Az adatvédelmi biztos szerint nem éri hátrány a nácivadászokat

2004.07.23. 13:39
Nem pártolom a bűnösöket, a náci háborús bűnösök és kollaboránsok ellen itthon kell lefolytatni az eljárást, az ilyen esetekben a magyar hatóságokhoz kell fordulni - reagált Péterfalvi Attila a Simon Wiesenthal Központ csütörtöki nyilatkozatára az Indexnek. Beszámolt arról is, hogy az adatvédelmi törvény módosítását tartja szükségesnek az ügyben.
Péterfalvi Attila szerint semmilyen hátrány nem éri a náci bűnösök felkutatóit azzal, hogy az adatokat nem lehet törvényesen Izraelbe küldeni. Az ombudsman fenntartja korábbi állásfoglalását, hogy a Simon Wiesenthal Központ által kezdeményezett adattovábbításra nincs lehetőség.

Az adatvédelmi ombudsman arra reagált, hogy az Utolsó esély elnevezésű nácivadász akciót elindító Simon Wiesenthal Központ keményhangú nyilatkozatban utasította vissza azon véleményét, miszerint nem lehet jogszerűen Izraelbe küldeni a központ náciavadász akciójának keretében Magyarországon gyűjtött adatokat. A zsidó szervezet közleményében úgy fogalmazott, vannak Magyarországon olyanok, akik kétségbeesetten védeni próbálják a helyi náci háborús bűnösöket és kollaboránsokat.

Törvénymódosítást kezdeményezett

Péterfalvi Attila megjegyezte, hogy az adatvédelmi törvény vonatkozó szabálya nagyon szigorúan kezeli az ilyen adattovábbításokat. Kitért arra, hogy az ügyben, egy törvénymódosítás érdekében már konzultációkat kezdeményezett az igazságügy-miniszterrel. Szólt arról is, hogy az adatok külföldre történő továbbítására egy, a két ország kormánya közti nemzetközi szerződésben is meg lehetne állapodni, de Izrael esetében ez sem lenne elegendő, mivel a zsidó állam adatbiztonsági szabályai nem érik el az uniós szintet.

Efraim Zuroff, a központ igazgatója július közepén jelentette be hivatalosan Budapesten, hogy az intézmény Magyarországon is elindítja akcióját a még élő náci háborús bűnösök felkutatására. Ennek keretében tízezer euró "kompenzáció" fejében adatokat vár a még élő náci háborús bűnösökről. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos egy televíziós nyilatkozatban azt mondta minderről, hogy az ilyen adatokat csak akkor lehet jogszerűen Izraelbe továbbítani, ha "ahhoz az érintett hozzájárul, törvény elrendeli vagy nemzetközi szerződés lehetővé teszi, feltéve, hogy a harmadik ország biztosítja azt a megfelelő védelmet, amit az Európai Unió meghatároz".