<![CDATA[Index - Belföld]]> http://index.hu/assets/images/rss_logo.gif Index http://index.hu/ 144 35 http://index.hu/belfold/ hu-HU http://backend.userland.com/rss <![CDATA[Átmennek-e az adótörvények?]]> http://index.hu/belfold/parlam081201/atmennek-e_az_adotorvenyek_/ Mon, 01 Dec 2008 12:08:00 +0100 Az adó- és járuléktörvények, valamint a 2009-es költségvetést megalapozó jogszabályok módosításáról dönt ma az Országgyűlés. Az SZDSZ az adótörvényeket - a költségvetéssel ellentétben - nem támogatja, így a kisebbségben lévő MSZP-frakciónak valahogy meg kell oldania, hogy átmenjen a javaslat.

A személyi jövedelemadó törvény úgy változnának, hogy az adókedvezmény kulcsa évi 3,4 millió forintig egységesen 30 százalék, de összesen évi 100 ezer forintot lehet ilyen címen leírni az adóból. Vagyoni típusú adó lesz a cégautó adója, amely 1600 köbcentiméter hengertérfogat alatt 7 ezer, afelett pedig 15 ezer forint évente.

A változások között szerepel, hogy a gyermek, a házastárs és a szülő részére illetékmentes lesz az öröklött vagyonnak az a része, amelynek tiszta (terhekkel csökkentett) értéke nem több 20 millió forintnál. (MTI)

]]>
Az adó- és járuléktörvények, valamint a 2009-es költségvetést megalapozó jogszabályok módosításáról dönt ma az Országgyűlés. Az SZDSZ az adótörvényeket - a költségvetéssel ellentétben - nem támogatja, így a kisebbségben lévő MSZP-frakciónak valahogy meg kell oldania, hogy átmenjen a javaslat.

A személyi jövedelemadó törvény úgy változnának, hogy az adókedvezmény kulcsa évi 3,4 millió forintig egységesen 30 százalék, de összesen évi 100 ezer forintot lehet ilyen címen leírni az adóból. Vagyoni típusú adó lesz a cégautó adója, amely 1600 köbcentiméter hengertérfogat alatt 7 ezer, afelett pedig 15 ezer forint évente.

A változások között szerepel, hogy a gyermek, a házastárs és a szülő részére illetékmentes lesz az öröklött vagyonnak az a része, amelynek tiszta (terhekkel csökkentett) értéke nem több 20 millió forintnál. (MTI)

]]>
<![CDATA[Miniszteri esküvel kezdenek]]> http://index.hu/belfold/parlam081201/miniszteri_eskuvel_kezdenek/ Mon, 01 Dec 2008 12:19:00 +0100 Napirend előtt teszi le az esküt Molnár Csaba a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium új vezetője a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium eddigi államtitkára. Az új tárcavezető Szabó Pált váltja, aki október 6-án, a Monorierdőnél történt, négy halálos áldozatot követelő vonatbaleset miatt lemondott. (MTI)

Fotó: Barakonyi Szabolcs
]]>
Napirend előtt teszi le az esküt Molnár Csaba a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium új vezetője a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium eddigi államtitkára. Az új tárcavezető Szabó Pált váltja, aki október 6-án, a Monorierdőnél történt, négy halálos áldozatot követelő vonatbaleset miatt lemondott. (MTI)

Fotó: Barakonyi Szabolcs
]]>
<![CDATA[Fodor Gábor indul az SZDSZ frakcióvezetői posztjáért]]> http://index.hu/belfold/parlam081201/fodor_gabor_indul_az_szdsz_frakciovezetoi_posztjaert/ Mon, 01 Dec 2008 12:19:00 +0100 Fodor Gábor pártelnökként elindul az SZDSZ frakcióvezetői posztjáért. Az SZDSZ országgyűlési képviselőcsoportját jelenleg Kóka János volt pártelnök vezeti, kettejük közt nem konfliktusmentes a viszony.

]]>
Fodor Gábor pártelnökként elindul az SZDSZ frakcióvezetői posztjáért. Az SZDSZ országgyűlési képviselőcsoportját jelenleg Kóka János volt pártelnök vezeti, kettejük közt nem konfliktusmentes a viszony.

