nov. 17. 13:33Újra sulykolták az MDF pontjait
Herényi Károly visszakanyarodott a gazdasági csúcsra, ahova az MDF persze már megint konkrétumokkal futott be. Első tézise: az IMF-hitel megmentette, stabilizálta hosszútávon a pénzügyi rendszert, tehát euró kell mihamarabb. És a kormány oldja meg, hogy az európai közösség könnyítse meg a csatlakozás feltételeit. Ehhez persze költségvetési fegyelem kell, hiszen azért a büdzsét minimálkövetelményként is rendbe kell majd tenni, tehát üljön le kormány, és tárgyalja meg miként.
És persze, hangoztatta az MDF, a 18 százalékos adósávot 2,7 milliárdra duzzasszák fel, hogy az emberek ne érezzék annyira a jövedelemkiesést.