rssGyurcsány a bankokat támadja

 
Percről percre

 Miről tárgyalnak ma?

A világgazdasági válság nyomán kialakult magyarországi helyzetről és az ebből fakadó feladatokról ad tájékoztatást Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Országgyűlés mai, rendkívüli ülésén, amelynek összehívását a kormány kezdeményezte.

A képviselőknek előzetesen eljuttatott írásbeli tájékoztató összefoglalja a világgazdasági válság hatására eddig megtett hazai lépéseket, de konkrétumokat nem tartalmaz arról, hogy mit tervez a továbbiakban a kabinet. A képviselőcsoportok a miniszterelnök tájékoztatója után két körben, 15-15 percben fejtik ki álláspontjukat. Ez után a kormányfő reagál a pártvéleményekre, javaslatokra.

A képviselők szavaznak a parlament feloszlatásáról szóló Fidesz-KDNP-javaslat napirendre tűzéséről és sürgős tárgyalásáról is, de az előzetes nyilatkozatok tükrében várhatóan nem kezdik meg az indítvány általános vitáját, mivel sürgős tárgyalást sem az MSZP, sem az SZDSZ nem támogatta. A Fidesz és a KDNP javaslata március 8-i hatállyal kezdeményezi a parlament feloszlatását; a két szövetséges ellenzéki párt szerint a júniusi európai parlamenti választásokkal egy időben kellene megtartani az új országgyűlési választásokat. (MTI)

« Vissza a többi bejegyzéshez

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés