Gyurcsány optimista
Percről percre
nov. 24. 15:02Katona: "A miniszter úr válasza elégtelen"
Katona elégtelennel jutalmazta Szabó Imre válaszát, majd ha ez még nem lenne elég, azzal is megvádolta a minisztert, hogy semmit nem ért. Inkább a miniszterelnökhöz fordulna a kérdéssel Katona, és jelképesen át is nyújtotta a papírost. A választ nem fogadta el, az Országgyűlés viszont igen. Legalábbis úgy tűnt, de aztán kiderül, hogy elnöki szavazat kell a döntéshez, Áder János pedig úgy döntött, Katonának ad igazat, és a választ nem fogadta el.Katona Kálmán átadott Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek egy uniós irányelvet, ami szerinte az ő kérdéseinek a jogosságát támasztja alá. A parlament nem fogadta el Szabó Imre válaszát, de ehhez az elnöklő Áder János nem szavazata is kellett.

