Kolbász Mihály elkódorgott
Percről percre
A magyar-román megbékélésről tartott miniszterelnöki felszólalást elhomályosította az, hogy az ellenzék - Gyurcsány családi kapcsolatai miatt - 1956 ügyében érzéketlenséggel vádolta meg.
A kormányfő erre, Áder gúnyos kacajai közepette - kifakadt, és újra szerelmet vallott: "Nekem Magyarországon arról kellene beszámolnom, hogy miért kellett elvennem egy volt kommunistának az unokáját? Pusztán attól, hogy Apró Antal unokáját elvettem, tisztességes házasságban élek, neveljük gyermekeinket? A harmadik köztársaságban származás alapján kell politikai vitát lefolytatnom? Be kell számolnom holnaputántól szüleimről, vallásomról? Pusztán azért, mert egy lánnyal szerelembe estem?" (Répáásy Róbert erre a három ujját mutatva. Végre valódi dolgokról van szó a T. Házban.)
Iszonyú zsivaj volt a válasz a miniszterelnöki szavakra, de Áder János azért meg tudta tartani a "Kormányzati hazugságok hálójában" címet viselő felszólalását az euró bevezetéséről. Pettkó András (MDF) hiába szeretne szebb Budapestet, Fodor Gábor (SZDSZ) hiába szeretne kisebb államot, rájuk kisebb figyelem jutott.
Mester László (MSZP) nem aludt máma, Kolbász Mihály elszökött a koronanéző csoporttól, és rácsodálkozott a Nagy Népi Hurrára, a Magyar Vizsla független luxusbaloldalizása pedig beszivárgott a tudósításunkba.
okt. 24. 12:36Ellenállt az álomkórnak
okt. 24. 12:41Gyurcsány kontra Áder, már megint
A mostani hétfő sem múlik el napirend előtti felszólalás nélkül, de most még napirend előtti előtti felszólalás is lesz, Szili Katalin házelnök megemlékezik ugyanis 1956. október 23-ról. Ezután a már megszokott menetrend következik: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Partnerség politikájáról, Áder János, a Fidesz frakcióvezetője a kormányzati hazugságok hálójáról beszél. A nagyágyúk után Csabai Lászlónénak (MSZP) az emberközeli, Otthonteremtés, fészekrakás című felszólalása hasít, majd Pettkó András (MDF) hallatja a hangját, Budapest, Budapest, te csodás címmel. Az SZDSZ kisebb államot követelő hozzászólása is már-már megszokott, ezúttal azonban nem Kuncze Gábor, hanem Fodor Gábor igyekszik lenyűgözni a hallgatóságot.okt. 24. 12:57Kolbász Mihály elkódorgott
Jó reggelt, jó termést! Kolbász Mihály vagyok, EU-konform egyéni gazdálkodó, és az előbb kódorogtam el a csoportomtól, merthogy a Koronát jöttünk megnézni. Azért kódorogtam el, mert testközelből lennék kíváncsi arra, amit néha a "politika vegykonyhájának" hívnak, néha meg nem. A büfé mellett elhaladva behatoltam az ülésterem folyosójára. Nem fogják elhinni, az első ember, akit megláttam, maga Kosztolányi "Piton" Dénes, fideszes entertainer volt.okt. 24. 13:00Szili Katalin emlékezik

1956 októberére emlékezik a ház elnöke a Nagy Népi Hurrá mai ülésének kezdetén.
