Kellert háromszor is leszavazták
Percről percre
- Visszavonja a kormány a jövő évi adótörvény-javaslatot, és nem is nyújt be újat, az ideiek maradnak jövőre is hatályban.
- A Fidesz és a KDNP 2006. ősze óta most hallgatta végig először a miniszterelnök előre bejelentett felszólalását.
- Gyurcsány Ferenc szombatra hívta össze a nemzeti csúcsot. Azt ígérte, visszafogott lesz, együttműködésre kérte az ellenzéket.
- Két államtitkárt leszavaztak az interpellációknál. Keller Lászlót háromszor is.
okt. 13. 12:30MSZP: Ne vonuljon ki a a Fidesz
Az MSZP frakciója arra kéri a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportjait, hogy kivételesen ne vonuljanak ki a parlamenti ülésteremből, hanem hallgassák végig Gyurcsány Ferenc miniszterelnök napirend előtti felszólalását, jelentette ki az MSZP frakcióvezető-helyettese a képviselőcsoport hétfői ülése után.
Kovács Tibor elmondta: az MSZP frakció az ülésen meghallgatta Gyurcsány Ferenc beszámolóját is a pénzügyi válság kapcsán kialakult helyzetről. A képviselőcsoport egyhangúlag támogatta a miniszterelnök és a kormány eddigi lépéseit és bejelentéseit, így a 12 pontot és a Nemzeti csúcs összehívását is, jelentette ki Kovács Tibor, majd hozzátette: az MSZP azt szeretné, ha még ezen a héten megtörténne a Nemzeti csúcs első ülése. (FH)

