Árpád
-2 °C
9 °C

A Fidesz beperelné Kovácsot és Juhászt

2003.02.05. 13:19
Elképzelhető, hogy a Fidesz beperli Kovács László szocialista pártelnököt és Juhász Ferenc honvédelmi miniszter. A Fidesz szerint a két kormánypárti politikus valótlanul állította, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 1999-ben, kanadai látogatása során felajánlotta az ország területét atomfegyverek telepítésére. Az erről szóló közleményben a Fidesz utalt arra, hogy a kampánytanácsadó Ron Werber sugallatára nyilatkoztak "alpári és otromba" módon a kormánypárti politikusok.
"Alaposan meg kell vizsgálni, hogy milyen jogi lépést tehetünk" - tudta meg az Indexnek a Fidesz sajtóosztályán. Elképzelhetőnek tartják, hogy helyreigazítást kérnek, de sem zárják ki, hogy a kijelentések miatt beperelik a két szocialista politikust.

A Fidesz szerint a szocialisták rágalmaznak

Az erről szóló közleményben a fideszes politikusok úgy fogalmaztak, hogy a Kovács és Juhász "arcpirító és minden valóságalapot nélkülöző kijelentéseket tettek, azt állítva, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 1999. októberében, kanadai látogatása során felajánlotta Magyarország területét atomfegyverek telepítésére".

A Fidesz a nyilatkozatokat az előző kormány ellen folytatott rágalomhadjárat részének tekinti, és úgy vélik: "az alpári és otromba kormányzati hangnemet olyan, már jól ismert profi gyűlöletkeltő iparosok diktálják, mint a minap visszaérkezett szocialista kampánytanácsadó Ron Werber, akinek máris újabb milliókat fizettek ki közpénzekből a szocialisták".

A Fidesz hangsúlyozta: továbbra is a béke oldalán áll, és meggyőződésünk, hogy Európával teljes egységben mindent meg is kell tennünk a béke megőrzéséért.

Werber

A Magyar Nemzet arról számolt be, hogy Ron Werbernek 10 ezer dollárt, közel 2,5 millió forintot fizettek ki közpénzekből a szocialisták.

Ron Werber az áprilisi országgyűlési és az októberi önkormányzati választások előtt is részt vett az MSZP kampányában. Werber most a Miniszterelnöki Hivatallal kötött szerződést. Az volt a feladata, hogy a magyar és a nyugat-európai országok kormányhivatalainak felépítését és működését összehasonlítsa.

A MeH a cikk megjelenése után közölte, azért nem írtak ki közbeszerzési pályázatot, mert ekkora összegnél még nem kötelező. A Fidesz szerint Keller László közpénzügyi államtitkárnak vizsgálódnia is kéne az ügyben.

Az Orbán-kormány alatt az MSZP többször bírálta a Fideszt, mert az Országimázs Központ nagy értékű szerződést kötött a Fidesz kampányában is közreműködő Happy End Kft-vel. Igaz, akkor - óvatosabb becslések szerint is - több milliárd forint folyt keresztül a cégen.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.