Vilma
-7 °C
4 °C

Ki bolygathatja a Petőfi-kriptát?

2001.03.28. 16:37
Az akadémiához hasonlóan a Nemzeti Kegyeleti Bizottság is feleslegesnek tartja a Petőfi-kripta felnyitását - áll a testület szerdai közleményében. A kegyeleti bizottság azonban csupán szakmai véleményét közölte, döntési jogkörrel az ügyben nem rendelkezik. Budapest főjegyzője szerint egyelőre biztosan nem bolygatják a költő édesanyjának földi maradványait, bár a Grespik László nevével fémjelzett, a sírbolt felnyitását engedélyező határozat tartalmát, így döntésének jogalapját senki nem ismeri.
A Nemzeti Kegyeleti Bizottság (NKB) kegyeletsértőnek és feleslegesnek tartja a Fiumei úti temetőben levő Petőfi-kripta megbolygatását - tartalmazza a testület szerdán kiadott közleménye. A testület állásfoglalásában leszögezi: nem tudja és nem is kívánja a csontmaradványokat minősíteni, mivel "Petőfi Sándor valójában a nemzet tudatában és az emberi szívekben nyugszik", ám aggodalommal tölti el őket a Petőfi Sándor feltételezett nyughelye körül kialakult vita.

Grespik áldását adta a kripta felnyitására

Az állásfoglalás közvetlen előzménye, hogy a Megamorv Petőfi-bizottságnak a fővárosi főjegyző által elutasított kérelmét követően, Kiszely István antropológus fellebbezésére Grespik László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője egy határozatában a közelmúltban engedélyezte a Petőfi-család kriptájának megnyitását.

A Petőfi földi maradványait Barguzinban állítólag megtaláló csoport azért kérte a családi sírbolt megnyitását, hogy összehasonlítás céljából DNS-mintát vegyenek a költő édesanyja, Hrúz Mária csontjaiból. Korábban az akadémia nyilatkozata szerint a tudományos vizsgálatok minden kétséget kizáróan megállapították, hogy a barguzini leletek valójában egy női csontvázat rejtenek. Grespik a kijelentésre korábban úgy reagált: amennyiben női csontokról van szó, még indokoltabb a sírbolt felnyitása.

A kegyeleti bizottság nem dönthet az ügyben

A főjegyző szerint
A Fővárosi Önkormányzat álláspontját igazolta a Nemzeti Kegyeleti Bizottság azzal a döntésével, hogy kegyeletsértőnek és feleslegesnek tartja a Petőfi-család sírhelyének megbontását - nyilatkozta az MTI-nek szerdán Tiba Zsolt. A fővárosi főjegyző elmondta, egyelőre biztosan nem kerül sor a sír megnyitására, mivel ehhez a főváros korábban több feltétel teljesítését írta elő. Így például abban az esetben bolygathatnák meg a sírt, ha a Magyar Tudományos Akadémia kinyilvánítaná annak esélyét, hogy Petőfi Sándortól származnak a Barguzinban talált csontmaradványok. Tiba Zsolt megismételte, hogy Grespik László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője kérése ellenére mind ez idáig nem küldte meg neki a március 14-én közzétett határozatát, amelyben engedélyezte a sírfelnyitást. Így egyelőre nem ismeri azokat az anyagi és eljárásjogi alapokat, amelyekre döntésénél a hivatalvezető épített.
Csupán szakmai, elvi állásfoglalásról van szó, a kegyeleti bizottság az ügy körül keletkezett jogi polémiába nem kíván és jogkör híján nem is tudna belefolyni - közölte az Indexszel Radnainé Fogarasi Katalin, a bizottság titkára. Az NKB egyelőre csupán egy papíron létező, ám ilyen vagy hasonló helyzetekben technikai okokból döntésképtelen testület.

Az 1999-es kormányrendelet útján létrehozott 11 tagú grémium feladata, hogy döntsön arról, melyik temető, temetkezési- vagy emlékhely kerüljön be a nemzeti sírkertbe, ahol azután fokozott védettséget élvezne. Ám a hivatalos eljárás még nem jutott el arra a szintre, hogy pontosan meghatározhatnák, ki kerüljön a nemzeti pantheonba, így döntési jogkörük sincs az ilyen és ehhez hasonló ügyekben.

A határozat tartalma ismeretlen

Sajnos nem ismerjük Grespik László határozatának tartalmát, így bár jogkörömnél fogva nyilatkozhatnék az ügyről, ezt csak holnap, a hivatalvezetővel való egyeztetés után teszem meg - reagált az Index megkeresésére Földvári Tibor, a Grespik vezette hivatal törvényességi főosztályának vezetője. Földvári elmondta, a hivatalvezető tőle kért véleményt arról, ki lehet illetékes a kripta felnyitásának kérdésében. A főosztályvezető ajánlotta Grespiknek a kegyeleti bizottság megkeresését. Földvári meglepetéssel fogadta a hírt, miszerint a bizottság nem illetékes az ügyben.

A törvény szerint az ÁNTSZ akkor adhat engedélyt a sírbolt felnyitására, ha a sírban fekvő nevében rendelkezésre jogosult személy arra engedélyt ad. Talán ezt kívánta pótolni Grespik úr az ügyben hozott határozatával - vélekedett Földvári.

Az ÁNTSZ-t már megkereste Grespik

A Fiumei temető ügyeiben illetékes VIII. kerületi ÁNTSZ-nél érdeklődésünkre közölték: Grespik László a hét elején kérvényezte az intézménynél a kripta felnyitásához szükséges engedélyt. Az ÁNTSZ részéről egyébként nem volna különösebb közegészségügyi akadálya a sírok felnyitásának, bár ilyen jellegű kéréssel ritkán fordulnak hozzánk - nyilatkozta korábban lapunknak Vámos Adrienn, fővárosi helyettes tiszti főorvos. Grespik Lászlóval, aki a megyei közigazgatási hivatalvezetők lillafüredi értekezletén tartózkodik, nem sikerült felvennünk a kapcsolatot.