rssNem ment át Sólyom jelöltje

 
Percről percre

Fontosabb részletek
  • Nem szavazta meg a parlament a Legfelsőbb Bíróság elnökének Havasiné Orbán Máriát.
  • Sólyom László jelöltje a szükséges 257 helyett csak 203 igen szavazatot kapott.
  • Csak az MSZP nem támogatta Havasiné megválasztását, képviselőik lelkiismeretük szerint szavaztak.
  • Sólyom csalódott, és lemunkáspártozta az MSZP-t. Később korrigált.
  • Az államfő újra Havasinét jelöli a posztra.

 Szégyellje magát a Magyar Szocialista Munkáspárt

Havasiné felkészültsége, szakmai és vezetői gyakorlata megkérdőjelezhetetlen, kesergett Sólyom László jelöltje elbukása után. A köztársasági elnök szerint éppen ezért szégyellnivaló érveket hozott fel a Magyar Szocialista Munkáspárt (aztán az államfő korrigált a formáció mai nevére). Ugyanis Sólyom szerint a szakmai gyakorlatot senki sem kérdőjelezte meg, a szocik a tudományos munkát hiányolták, de hát, vélekedett a köztársasági elnök, nem lehet mindig olyan szempontrendszert felállítani, ami politikai érdekek alapján zár ki egy rátermett jelöltet.
Fotók: Huszti István

« Vissza a többi bejegyzéshez

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!