rssNem ment át Sólyom jelöltje

 
Percről percre

Fontosabb részletek
  • Nem szavazta meg a parlament a Legfelsőbb Bíróság elnökének Havasiné Orbán Máriát.
  • Sólyom László jelöltje a szükséges 257 helyett csak 203 igen szavazatot kapott.
  • Csak az MSZP nem támogatta Havasiné megválasztását, képviselőik lelkiismeretük szerint szavaztak.
  • Sólyom csalódott, és lemunkáspártozta az MSZP-t. Később korrigált.
  • Az államfő újra Havasinét jelöli a posztra.

 Zuschlag és a fél MSZP-elit

Révész Máriusz a napvilágra került hangfelvételek alapján arra jutott, hogy az MSZP-elit fele benne van a Zuschlag-ügyben. A fideszes képviselő által a sajtóban olvasott vallomások szerint szerint Gyurcsány sportminisztériumából megkapták a listát, hogy kit kell támogatni, a Képviselői Irodaházban államtitkárok tudtak a fiktív pályázatokról, csak az ügyészség akadályozta meg, hogy a rendőrség elsikálja az ügyet, stb. Ez, mondta Révész, már az egész magyar demokrácia ügye. A fideszes honatya azt firtatta, hogy a miniszterelnök elfogadja-e, hogy a titkosszolgálatok figyelmeztetik a gyanúsítottat, a belügyminiszter egyik munkatársa pedig lépéseket tesz Zuschlag érdekében.

« Vissza a többi bejegyzéshez

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!