Hétszer született meg, hétszer boncolták

2006.10.26. 17:03
Mennyi közpénzbe került az a nőgyógyászati műtét, amelyet egy férfin végeztek el, és aki amúgy – papíron - hétszer született meg és hétszer rendesen fel is boncolták? Mennyibe került az a beteg, aki hét év alatt állítólag 86 kórházban feküdt és 199 CT vizsgálatot végeztek rajta? Hogy lehet, hogy ha a kötszert Angliából hozatnánk repülővel, jóval olcsóbb, lenne mint most? Visszaélésgyanús esetek és pazarlás jellemzi az egészségügyet – mondta Molnár Lajos miniszter.

Történetesen az Egészségügyi Minisztérium egyik férfi munkatársa volt az, aki 2001 és 2003 között átesett egy nőgyógyászati vizsgálaton, hétszer született meg, és hétszer fel is boncolták - ezek az abszurd adatok derültek ki betegéletútjának lekérdezésekor, amelyeket Molnár Lajos egészségügyi miniszter ismertetett csütörtökön.

A tárca vezetője az esetet annak illusztrálására használta fel, hogy ezekért az egyértelműen nem valós beavatkozásokért az egyik kórház 2,3 millió forint támogatást igényelt és kapott az egészségbiztosítótól. A hétszer született három alkalommal 999 gramm alatti súllyal jött a világra, ezért ugyanis magasabb támogatást kaphat a kórház az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól.

Gyógyszer nyakló nélkül

Péterfalvinak is későn küldték meg a törvényjavaslatokat

A minisztérium megsértette a jogalkotás szabályait azzal, hogy az egészségügyi reformmal kapcsolatos jogszabálytervezeteket nem küldte el az adatvédelmi biztosnak – jelentette ki Péterfalvi Attila az egészségügyi bizottság csütörtöki ülésén. Az ombudsman azt mondta, hogy ő is már egy "véglegezett" szöveget kapott, holott neki a törvényjavaslatokat még a parlamenti szakot megelőzően kell véleményeznie. "Visszautasítom és tiltakozom az ellen az eljárás ellen, hogy engem egy olyan szakban vonnak be a véleményem kifejtésére, ahol a szakmai érvek mellé politikai vélemények is bejöhetnek, ez pedig a parlamenti szak" – mondta Péterfalvi Attila.

Molnár Lajos miniszter az ombudsman kifogásaira azzal az indokkal nem kívánt érdemben reagálni, hogy ő nem volt jelen a bizottsági ülésen. A miniszter azt ismételte meg, hogy törvénytervezetek parlamenti benyújtását több mint száz egyeztetés előzte meg, az idő pedig sürget, a reformot el kell kezdeni.

Az Országgyűlés egészségügyi bizottsága 13 igen és 9 nem szavazat ellenében általános vitára alkalmasnak találta az egészségbiztosítási felügyeletről szóló és más egészségügyet érintő törvények módosításáról szóló törvényjavaslatokat. Az ellenzéki képviselők azt kifogásolták, hogy nagyon kevés idejük volt a javaslatok tanulmányozására.

A visszaélések és pazarlás az egészségügyi rendszerben című sajtótájékoztatón bemutattak egy másik furcsa beteget is, pontosabban az adatait (név nélkül). Egy középkorú beteg 1999 és 2006 között - papíron - 86 kórházat látogatott meg, összesen 2998 napot feküdt bent. Ezen idő alatt 199 CT vizsgálatot, 13 tüdőembóliát, 150 átmeneti agyi keringészavart, 74 szívbetegséget számoltak el utána, valamint a papírok szerint 698-szor vett részt az illető különböző gyógytorna ellátásokon. Mindez 28 millió forintjába került az egészségbiztosítónak.

(A betegéletútban fellelhető egyéb furcsaságokról az Index korábbi cikkeiben is olvashat >>>>> )

A reform nem azt jelenti, hogy több pénzt adunk, előbb meg kell nézni azt is, miért van ekkora pazarlás az egészségügyi rendszerben – mondta az egészségügyi miniszter és újabb példákat említett más területekről.

