Gyurcsány a nap antifasisztája

2007. március 5., hétfő 16:32

A miniszterelnök ezúttal napirend előtt beszélt, igaz, nem magától, csak mert kérdezték. Az MSZP-s Lukács az ellenzék, a KDNP-s Soltész a kormánypárt malmára hajtotta a vizet, Navracsics tetemre hívta Gyurcsány Ferencet, aki kinyitotta az esernyőt a parlament hétfői ülésnapján. A parlament izéi.

A 2007-es év első hétfői ülésnapján Gyurcsány Ferenc értékelte az évet, a másodikon néma maradt a miniszterelnök, a harmadikon hazatért a pirospozsgás Molnár Lajos. És mi történt a negyediken?

A nap demagógja: Soltész Miklós (KDNP)

A napirend előtt szólók sőt, a parlamenti képviselők többsége megérdemli a tiszteletbeli demagóg címet, de hétfőn közülük is kiemelkedett Soltész Miklós. A KDNP képviselőjének három sziporkája volt. 1. A kormány szemére vetette, hogy a gyermekükkel kórházba vonuló szülőknek napidíjat kell fizetni, mindezt az emberek megsarcolásának nevezte. A hétfői ülésnapokat a tévé előtt követők tudhatják, hogy Gyurcsány Ferenc a három héttel ezelőtti évértékelőjében jelentette be, hogy a sarcolásnak ezt a módját megszüntetik. 2. Soltész emlékeztetett arra, hogy tavaly március 15-én Gyurcsányra kommandósok vigyáztak a Nemzeti Múzeum lépcsőjén. Nos, nemcsak a hazug Gyurcsányra, hanem igazmondó Orbánra is kommandósok vigyáznak a nyilvános szereplésekkor. 3. Gyurcsány hatalmát "nem is a Kádár-, hanem a Rákosi-rendszer" folytatásának nevezte.

Rákosi nyilván már régen elvitette volna szegény Soltész Miklóst, akinek ugyanazt tanácsoljuk, mint frakciótársának, Nagy Kálmánnak néhány héttel ezelőtt: a túl erős jelzők visszaütnek, mert mihez hasonlítaná Gyurcsány uralmát akkor, ha egyszer az éj leple alatt szednének össze ellenzéki politikusokat a fekete Pobedával.

A nap semmitmondója: Lukács Zoltán (MSZP)

Ha Soltész Miklós kihozza az emberből a harcos kormánypártit, akkor a szocialista Lukács Zoltán képes ellenzékivé tenni a bizonytalanokat. Lukács ezt a már önmagában is bicskanyitogató címet adta interpellációjának: "Milyen programsorozattal kapcsolódunk be az esélyegyenlőség évéhez?" (Egyébként a képviselő azon kevesen egyike, aki fontosnak tartotta önéletrajzában megjegyezni, hogy az önmagában szinte semmire sem jó kommunikációs szakos főiskolai diplomáját jeles eredménnyel szerzte meg.)

Mit tesz Isten, Lukács elfogadta a miniszter válaszát: "Azok a kulcsszavak, amelyeket az EU elmondott, mind visszaköszöntek Kiss Péter válaszában." És még csodálkozunk azon, hogy nő az EU-szkeptikusok száma.

A nap ügyintézője: Szabados Ákos (MSZP)


Az 1990-es választások után az országgyűlési képviselő nem lehetett egyben polgármester is. A politikusoknak egészen 1994-ig dönteniük kellett a két tisztség közül, a földrengésszerű MSZP-győzelem után azonban lehetővé vált a tisztséghalmozás. A szocialista Szabados Ákos – mellesleg a XX. kerület polgármestere – pártja jóvoltából, már elnézést, csip-csup ügyben szólalt fel napirend előtt: aszfaltdarabokat olvasztanak fel a Béga utcában (a Mártírok útjáról fut ki az M5-ös autópályára), ezért a lakóknak nincs egy perc nyugtuk sem. Kovács Kálmán államtitkár a válaszában azt mondta, hogy milyen érdekes, éppen ma indul újra útnak a zöldkommandó. Ne legyen kétségünk, a zöldkommandó a szart is kiveri a Béga utcai aszfaltolvasztóból (aszfaltbetyárból – bocsánat), és örülünk, hogy legalább a Béga utcaiak nyugalmát visszaadták.