]]>
<![CDATA[Kóka is indul]]> http://index.hu/belfold/parlam081201/koka_is_indul/ Mon, 01 Dec 2008 12:53:00 +0100 <![CDATA[A kormánynak lesz segítsége]]> http://index.hu/belfold/parlam081201/a_kormanynak_lesz_segitsege/ Mon, 01 Dec 2008 12:57:00 +0100 <![CDATA[Kóka a verseny híve]]> http://index.hu/belfold/parlam081201/koka_a_verseny_hive/ Mon, 01 Dec 2008 13:03:00 +0100 <![CDATA[Egy halál, egy karrier]]> http://index.hu/belfold/parlam081201/egy_halal_egy_karrier/ Mon, 01 Dec 2008 13:10:00 +0100 <![CDATA[Molnár Csaba]]> http://index.hu/belfold/parlam081201/molnar_csaba/ Mon, 01 Dec 2008 13:12:00 +0100 <![CDATA[A szocik őspatkánya meg az ordas eszmék]]> http://index.hu/belfold/parlam081201/a_szocik_ospatkanya_meg_az_ordas_eszmek/ Mon, 01 Dec 2008 13:15:00 +0100 Miután Molnár szignált, Mesterházy Attila ragadta magához a mikrofont, és napirend előtt azon morfondírozott, hogy tettesek vagyunk-e, vagy áldozatunk leszünk. Aztán meg arról, hogy őspatkány terjeszt kórt közöttünk. Az atavisztikus költői rágcsáló a meg nem gondolt gondolat szinonimájáról. Hogy mi köze ennek a témához, az nem volt teljesen világos elsőre, de aztán kiderült, hogy Mesterházy az Aranykéz utcai robbantástól a pécsi kézigránátig vezető utat járja végig, ami nem jöhetett volna létre, ha a kormányok és a társadalom időben lép.

02

De nem lépett, úgyhogy fél az átlagpolgár, néha etnikai alapon is. Mert ami itt van, citálta Mestreházy Horn Gyulát, minden csak nem közbiztonság. Ám, ígérte a képviselő, most jön a fordulat, a jövőben még hallgatással sem támogat a magyar ordas eszméket. No meg a frakcióvezető-helyettes szerint nem csak a hallgatással van gond, de a megítéléssel is, miszerint a nép (és néha az erőszakszervezetek) azt nézik, hogy ki az áldozat, és nem a bűnt magát.

]]>
Miután Molnár szignált, Mesterházy Attila ragadta magához a mikrofont, és napirend előtt azon morfondírozott, hogy tettesek vagyunk-e, vagy áldozatunk leszünk. Aztán meg arról, hogy őspatkány terjeszt kórt közöttünk. Az atavisztikus költői rágcsáló a meg nem gondolt gondolat szinonimájáról. Hogy mi köze ennek a témához, az nem volt teljesen világos elsőre, de aztán kiderült, hogy Mesterházy az Aranykéz utcai robbantástól a pécsi kézigránátig vezető utat járja végig, ami nem jöhetett volna létre, ha a kormányok és a társadalom időben lép.

02

De nem lépett, úgyhogy fél az átlagpolgár, néha etnikai alapon is. Mert ami itt van, citálta Mestreházy Horn Gyulát, minden csak nem közbiztonság. Ám, ígérte a képviselő, most jön a fordulat, a jövőben még hallgatással sem támogat a magyar ordas eszméket. No meg a frakcióvezető-helyettes szerint nem csak a hallgatással van gond, de a megítéléssel is, miszerint a nép (és néha az erőszakszervezetek) azt nézik, hogy ki az áldozat, és nem a bűnt magát.

]]>
<![CDATA[A vadászok is vadászhatnak etnikumot sértő bűnökre]]> http://index.hu/belfold/parlam081201/a_vadaszok_is_vadaszhatnak_etnikumot_serto_bunokre/ Mon, 01 Dec 2008 13:16:00 +0100 <![CDATA[Meghallgatták Sólyom jelöltjét]]> http://index.hu/belfold/parlam081201/meghallgattak_solyom_jeloltjet/ Mon, 01 Dec 2008 13:19:00 +0100 Szemléletváltást szorgalmazott az új főbírójelölt hétfői meghallgatásán, a parlament alkotmányügyi bizottságának ülésén. A bírói hatalom szolgálat, amely csak"mérhetetlen felelősséggel" gyakorolható, hangsúlyozta Havasiné Orbán Mária.

A köztársasági elnök jelöltjéről nem szavazott az alkotmányügyi bizottság, de Hankó Faragó Miklós (SZDSZ) jelezte, hogy a szabad demokraták képviselőcsoportja támogatja majd a jövő heti plenáris szavazáson. A többi frakció még nem alakította ki álláspontját.

A Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének megválasztásához az összes parlamenti képviselő kétharmadának támogatása szükséges. (MTI)

]]>
Szemléletváltást szorgalmazott az új főbírójelölt hétfői meghallgatásán, a parlament alkotmányügyi bizottságának ülésén. A bírói hatalom szolgálat, amely csak"mérhetetlen felelősséggel" gyakorolható, hangsúlyozta Havasiné Orbán Mária.

