Ellenzéki médiakurátorokat választ a parlament

2002.06.02. 12:06
Kedden ülésezik legközelebb a parlament: ekkor kiegészítik a médiakuratóriumokat az ellenzéki delegáltakkal és újraosztják a parlamenti bizottsági helyeket. Ez azért vált szükségessé, mert több testület tisztségviselője is időközben miniszter, vagy államtitkár lett. Lesznek kérdések, interpellációk is.
Az Országgyűlés keddi plenáris ülésén szavaznak a képviselők a médiakuratóriumok elnökségének, illetve ellenőrző testületének ellenzéki tagokkal való kiegészítéséről.

Ellenzéki kurátorjelöltek

A Fidesz és az MDF frakciója a Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriumi Elnökségének tagjává Trombitás Zoltánt, a Magyar Televízió Kuratóriumi Elnökségégi tagjává Sasvári Szilárdot, a Hungária Televízió Közalapítvány Kuratóriumi Elnökségének tagjává Csallóközi Zoltánt, a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának Ellenőrző Testülete tagjává pedig Jaczkovics László Gábort javasolja megválasztani. Újra határoz az Országgyűlés a parlamenti bizottságokról, ugyanis néhány képviselő kormányzati szerepvállalása miatt e testületek összetétele megváltozik.

ÁSZ-alelnököt jelölő bizottság alakul

Ugyancsak dönt Ház az Állami Számvevőszék alelnökeit jelölő eseti bizottság felállításáról. A szokásos interpellációk, kérdések és azonnali kérdések elhangzása után megkezdődik a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosítására irányuló javaslat vitája, amely visszaállítja méltányossági nyugdíjemelés lehetőségét.

Lefolytatja a Ház az általános vitát a gyógyszerészetet érintő egyes törvények módosítását célzó előterjesztésről, amely a személyes gyógyszertár működtetési jog engedélyezését a Magyar Gyógyszerész Kamara hatáskörébe utalja. Megkezdi - és a napirendi ajánlás szerint le is zárja - az Országgyűlés a népegészségügyi helyzettel összefüggő egyes hosszú távú feladatokról szóló határozati javaslat vitáját.

Napirenden az "Egészség Évtizedének" programja

Az előterjesztés szerint a parlament felkéri a kormányt, hogy a lakosság egészségi állapotának javítása érdekében terjessze az Országgyűlés elé az "Egészég Évtizedének" nemzeti programját. A javaslat felsorolja azokat a népegészségügyi szempontból kiemelkedő jelentőségű területeket - az ifjúság és az idősek egészségének védelme, a szív- és érrendszeri, továbbá a daganatos megbetegedések megelőzése, a lelki egészségvédelem és a környezet-egészségügy - amelyek részét kell, hogy képezzék e programnak.