okt. 24. 13:02Csíkos nyakkendőben a magyarok balsorsáról
A miniszterelnök ma is beszél. A partnerség politkájáról. Lengyelek, csehek és sok más nép Gyurcsány beszédében, és a magyarok, akik himnuszukban énekelnek balsorsukról. Szabadság, függetlenség, Triannon. Területi és egyéb veszteségek. Magyarország nagyon nehezen békél meg XX. századi sorsával, a határon kívült magyarok, az igazságtalannak tartott béke miatt - mondja a miniszterelnök. A történelmi áttekintés után elérkezünk lassan a mához, a XX. századon keresztül. Gyurcsány felismerte, hogy a II. világháborúban nem jártunk éppen jól, de már a rendszerváltásnál tartunk. Luxusbaloldal - Gyurcsány harmincmilliós kocsival járokt. 24. 13:04Dénes és László, kígyó és egérke
Szóval Kosztolányi Dénes él, sőt szinte virul, az imént meg - rohadjak meg - kolbászról beszélgetett egy Ismeretlen Fideszessel. Aztán kiment a folyosóra - én eddigi búvóhelyemről, a sajtópáholyból követtem - és minden ember közül éppen Kapolyi László komonista exminiszterrel kezdett trécselni. "Szent cukorrépafejkvóta, miről diskurálnak ezek" - mondom magamban, oszt követem őket a Szent Korona felé.A következő párbeszédfrészletet kaptam el a Büfé előtt:
K.D: Akkor nyírták ki.
K.L. (Nevet) Haha, szó szerint így van.
Rosszat sejtek.
okt. 24. 13:11BRÉKING NYÚZ + BRÉKING NYÚZ + BRÉKING NYÚZ
Most kaptuk a hírt, hogy zászlót bontott a Létalap Párt. Lesz magyar jövő, lesz magyar feltámadás. Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc a színfalak mögött egyeztetett hétfőn délelőtt az új politikai formáció kiszorításának lehetőségéről, de információink szerint nem jutottak semmire.okt. 24. 13:11Stabilitás és béke a szomszédokkal
A történelemóra után elérkeztünk a mához, várhatóan hamarosan a román-magyar kormányülésről is szó lesz, a Horn Gyula által tető alá hozott alapszerződésen már túl vagyunk. Magyarország és Románia ne csak békében éljen, hanem közös felelősségvállalással, együtt, szeretetben.okt. 24. 13:16Szimbolikus közös ülés

Gyurcsány Ferenc elégedett a közös román-magyar kormányüléssel. Tizenhat egyezmény és jegyzőkönyv egy ülésen, főkonzulátus Csíkszeredán. A miniszterelnök nagyon elégedett a közös román-magyar kormányüléssel. Az erdélyi autópálya továbbépítése is a közös ülés eredménye - mondja Gyurcsány. De a közös ülésről már beszámoltunk.
okt. 24. 13:19Az alvásmegvonás csúcsa
Randy Gardner 1965-ben 264 órán keresztül volt ébren, ezzel ő lett az első hivatalos világrekorder. Csúcsát 1977-ben Maureen Weston 449 órára (18 nap, 17 óra) javította. A jelenlegi rekordot 1990-ben Robert McDonald állította fel 453 óra 40 perces ébrenléttel. Nem hivatalos információink szerint Mester László a jobb könyökére támaszkodva még ennél hosszabb ideig is képes a fejét tartani. Szakemberek szerint az alvásmegvonásnak nincsenek káros, maradandó utóhatásai. Az alvásmegvonásról bővebb információk itt>>>okt. 24. 13:21Gyurcsány nem érti
A miniszterelnök áttér a tegnapi ünnepre. Soha nem fogja megérteni, hogy miért kell kifütyülni Bozóki Andrást, aki a Fideszben kezdte, vagy Kóka Jánost, aki a hetvenes években született. Miért nem lehet békében ünnepelni, miért kell ekkor is egymást bántani?okt. 24. 13:26Dávid Ibolya Antall Józsefre emlékezik
15 millió magyar, a Magyar Állandó Értekezlet, a magyarigazolvány és az RMDSZ romániai kormányzati szerepel Dávid Ibolya (MDF) napirend előtti hozzászólásában. De Dávid Ibolya örül a szimbolikus közös ülésnek, és még jobban a csíkszeredai főkonzulátusnak, a Sapientia Egyetem állami támogatásának és még sok másnak. De egy repülőjárat már nagyon hiányzott Marosvásárhelyre, és most ez is valóra válhat. Csak tartsák be a korábbi egyezményeket is a románok.okt. 24. 13:30Áder szerint Gyurcsány színházat csinál
A Fidesz parlamenti ökle sötétbe öltözött. Nem bánja, ha a miniszterelnök útibeszámolót tart a parlamentben, de szerinte ezt a lelkiismeretfurdalása okozza, mégpedig a kettős állampolgársági népszavazás "hazug kampánya" miatt. Áder azért emlékezteti a kormányt, hogy a Sapientia egyetem állami támogatását talán be kellene venni a jövő évi költségvetésbe, merthogy abban most ez nem szerepel. Áder azt is gázosnak tartja, hogy a határon túliak támogatását a Gyurcsány-kormány negyedével csökkentette.