De idézzünk inkább a házszabályból, milyen ügyben is lehet napirend előtt felszólalni: "A napirenden nem szereplő, országos jelentőségű, halaszthatatlan és rendkívüli ügyben (a továbbiakban: rendkívüli ügy) az ülés első – többnapos ülés esetén első két – napján a napirendi pontok tárgyalása előtt – a felszólalás tárgyát és okát megjelölve – a képviselőcsoport nevében annak vezetője legfeljebb öt percben felszólalásra jogosult."

A nap tetemrehívása: Navracsics Tibor (Fidesz)


Én még ilyen idegesnek nem láttam Gyurcsány Ferencet. Navracsics Tibor felállt napirend előtt, mélyen belenézett Gyurcsány Ferenc szemébe, és arra kérte a miniszterelnököt is, hogy nézzen az ő szemébe, és kérte, válaszoljon: antiszemitának tartja-e őt. A miniszterelnök mereven nézte a fideszes frakcióvezetőt, egész testében remegett, de nem válaszolt, és még csak nem is bólintott.

(Gyurcsány a múlt héten a Times-ben az árpádsávos zászlóról ezt mondta: "Az emberek többségének ez a zászló azt jelenti, hogy a Fidesz érdekközösségben áll a szélsőjobboldali antiszemita erőkkel. Nem akarják elhatárolni magukat tőlük. Azt állítják, hogy nem szélsőjobboldaliak vagy antiszemiták, de nem akarják megkülönböztetni magukat tőlük és nagyon tudatosan elmossák a határvonalat." Illetve: "Tavaly ősszel a Kossuth téren ötven, feltételezett zsidó származású politikus nevét olvasták fel. Egy órával később a Fidesz politikusai felléptek ugyanarra a színpadra. Nem mondták: kérjük, ne tegyék ezt, ezen az áron nem kell a támogatásotok. Valami rettenetes történik.")

A nap antifasisztája: Gyurcsány Ferenc (MSZP)


Fotók: Barakonyi Szabolcs

Gyurcsányt utoljára talán a tavaszi választás éjszakáján tapsolták meg úgy párttársai, mint most. Az elismerést Navracsics Tibornak köszönhetően gyűjtötte be a miniszterelnök, hiába, a szélsőjobboldali veszély, vagy az azzal való riogatás a baloldal igazi terepe, különösen ilyenkor, megszorítások idején. (Ezért is érthetetlen, miért ment bele Navracsics ennek a kérdésnek a feszegetésébe, és egyáltalán: miért izmozik a Fidesz az árpádsávos zászlón.) A kilencvenes évek elején az állampárti múltját alig levetkőző MSZP és az antikommunista SZDSZ is a barna eső miatt kinyitott esernyők alatt békélt meg egymással.

Gyurcsány beszéde egyfajta antifasiszta egyveleg volt, felemlegetett mindent, ami ilyenkor kötelező: Göncz Árpád 1992. október 23-i, árpádsávos zászlók lengetése közbeni kifütyülését, az újság nevének kiejtése nélkül bírálta "a radikális antiszemita eszméket" terjesztő Demokratának nyilatkozó fideszeseket, és elhangzott az ilyenkor nélkülözhetetlen, a demokratikus chartás időket idéző mondat: ha a zsidókat bántják, akkor ő zsidó, ha a cigányokat, akkor cigány.

A nap konstruktívja: Herényi Károly (MDF)


Már-már az az érzésünk, hogy Herényi Károlyt jókedvében maga Gyurcsány Ferenc teremtette. Pártját előszeretettel nevezi a miniszterelnök tisztességes, jobbközép konzervatívnak, sőt a Timesnak adott interjújában kifejtette, hogy a radikális antiszemitizmustól az MSZP és az SZDSZ mellett az MDF mentheti meg az országot. (Ki is volt uralmon, amikor "barna eső" hullott?)

Herényi napirend előtt megint alákérdezett a kormánynak. Örül annak, hogy kisebb, hatékonyabb államot akar a kormány, de még lát hibákat, bizonyos hatásköröket például bátran át kellene adni a kamaráknak.

Amúgy megfigyelték már, hogy a baloldalnak mindig azok a tisztességes, jobboldali konzervatívok, akiknek esélyük sincs hatalomra kerülni?

A nap címadói: Kovács Zoltán, Kontrát Károly (Fidesz)

"Ha elindul az utolsó vonat, a szívem majdnem megszakad. Önnek nem fáj a Pápa-Csorna és a Pápa-Környe vasútvonalak bezárása Miniszter Úr?"

A nap híre


Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Tanulj angolul online!
100 órás, beszédcentrikus nyelvi képzés féláron kezdő szinttől haladóig, 50% kedvezménnyel