Tolvajoztak és parasztoztak a parlamentben
Percről percre
dec. 15. 11:01Utolsó
A jövő évi költségvetés elfogadásáról szavaz ma, idei utolsó ülésén az Országgyűlés, amely emellett csaknem harminc törvényjavaslatról és országgyűlési határozati javaslatról is dönt. A parlament a költségvetés mellett dönt a bankmentő csomagról, az egészségügyi törvénycsomagról, az Út a munkába program elemeit tartalmazó törvények módosításáról, valamint a közszférában dolgozók 13. havi fizetésének elvételéről.

A 2009-es költségvetési törvényjavaslatot még korrigálni fogják, mivel a Ház múlt hétfőn hiánynövelő kapcsolódó módosító indítványokat is elfogadott. A 3,6 milliárd forintos hiány úgy keletkezett, hogy megszavazták az iskolák sporttámogatását és a pályafelújítás támogatását, de nem támogatták az ennek forrást biztosító indítványt, vagyis az önkormányzatoknál nem csökkentették települési sportfeladatok támogatását. (MTI)
dec. 15. 11:03Kóka János maradt az SZDSZ frakcióvezetője
Az eddigi frakcióvezetőt 10:6 arányban választották meg Gulyás József ellenében.
dec. 15. 11:03Össznépi fecsej nyomta el Herényit
Herényi Károly napirend előtt évzáró mérleget vont, és megállapította, hogy unikális volt ez a 2008 esztendő. Például eddig nem fordult elő, hogy kisebbségi kormány regnált volna. Aminek az MDF-es frakcióvezető szerint az egyetlen haszna annyi, hogy a pártok kényszerből megtanultak kommunikálni egymással, egyébként a kisebbségi kormány ártott az országnak, mert reformok helyett a saját túlélésére fordította energiáit.

Aztán szintén egyedinek minősítette 2008-at Herényi a válság miatt, amire a magyar politika nem adott felkészült válaszokat. (Persze az MDF azért a topon volt, jól megfúrta a haláladót.) És jött az MDF jövőképe, miszerint el kellene fogadni végre egy nemzeti minimumot. Ugyan az MDF-s frakcióvezető által citált közvéleménykutatás szerint a nép is fontosnak tartaná ezt, ám a honatyákat csöppet sem hozta lázba, annyira fecsegtek, hogy Szili Katalinnak csendre kellett intenie a házat.
dec. 15. 11:08A jelen vacak, a jövő reménytelen, és még Kádár is
Kóka János, miután sikerrel újrázott frakcióvezetőként, ismét a kormányt ostorozta évértékelésben. Merthogy az SZDSZ-es politikus szerint a reformok elakadtak, vagy végképp el is maradtak, ennek tudható be, hogy Magyarország a térség sereghajtója. Pedig volt egészségbiztosítási törvény, népszavazás, nemzeti csúcs, koalíciós hirig, mégsem került közelebb Európához, csak megerősödött Kádár szelleme. Kóka szerint a jelen vacak, a jövő meg reménytelen. De ez nem csak a kormány kudarca, hanem az ellenzéké is. Persze azért a fő felelősség mégis csak a szocialistáké, ugyanis 2008 elején még olyan kormánya volt az országnak, amelyik tudta, hogy mitől lesz jobb a vasút, a kórház, stb. No de azért Kóka bízik a jövőben, és újévre sok szép reformot kívánt.
dec. 15. 11:14Év végi ménesbirtok
Medgyasszay László nem merült el az általánosságokban, konkrétan Bábolnát siratja. Merthogy a 11 ezer hektár megművelésére fordított 800 millió forintból mintegy 350 milliót át kellett adni a felszámoló biztosnak, kesergett a KDNP-s honatya. Aki azonban lát reményt, mert a ma lejáró mintegy 350 millió forintos másik hitelt sikerült meghosszabbítani. Így végül Medgyasszay várja a kormány válaszát, mit is tesz, hogy megmaradjon a ménesbirtok.
dec. 15. 11:18Sajnálják Medgyasszayt
Medgyasszay lett az első, akinek a kormány válaszol, Keller László személyében. A pénzügyi államtitkár sajnálja, hogy a KDNP-s honatya nem érti, hogy a remek konszolidáció a cél.
dec. 15. 11:20Fodor Gyurcsánnyal súg és búg
Míg bent hangosan folyt a szó, a folyosón ment a susmogás, mégpedig meglehetősen érdekes párok között. Egy zugban például Gyurcsány Ferenc hajlott össze Fodor Gáborral, aki épp most maradt alul a frakcióvezetői posztért folytatott csatában.
dec. 15. 11:23Gyurcsányra nincs szüksége az országnak
Navracsics Tibor szerint jelzésértékű, hogy a miniszterelnök néma maradt. A szoci frakció hurrogni kezdett, de a fideszes frakcióvezető nyugodtan konstatálta, hogy a kormánypárt ennyire virulens, és remélte, hogy amikor szavazni kell, akkor sem lesz másképp. Meg akkor sem, amikor Gyurcsány négy éves regnálásával kell szembenézni. Meg a hihetetlen gazdasági növekedéssel, ami 2003-ban még 4,8 százalék volt, most 0,8 százalék, jövőre meg jön a recesszió. (Ja, és 2008 első 10 hónapjában az államadósság napi 2,5 milliárd forinttal nőtt. És ez a válság egyébként akkor kezdődött, amikor kicsinálták a szocik és a szabad demokraták Medgyessyt.) Ha ez így megy tovább, akkor Navracsics szerint Magyarország kiírja magát az európai gazdasági statisztikákból. Navracsics annak ugyan örült, hogy Gyurcsány felismerte egyik nyilatkozatában, hogy a reformokhoz szüksége van az országra, de Navracsics szerint az országnak nincs Gyurcsányra.
dec. 15. 11:31Az SZDSZ megszavazza a költségvetést
Az SZDSZ parlamenti frakciója megerősítette korábbi döntését és igennel fog szavazni a költségvetés végszavazásán, mondta Kóka János frakcióvezető a párt frakcióülése után.(MTI)
dec. 15. 11:47Előrébb hozták a költségvetés zárószavazását
A tervezett napirendhez képest előrébb hozta a jövő évi költségvetésről szóló szavazást az Országgyűlés, miután erre a szocialisták javaslatot tettek a házbizottság rendkívüli ülésén hétfőn. Így az eredetileg tervezett 32. napirendi pont helyett a kilencedik lesz a 2009-es büdzsé záróvitája és zárószavazása. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nagyjából fél négykor-négykor tartja a Ház a jövő évi költségvetési törvényjavaslat záróvitáját, azután pedig a zárószavazást. (MTI)