Újjáépítés Pepó romjain

2003.05.06. 11:29
Egyelőre nem válaszolt az SZDSZ vezetője arra a kérdésre, hogy miért kellett Kóródi Mária helyett új minisztert kereseniük a zöld tárca élére. Persányi Miklós saját magáról azt mondta mai sajtótájékoztatóján, hogy egész életét az állatvilágra és a környezetvédelemre tette fel.
Vélhetően azért kellett Kóródi Mária helyett új környezetvédelmi minisztert keresnie az SZDSZ-nek, mert nem sikerült megbírkóznia a környezetvédelmi tárca feladataival, amely egyrészt az emberek környezettudatos gondolkodásának megváltoztatása, másrészt a Pepó-korszak bürokratikus káoszának felszámolása lett volna. A valódi okokról azonban egyelőre nem beszél az SZDSZ, Kuncze Gábor gyakorlatilag kitérő választ adott arra, hogy ha a kormány és pártja is elégedett volt Kóródi Mária leköszönő környezetvédelmi miniszter munkájával, akkor milyen új feladatokhoz kerestek új embert.

A környezettudatos gondolkodás legyen erőteljesebb

Persányi Miklós
Persányi Miklós, az SZDSZ által felkért új környezetvédelmi miniszter a jövőbeni munkájáról csupán annyit árult el, még mindig gondot jelent a tárcánál a Pepó-korszakra jellemző szakember-exodus. Abból is következtetéseket lehet levonni, hogy Persányi szerint túlduzzasztott a tárca apparátusa, és a teljesítmény lesz ezek után a döntő.

Az SZDSZ-nek csak néhány napja volt új miniszter után nézni, miután Medgyessy többszöri egyeztetésen felvetette Kunczénak a minisztercserét, amit az SZDSZ "akceptált". Előbb Kiss Zoltánt, a minisztérium politikai államtitkárát kérték fel, de ő nem vállalta. S hogy, kit találtak? "Liberális emberről van szó" - kezdte Persányi bemutatását mai sajtótájékoztatóján Kuncze Gábor. Persányiról Kuncze megjegyezte továbbá, hogy mindenki ismerheti, akinek gyereke van, és járt már az állatkertben - utalt arra, hogy a szabaddemokrata tárca új vezetője a fővárosi állatkert vezetői székét cseréli a miniszterire.

A környezetvédelem nemzeti ügy

Persányi szerint a környezetvédelem olyan nemzeti ügy, amelyben nincs helye a megosztottságnak. Ezt megerősítendő elmondta, hogy már az előző kormány prominenseitől is nagy segítséget kapott a környezetvédelem - és kisebb közegében, az állatkert megújítása - terén. Ide sorolta Pokorni Zoltánt, Illés Zoltánt, és Matolcsy Györgyöt. Persányi egyébként még állatkerti munkája, és a rendszerváltás előtt a környezetvédelemért felelős hivatalban dolgozott.

A leköszönő Kóródi Máriával kapcsolatban Kuncze az Indexnek elmondta, hogy "országgyűlési képviselő, s szeretném, ha a jövőben maradna a környezetvédelmi feladatoknál". Erre lehetősége lenne például a környezetvédelmi bizottságban, amelyben viszont az SZDSZ csupán egyedül Gusztos Péterrel képviselteti magát.

A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy a a miniszterelnök nem kért más szabaddemokrata tárca élén változást, államtitkári szintekről viszont nem esett szó. Pontosabban egyről, a környezetvédelmi minisztérium politikai államtitkáráról, Kiss Zoltánról azt mondta, hogy továbbra is a tárcánál marad.