A köztársasági elnök jelöltjéről nem szavazott az alkotmányügyi bizottság, de Hankó Faragó Miklós (SZDSZ) jelezte, hogy a szabad demokraták képviselőcsoportja támogatja majd a jövő heti plenáris szavazáson. A többi frakció még nem alakította ki álláspontját.

A Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének megválasztásához az összes parlamenti képviselő kétharmadának támogatása szükséges. (MTI)

]]>
<![CDATA[Fodor méltatta szerfelett demokaratikus döntésüket]]> http://index.hu/belfold/parlam081201/fodor_meltatta_szerfelett_demokaratikus_dontesuket/ Mon, 01 Dec 2008 13:19:00 +0100 Fodor Gábor az SZDSZ frakcióvezető-helyettese először is gratulált az RMDSZ szép választási eredményeihez, és egyúttal a román kormány leköszönő miniszterelnökét is méltatta egy kicsit.

A honatya emlékeztetett mindenkit, hogy páratlan cselekedetet hoztak meg a múlt héten, ellenzéki pártként ők bizony támogatták a költségvetést. Szavait erőteljes hurrogás kísérte. Fodor elismételte, amit múlt hétfőn is, tudniillik ezt bizony kötelességük volt meglépni, mégpedig az ország érdekében. "Az SZDSZ nem az ország, hanem a kormány ellenzéke" - mondta a szabad demokraták elnöke. Fodor Gyurcsánynak azt üzente, a jelenlegi helyzetben nem győzelmi jelentésekre van szükség, hanem szerénységre. Az elkövetkező időkben is szeretne a párt támogatni minden olyan értelmes kezdeményezést, melyek a reformok útján viszik tovább az országot. Egyúttal a Fidesz és a KDNP figyelmét is felhívta rá, ne vonuljanak ki az ülésteremből, inkább működjenek együtt.

05
]]>
Fodor Gábor az SZDSZ frakcióvezető-helyettese először is gratulált az RMDSZ szép választási eredményeihez, és egyúttal a román kormány leköszönő miniszterelnökét is méltatta egy kicsit.

A honatya emlékeztetett mindenkit, hogy páratlan cselekedetet hoztak meg a múlt héten, ellenzéki pártként ők bizony támogatták a költségvetést. Szavait erőteljes hurrogás kísérte. Fodor elismételte, amit múlt hétfőn is, tudniillik ezt bizony kötelességük volt meglépni, mégpedig az ország érdekében. "Az SZDSZ nem az ország, hanem a kormány ellenzéke" - mondta a szabad demokraták elnöke. Fodor Gyurcsánynak azt üzente, a jelenlegi helyzetben nem győzelmi jelentésekre van szükség, hanem szerénységre. Az elkövetkező időkben is szeretne a párt támogatni minden olyan értelmes kezdeményezést, melyek a reformok útján viszik tovább az országot. Egyúttal a Fidesz és a KDNP figyelmét is felhívta rá, ne vonuljanak ki az ülésteremből, inkább működjenek együtt.

05
]]>
<![CDATA[Veres hálálkodott]]> http://index.hu/belfold/parlam081201/veres_halalkodott/ Mon, 01 Dec 2008 13:27:00 +0100 07]]> 07]]> <![CDATA[Az MDF-nek erőt ad a románia választás eredménye]]> http://index.hu/belfold/parlam081201/az_mdf-nek_erot_ad_a_romania_valasztas_eredmenye/ Mon, 01 Dec 2008 13:30:00 +0100
Fotó: Barakonyi Szabolcs
]]>
Fotó: Barakonyi Szabolcs
]]>
<![CDATA[KDNp: "Gyurkovics Tibor az irodalom öttusázója"]]> http://index.hu/belfold/parlam081201/kdnp_gyurkovics_tibor_az_irodalom_ottusazoja_/ Mon, 01 Dec 2008 13:35:00 +0100 10]]> 10]]> <![CDATA[Gyurcsány Veressel egyeztet]]> http://index.hu/belfold/parlam081201/gyurcsany_veressel_egyeztet/ Mon, 01 Dec 2008 13:35:00 +0100 04]]> 04]]> <![CDATA["Nyugodjék békében"]]> http://index.hu/belfold/parlam081201/_nyugodjek_bekeben_/ Mon, 01 Dec 2008 13:40:00 +0100 <![CDATA[A Fidesz segítene a kormánynak, hogy újra béke legyen]]> http://index.hu/belfold/parlam081201/a_fidesz_segitene_a_kormanynak_hogy_ujra_beke_legyen/ Mon, 01 Dec 2008 13:42:00 +0100 Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint hátborzongatóan közel kerültünk ahhoz a felismeréshez, hogy lehet, mindennapjaink biztonsága veszélyben van. A rendőrség nem erős, nem tudja teljes mértékben teljesíteni feladatát, és ennek részben az az oka, hogy a kormány nem ad elég pénzt a rendőröknek. Közben valaki bekiabált: "Kordonbontás!". 2000 rendőr égetően hiányzik a mai magyar valóságból, de ezen nincs is mit csodálkozni, hisz egy rendőr kezdő fizetése nettó 80 ezer forint, rótta meg a miniszterelnököt Navracsics. Az Országgyűlés elnökének ismét csilingelnie kellett, a honatya szavainak hatására zsibongás támadt a sorok között. A Fidesz nagylelkűen felajánlotta segítését a kormánynak, ők meg tudják oldani a problémákat, ha már a kormány nem képes rá. Abbahagyni nem nagyon akarta Navracsics, Szilinek többször is fel kellett szólítania erre.