A csornai Charles Bronson most a miniszterelnök '56-tal kapcsolatos visszafogottságát említi, és nem csodálkozik, hogy Gyurcsány "ismerve családi hátterét" ilyen visszafogott. Felvételről vagy élőben beszélt a Szólás szabadságában Gyurcsány? Honnan tudta délután kettőkor, hogy mit fog mondani Orbán később? Merthogy a délután felvett interjúban már reagált Orbán ötkor elhangzott szavaira. "Miniszterelnök Úr, Ön megint álságosan viselkedett, a nemzeti ünnepből színjátékot csinált" - zárta felszólalását Áder.
okt. 24. 13:31Mester nem paranoid, vádaskodó, agresszív
Mester László nyilván ismeri azoknak a baloldali alvásszakembereknek a műveit, akik szerint a száz óránál hosszabb ébrenlét után bekövetkezik a személyiség és a racionális viselkedés fokozódó leépülése, ezért időnként meg-megtámasztja a fejét a jobb könyökén. Még szerencse, különben paranoid, vádaskodó, agresszív lenne a viselkedése, az érzékelése megváltozna, a tárgyak vékony pókhálóval borítottnak tűnnének. Négy-öt, alvás nélkül töltött nap után az esetek többségében intenzív pszichopatológiai jelenségek uralják a személy magatartását.okt. 24. 13:31A parlament sajtóosztályon elaludtak az újságírók

"Költségvetési támogatás" - mondja Áder János, de szavai a parlament sajtószobájában visszhangtalanul keringenek. Az újságírók alszanak.
okt. 24. 13:34Utcán a Magyar Vizsla
Magyar Vizsla néven, a Fidesz szlogenjeihez hasonló címeket tartalmazó kiadványt kezdtek terjeszteni a fővárosban. Csak a véletlen műve, hogy a kampányújság szlogenjei hasonlítanak a Fideszéhez, állítja Horváth Éva, az újságot kiadó Adózók Érdekvédelmi Szövetsége vezetője.okt. 24. 13:36'A politikusoknak semmi sem szent?'
"Borzasztó!" - kommentálta a Magyar Vizsla Klub elnöke, hogy visszaélnek az őshonos kutyafajta nevével. Tapasztó Sándor az Indexnek azt hangsúlyozta, hogy a parlament nemzeti kinccsé nyilvánította az őshonos kutyafajtákat, ráadásul ebben nem volt pártpolitikai csatorozás sem. Az elnök számított arra, hogy eldurvul a kampány, de arra nem, hogy még a vizsla nevével is visszaélnek. "A politikusoknak semmi sem szent?" - kérdezte döbbenten Tapasztó Sándor aláhúzva: az ügy kapcsán megfontolják a magyar vizsla név levédetését, mert ez eddig nem történt meg.
