtt) feljelentést várni. A törvényhozás Gusztos szerint épp azért látta el az ügyészséget a hivatalból megindított nyomozás lehetőségeivel.

Az ügyészséget képviselő Belovics Ervin a legfőbb ügyész helyettese azt mondta, az ügyészségnek a hatáskörében tudomására jutott bűncselekmények esetében köteles mozdulni. Ami pedig a hivatalból indított eljárást illeti, az Belovics szerint csak a törvényi feltételek fennállása alapján startolhat, a feltétel ez esetben pedig a feljelentés.

Gusztos visszadobta a választ, mondván: ha közvádlói feladatait ilyen szűkkeblűen értelmezi az ügyészség, akkor alkotmányos feladatait hárítja át védtelen emberekre. A ház többsége egyet értett Gusztossal, leszavazták a legfőbb ügyész helyettesét.

]]>
<![CDATA[Három pofon Szűcs Erikának]]> http://index.hu/belfold/parlam081006/harom_pofon_szucs_erikanak/ Mon, 06 Oct 2008 15:40:00 +0200 Hétfőn harmadjára is leszavazták Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter egy fideszes interpellációra adott válaszát az Országgyűlésben. Hirt Ferenc (Fidesz) azt tudakolta, befejeződik-e határidőre az önkormányzati óvodák, alap- és középfokú intézmények fizikai akadálymentesítése, gondolkodik-e a minisztérium a pályázati rendszer felülvizsgálatán.

Szűcs Erika válaszában azt mondta, minden fenntartó elsősorban maga kell, hogy megoldja a szükséges átalakításokat, a kormánynak ezt anyagi forrásokkal kell segítenie. Úgy vélte, az akadálymentesítésre kötelezettek jelentős része meg sem kísérel pályázati forráshoz jutni, holott bőven lenne lehetőség. A képviselő a választ nem fogadta el, és a Ház sem, amely 183 igen, 169 nem szavazattal és 15 tartózkodással utasította el. (MTI)

]]>
Hétfőn harmadjára is leszavazták Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter egy fideszes interpellációra adott válaszát az Országgyűlésben. Hirt Ferenc (Fidesz) azt tudakolta, befejeződik-e határidőre az önkormányzati óvodák, alap- és középfokú intézmények fizikai akadálymentesítése, gondolkodik-e a minisztérium a pályázati rendszer felülvizsgálatán.

Szűcs Erika válaszában azt mondta, minden fenntartó elsősorban maga kell, hogy megoldja a szükséges átalakításokat, a kormánynak ezt anyagi forrásokkal kell segítenie. Úgy vélte, az akadálymentesítésre kötelezettek jelentős része meg sem kísérel pályázati forráshoz jutni, holott bőven lenne lehetőség. A képviselő a választ nem fogadta el, és a Ház sem, amely 183 igen, 169 nem szavazattal és 15 tartózkodással utasította el. (MTI)

]]>
<![CDATA[Fidesz-KDNP: Szűcs Erika mondjon le!]]> http://index.hu/belfold/parlam081006/fidesz-kdnp_szucs_erika_mondjon_le_/ Mon, 06 Oct 2008 15:41:00 +0200 A Fidesz és a KDNP lemondásra szólította fel Szűcs Erika szociális és munkaügyi minisztert, miután a parlament hétfőn a szakminiszter három interpellációra adott válaszát is leszavazta. Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetvezetője újságíróknak példátlannak nevezte, hogy háromszor is leszavazta a Ház a szakminisztert, akit egy munkaügyi, egy időseket, illetve egy fogyatékosokat érintő kérdésben interpelláltak. Szerinte ez a három terület arra világít rá, hogy a kormány szociális és a munkaügyi politikája megbukott, éppen ezért felszólítják Szűcs Erikát, mondjon le a tárca vezetéséről. (MTI)

]]>
A Fidesz és a KDNP lemondásra szólította fel Szűcs Erika szociális és munkaügyi minisztert, miután a parlament hétfőn a szakminiszter három interpellációra adott válaszát is leszavazta. Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetvezetője újságíróknak példátlannak nevezte, hogy háromszor is leszavazta a Ház a szakminisztert, akit egy munkaügyi, egy időseket, illetve egy fogyatékosokat érintő kérdésben interpelláltak. Szerinte ez a három terület arra világít rá, hogy a kormány szociális és a munkaügyi politikája megbukott, éppen ezért felszólítják Szűcs Erikát, mondjon le a tárca vezetéséről. (MTI)

]]>
<![CDATA[UPDATE: összesen 10 leszavazás]]> http://index.hu/belfold/parlam081006/update_osszesen_10_leszavazas/ Mon, 06 Oct 2008 16:05:00 +0200 <![CDATA[Rekord]]> http://index.hu/belfold/parlam081006/rekord/ Mon, 06 Oct 2008 16:10:00 +0200