Medgyessy elsőfokon megnyerte sajtóperét

2002.01.10. 12:52
Első fokon megnyerte a Magyar Demokrata ellen indított sajtóperét Medgyessy Péter, az MSZP kormányfő-jelöltje. A lap ugyanis bizonyítékot ígért a csütörtöki tárgyalásra, ám végül nem tudta igazolni, hogy a Gresham-palota eladását megszavazó szocialista önkormányzati képviselők pénzt kaptak volna voksaikért.
Elsőfokon megnyerte a Magyar Demokrata ellen indított sajtóperét Medgyessy Péter, a szocialisták kormányfő-jelöltje. A lap azt állította, hogy a Gresham-palota eladását megszavazó szocialista önkormányzati képviselők "kenőpénzt" kaptak voksaikért. A lapot helyreigazításra kötelezték, melynek 15 napon belül kell eleget tennie az újságnak, ám a tárgyalást követően Bencsik András főszerkesztő úgy nyilatkozott: fellebbezést nyújtanak be. A bíróság nem kötelezte viszont elsőfokú határozatában bocsánatkérésre a Magyar Demokratát, a bíróság ugyanis úgy értékelte: a sajtótörvény szerint csak helyreigazításra kötelezhető egy lap.

Az V. kerületi önkormányzat szocialista frakciójának egyik tagját jelölte meg informátoraként az az újságíró, akinek a Magyar Demokrata című hetilapban megjelent cikke miatt Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt, illetve cége, a Medgyessy Tanácsadó Kft. sajtóhelyreigazítási pert indított.

Az újságíró nem találkozott az informátorral

A Magyar Demokrata írásának szerzője az informátor férfi nevét nem árulta el, s mint a csütörtöki tárgyaláson kiderült nem is találkozott vele.

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon csütörtökön folytatódott perben a felperes azt kifogásolja, hogy a Magyar Demokrata tavalyi 46. számában - és a Magyar Nemzetben is - azt közölték, hogy az V. kerületi képviselők a Gresham-palota kapcsán 1998 karácsonyán különböző értékű pénzösszegeket kaptak Medgyessy Péter cégétől.

Személyes bosszúra hivatkozott a telefonáló

A csütörtöki tárgyaláson Rozgics Mária, a cikket író újságíró elmondta, hogy az írásában is megjelentetett, a tanácsadó cég és a szállodát építtető cég közötti szerződést névtelen levélben kapta. Majd később felhívta őt egy férfi, aki az V. kerületi önkormányzat MSZP frakciójának tagjaként mutatkozott be, és közölte, hogy a történtekkel kapcsolatban további információkat ad majd neki.

A telefonáló mindezt azzal indokolta, hogy "ez a személy" átverte őket, ezért "kikészíti" őt, tudja meg mindenki, milyen emberrel van dolga. Az újságíró nem nevezte meg az informátort, mert - mint mondta - mindkettőjüket életveszélyesen megfenyegették.

A felperes ügyvédje megnevezte az MSZP-frakció három férfi tagját, de az újságíró nem válaszolt arra a kérdésre, hogy köztük van-e az informátora.

Előzmények

A kormányfőjelölt úgy véli, a két újság megsértette személyiségi jogait, ezért polgári pert indított a Magyar Demokrata és a Magyar Nemzet ellen. A bíróság január 4-én elnapolta a pert, mert a lapok bizonyítási eljárást kezdeményeztek.

A szocialisták szerint Medgyessy nem befolyásolt

Az elsőként a Magyar Demokratában publikált, de a kormánypárti napilaphoz is eljuttatott dokumentum szerint a luxusszállodát építő Gresco Rt. azzal bízta meg a kormányfőjelöltet, hogy teremtsen kapcsolatot "a jóváhagyási procedúrában és a szerződésben foglalt feladatok végrehajtásában résztvevő, az MSZP sorába tartozó képviselőkkel".

A szocialisták úgy nyilatkoztak: Medgyessy Péter részéről a befolyásolásnak semmiféle szándékával soha nem találkoztak, sem tőle, sem mástól anyagi ellenszolgáltatást nem kértek és nem kaptak.