okt. 24. 13:37Rühgyanú és parádriposzt
Ippeg azt forgattam a fejemben, hogy Botka László (MSZP) szegedi polgármester-képviselő vajon tényleg rühes-e (igen feszült arccal várta ugzanis az ülés kezdetét, majd kataton alsólábszár-vakarásba fogott, mire ellazult az arca), de közben elkezdöődött az ülés. Sőt, Áder János, akiből nem néztem volna ki többet, mint egy bruttóregisztertonna árpagyöngyből, egyelőre jobban megszopatta Gyurcsány miniszterelnököt, mint az egyszeri polgármester a zöldfülű számvevőt. Azzal ugye, hogy már vasárnap kora délután nyilatkozott Orbán órákkal később elmondott beszédéről.Kolbász Mihály
okt. 24. 13:40Eltüntek a fideszesek
Noha a parlament október 23-i megemlékezéssel nyit, alig látni néhány képviselőt az ellenzéki padsorokban. Nógrádi László fideszes képviselő kihasználja a pillanatot, és Orbán Viktor helyére ül. A Zala megyei potentát senkit nem téveszt meg.okt. 24. 13:47Folytatódik a magyar-románozás
Eörsi Mátyás (SZDSZ) nem tartja igazságosnak, hogy Áder János úti beszámolónak minősítette a történelmi magyar-román együttes kormányülésre. A szabad demokrata politikus szeretné, ha a szimbolikus lépés után gyakorlati lépések is történnének.Hozzáértés kellene (Magyar Vizsla, 1. szám)
okt. 24. 13:50Miért sóhajtozik Gyurcsány?
A parlamenti sajtótudósítók megfigyelése szerint Gyurcsány rászokott a sóhajtozásra. Vajon elege van? "Ez a Medgyessy-szindróma" - állapították meg az újságírók".okt. 24. 13:57Dobrev Kláráról vallott Gyurcsány

A miniszterelnök gúnyosan beszélt Áder felszólalásáról, „mélynek, intellektuálisnak, elemzőnek” nevezte azt. „Nekem Magyarországon arról kellene beszámolnom, hogy miért kellett elvennem egy volt kommunistának az unokáját? Pusztán attól, hogy Apró Antal lányát elvettem, tisztességes házasságban élek, neveljük gyermekeinket? A harmadik köztársaságban származás alapján kell politikai vitát lefolytatnom? Be kell számolnom holnaputántól szüleimről, vallásomról? Pusztán azért, mert egy lánnyal szerelembe estem?” – fakadt ki Gyurcsány. Répáásy hármat mutatott, utalva arra, hogy Dobrev a kormányfő harmadik szerelme volt.
A miniszterelnök elismerte, hogy A szólás szabadságát valóban október 23-án koradélután vették fel, de addig megismerkedett már néhány szónoklattal. Kövér László „mocskos kis háborúról” szóló október 22-i beszédéből idézett.
A milliárdos édesanyja nélkülöz (A Magyar Vizsla 1. számából)okt. 24. 13:58Rég nem hallott hahotázás a parlamentben
Hatalmas hahotázást váltott ki a parlamenti tudósítók körében, hogy Gyurcsány Ferenc azt mondta: "szerelembe estem egy lánnyal". Az eddig szendergő újságírók közül a zajra többen felriadtak.okt. 24. 13:58Kiderült: Gyurcsánynak rossz a légzéstechnikája
Egy légzéstechnika-tanár kopogtatott be a parlament VI.-os kapuján, és felajánlotta szolgálatait Gyurcsány Ferencnek. Az őrök belépő nélkül nem akarták beengedni a fura, hosszú lebernyegű - angyali arckifejezést öltő férfit, aki ezután a parlamenttel szemben, az 56-os emlékhely mellett kezdett tüntetni a rossz légzéstechznikájú politikusok ellen.
Az Index tudósítójának kérdésére a férfi elmondta: Gyurcsány azért sóhajtozik, mert a méreganyagok és a negatív érzések nem tudnak kitisztulni a kormányfő szervezetéből. A férfi a mély csend állapotának elérését javasolta volna a kormányfőnek. Ezután zen pozíciót vett fel és a parlament fölé emelkedve Buda felé elrepült.
okt. 24. 14:05Áder szélkakasozik

És még nincs vége Áder János a „kormányzati hazugságok hálójában” témakörben szólalt fel, és az elmúlt évek kormányzati nyilatkozatait idézi az euró bevezetéséről. A Medgyessy-kormány még 2008-at ígért, Gyurcsány viszont hol 2010-et, hol későbbi időpontot. A Fidesz frakcióvezetője szerint a négy feltételből Magyarország egyet sem tud teljesíteni, nem úgy a szomszédos országok. Áder azt kérdezte, hogy a kormány honnan veszi az euró 2010-es bevezetéséhez szükséges háromszázmilliárd forintot?