12
]]>
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint hátborzongatóan közel kerültünk ahhoz a felismeréshez, hogy lehet, mindennapjaink biztonsága veszélyben van. A rendőrség nem erős, nem tudja teljes mértékben teljesíteni feladatát, és ennek részben az az oka, hogy a kormány nem ad elég pénzt a rendőröknek. Közben valaki bekiabált: "Kordonbontás!". 2000 rendőr égetően hiányzik a mai magyar valóságból, de ezen nincs is mit csodálkozni, hisz egy rendőr kezdő fizetése nettó 80 ezer forint, rótta meg a miniszterelnököt Navracsics. Az Országgyűlés elnökének ismét csilingelnie kellett, a honatya szavainak hatására zsibongás támadt a sorok között. A Fidesz nagylelkűen felajánlotta segítését a kormánynak, ők meg tudják oldani a problémákat, ha már a kormány nem képes rá. Abbahagyni nem nagyon akarta Navracsics, Szilinek többször is fel kellett szólítania erre.

12
]]>
<![CDATA[Juhász védte a rendőröket]]> http://index.hu/belfold/parlam081201/juhasz_vedte_a_rendoroket/ Mon, 01 Dec 2008 13:49:00 +0100 03]]> 03]]> <![CDATA[Szűcs Erika került ismét napirendre]]> http://index.hu/belfold/parlam081201/szucs_erika_kerult_ismet_napirendre/ Mon, 01 Dec 2008 14:03:00 +0100 <![CDATA[Gyurcsány Lamperth Mónikával egyeztet]]> http://index.hu/belfold/parlam081201/gyurcsany_lamperth_monikaval_egyeztet/ Mon, 01 Dec 2008 14:05:00 +0100 08]]> 08]]> <![CDATA[Érdekel ez egyáltalán valakit?]]> http://index.hu/belfold/parlam081201/erdekel_ez_egyaltalan_valakit_/ Mon, 01 Dec 2008 14:06:00 +0100 <![CDATA[Szűcs Erika sokadszorra magyarázkodik]]> http://index.hu/belfold/parlam081201/szucs_erika_sokadszorra_magyarazkodik/ Mon, 01 Dec 2008 14:18:00 +0100 <![CDATA[Szűcs Erika fellélegezhet]]> http://index.hu/belfold/parlam081201/szucs_erika_fellelegezhet/ Mon, 01 Dec 2008 14:20:00 +0100 <![CDATA[Szűcs után a méhek következtek]]> http://index.hu/belfold/parlam081201/szucs_utan_a_mehek_kovetkeztek/ Mon, 01 Dec 2008 14:32:00 +0100 <![CDATA[A magyar méz jóhírét védi a kormány]]> http://index.hu/belfold/parlam081201/a_magyar_mez_johiret_vedi_a_kormany/ Mon, 01 Dec 2008 14:36:00 +0100 <![CDATA[Botkára nem sokan figyeltek]]> http://index.hu/belfold/parlam081201/botkara_nem_sokan_figyeltek/ Mon, 01 Dec 2008 14:41:00 +0100 <![CDATA[Hiller ismertette a vizsgaszabályzatot]]> http://index.hu/belfold/parlam081201/hiller_ismertette_a_vizsgaszabalyzatot/ Mon, 01 Dec 2008 14:45:00 +0100 <![CDATA[Valami nincs rendben a világörökségi törvénnyel]]> http://index.hu/belfold/parlam081201/valami_nincs_rendben_a_vilagoroksegi_torvennyel/ Mon, 01 Dec 2008 15:00:00 +0100 <![CDATA[Gyurcsáyn nem egyeztet senkivel]]> http://index.hu/belfold/parlam081201/gyurcsayn_nem_egyeztet_senkivel/ Mon, 01 Dec 2008 15:01:00 +0100 13]]> 13]]>