Idén például az, hogy az év első felében 73 ezer betegnek írtak fel egy olyan gyógyszert, amelyet 100 százalékban fizet az egészségbiztosító, tehát a betegnek ingyenes. A furcsa csak az, hogy közülük 18 ezer betegnek ugyanazon a napon kétszer is felírták ezt a bizonyos antipszichotikumot. Ez ellentmond a gyógyszerfelírási szabályoknak, s 1 milliárd forint fölösleges kiadást jelentetett az adófizetők pénzéből – mondta Molnár Lajos.

Az OEP adatai rávilágítanak más gyógyszerfelírási anomáliákra is – folytatta az egészségügyi miniszter. Több olyan közgyógyellátott beteget találtak a nyilvántartásokban, akik egyik orvostól a másikhoz menve sorra Algopyrint irattak fel maguknak. A csúcstartó beteg, így egy év alatt 32 orvosnál iratta fel magának a gyógyszert, s így ingyen (az egészségbiztosító terhére) olyan mennyiséget halmozott fel, hogy ha azt beveszi, súlyos egészségkárosodást szenvedett volna. (Valószínűbb, hogy ezt az ingyen kapott gyógyszert csak elraktározta otthon, aztán kidobta, esetleg eladta, és egy kis mellékesre tett szert – a szerk.) A gyógyszerfelírási rendszer ma olyan, hogy ezt lehetővé teszi – vonta le a tanulságot a miniszter.

A kötszer négyzetmétere

A másik nagy „üzletnek” a gyógyászati segédeszközök beszerzése számít. A statisztika szerint egy beteg például 6,2 millió forint értékű orvosi segédeszközt, döntően kötszert kapott január és augusztus között. Egy másik betegnek ugyanezen idő alatt közel 15 ezer darab kötszert írtak fel. Ez napi egy négyzetméternyi kötszert jelent, s egy évben 3,7 millió forint közpénzt.

Magyarországon 750 féle kötszert lehet kapni, amelyeknek az árát 85 százalékban a közpénzből nyújtott OEP-támogatás fedezi. A 4-5. leggyakrabban használt kötszer ára nálunk 2300 forint, míg ugyanezeket Nagy-Britanniában 663 és 894 forintért lehet beszerezni.

Az OEP-nek lényegesen olcsóbb lenne, ha repülővel Angliából szállítaná ezeket a kötszereket – jegyezte meg a miniszter. A kötszereket nálunk korlátozás nélkül felírhatják az orvosok, s mivel egységnyi áruk nem túl magas, nem is takarékoskodnak vele. 2005 szeptembere és 2006 augusztusa között 6 milliárd forint közpénzt költött az ország csak kötszerre.

A vizelettartási problémákkal küszködő felnőtteknek vagy az idős embereknek való pelenkák felírásánál ugyan van korlátozás, ezt azonban sok orvos nem tartotta be. Tavaly 2200 betegnek írtak fel ennél többet az orvosok anélkül, hogy indokolták volna a limit túllépését.

Ellenőrizni fognak

És itt vannak még a lúdtalpbetétek. Az OEP által támogatottak 5500-10700 forintba kerülnek (felét a beteg, felét a biztosító fizeti). Ha az ember egyszerűen bemegy a boltba lúdtalpbetétért, a legdrágább hasonló termék, amit talál, az mindösszesen 2800 forintba kerül – mondta kezében az ominózus termékkel Molnár Lajos.

A miniszter végül csak adatokat sorolt fel, konkrét visszaélésekről azonban nem beszélt. Mint mondta, nincs szó arról, hogy üldözni fogják az orvosokat, a kirívó eseteket azonban az OEP meg fogja vizsgálja. Elképzelhető ugyanis, hogy valami különleges ok indokolttá teszi az átlagtól eltérő mennyiségű gyógyszer- vagy gyógyászati segédeszköz felírását. Szavait Major Zoltán, az egészségbiztosító új főigazgatója is megerősítette. Mint mondta: átfogó vizsgálatot indítanak és egy ellenőrző csoportot hoznak létre az OEP-nél a pazarlások megszüntetésére.

A sajtótájékoztató jól láthatóan az egészségügyi reform lépéseinek megtámogatására szolgált. Molnár Lajos miniszter szerint ugyanis a pazarlást nem a „rendőri eszközök”, hanem a gyógyszergazdaságossági törvény, az egészségbiztosítási felügyelet, az orvosok jelentési kötelezettsége és az ellenőrző szoftverek használata szüntetheti meg.