Luxusbaloldal! (A Magyar Vizsla 1. számából)
okt. 24. 14:07A négyből egyet teljesítünk
Magyarország az egyetlen, amely a négy feltételből egyetlen egyet sem tud teljesíteni - ez a kijelentés nem igaz. Az államadósság mértéke - az önkormányzatok egyenlege nélkül - ugyanis 2004 végén 11 592 milliárd forint volt, ami a tavalyi 20 413 milliárd forintos GDP-nek 56,8 százaléka, vagyis bőven a maastrichti követelményekben szereplő 60 százalékos szint alatt volt. Az egyenlegen az önkormányzatok 1,5-2 százalékot ronthatnak ugyan, ám a kritériumot így is teljesíti hazánk.okt. 24. 14:11Kóka: Guminagyhatalom lehetünk
A Fideszesek nem kis bánatára Gyurcsány helyett Kóka János gazdasági miniszter válaszolt Áder kirohanására. Kóka a Fidesz szemére vetette Orbán évekkel ezelőtti nyilatkozatát arról, hogy „az EU-n kívül is van élet”. A miniszter szerint az euró bevezetéséhez szükséges maastrichti kritériumok a Magyarországénál jóval fejlettebb államokra lettek szabva. „Gyorsítjuk a gazdaság növekedését, építjük az autópályákat és kisebb államot szervezünk” – sorolta Kóka, hogy mit tesz a kormány az infrastruktúrafejlesztésért, és megpendítette annak lehetőségét, hogy autóabroncsgyártó nagyhatalom lehetünk.
Se kolesz, se jogsi, se bérlet (Cím a Magyar Vizsla 1. számából)
okt. 24. 14:11Csabainé otthont teremt
Nyíregyháza szocialista polgármestere, lakásügyi kormánymegbízott a Fészekrakó program korhatáremeléséről beszél napirend előtt, papírból, kockás kosztümben. Ezt most átugorjuk.Luxusbaloldal!
okt. 24. 14:12Kolber István nem megy el szó nélkül
Biztonság, munka, fedél a fej felett, szögezi le Csabainénak adott válaszában Kolber miniszter, akinek nincs is tárcája.okt. 24. 14:13Fészekrakó - idősebbek is elkezdhetik
Az Orbán-kormány számolatlanul adta a pénzt a lakástámogatásokra, a túlságosan liberális szabályozás miatt a legtehetősebbek akár több lakást is vásárolhattak, úgy, hogy a kölcsönök törlesztésének a felét az állam állta és állja a mai napig is.
Így a lakáscélú állami kiadások összege mára évi 247 milliárd forintra emelkedett a három évvel ezelőtti alig százmilliárdról. A Medgyessy-kormány több lépésben szigorított a szabályozáson, ezek a lépések és a szociálpolitikai támogatások Orbánék által elhanyagolt emelése elvileg a valóban rászorulókat segíti az első lakáshoz jutásban. Ezt a célt szolgálná a Fészekrakó-program is, ám eddig csak mintegy hatezer család jutott otthonhoz ennek segítségével.
A korhatárt most felemelik, bár abban, hogy az 1998-2002 közötti támogatott lakáshitelek tizedét igényelték az elmúlt félévben, hozzájárulhat a lakáshitelek kamatszintjének általános csökkenése, valamint az, hogy az otthonteremtést korábban évekig halogatók akkor megvásárolták lakásukat, így most csak természetesen újratermelődő kereslet jelentkezik a piacon.




