Judit
-2 °C
8 °C

Szerzetesi főiskola az ELTE BTK helyén

2001.06.06. 09:43
Az első magyar léggömböt a piaristák eresztették fel a légbe, bár nem valószínű, hogy ez a tény is hozzásegítette őket az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának "B" épületének tulajdonjogához. Sokkal inkább azok az érdemek, amelyeket a hazai tartományfőnök sorolt fel az ünnepélyes épületátadási ceremónián, valamint az a történelmi momentum, hogy 1953-ban az épületet erőszakkal ragadták el a rendtől. A tervek szerint a tulajdonba kapott belvárosi ingatlan szerzetesi főiskolának, valamint piarista gimnáziumnak ad helyet, így érthető, hogy a felsorakoztatott kamarakórus énekében megnyomták a "hallejujah" négy szótagját.

A világosbarna székekre felragasztott "ELTE 2000 EV" matricák arról tájékoztatták az idegent, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (BTK) "B" épületében eddig minden az ELTE tulajdona volt. Fél tizenkettőkor, három kulcsátadási mozzanatsor után azonban a piaristák kapták meg a Piarista köz 1. szám alatti ingatlanrészt, ahol szerzetesi főiskola és piarista gimnázium osztja majd az igét a diákoknak. Az egyetemnek az Apostoli Szentszék és a Magyar Köztársaság közötti megállapodás értelmében kell visszaadnia a BTK "B" épületszárnyát a piaristáknak. A most átadott épületrészben rövidesen megkezdődnek a rekonstrukciós munkák, az addigra kiürített "A" épület pedig 2003 augusztusában jut ugyanerre a sorsra.

Költözködések

"Ez most "kulcskérdés" - válaszolt nevetve Klinghammer István, az egyetem rektora az egyik szervezőnek, amikor helyet választott a főasztalnál. A nevetésben nem volt irónia, bár egyértelműen jelezte, hogy a kulcsátadási ceremónián túl többet jelent az aktus. Az ELTE az ingatlanért cserébe 1,8 milliárd forint kártalanítást kapott plusz egy másik ingatlant, valamint útilaput is, így a bölcsészkar költözködhet a Trefort-kerti épületbe. Ezzel azonban gondok vannak, ugyanis az épületegyüttesnek csupán 60 százalékát újították fel, éppen ezért a rektor kérte az oktatási kormányzatot, segítse az egyetemet egy kis pénzmaggal.

"Ördögi fortély"

- Az a néhány milliárd forint eltörpül ahhoz a lépéshez képest, hogy az ELTE egy másik fontos intézménytől elvett épületben működött, amit most visszaad - fogalmazott Pálinkás József, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára köszöntőjében. A mondat egyszerre célzott az épület hányatott sorsára, valamint az oktatáspolitika pénzre nem váltható gondolataira is, amely közgazdaságilag egy konkrét lyukas garas értékével egyenlő. Pálinkás a negyven évig tomboló politikai diktatúra "ördögi fortélyának" nevezte a piaristáktól való elszedést és az eltéseknek való odaadást. A közegben tökéletesen "ülő" kijelentésen nem lepődött meg senki, pedig a közönségben helyet foglalt Karl-Josef Rauber apostoli nuncius is, akinek jelenlétét csak a megszólítások első szavai jelezték. Pálinkás hangsúlyozta, hogy az épületátadással "helyreállt a rend", és "kiigazították" a hibákat. Pálinkás arra utalt, hogy az egyetem bölcsésztömbjét 1953-ban vették el a piaristáktól, amelyet ráadásul ők építettek 1917-ben. Az államtitkár szerint az akkori "ördögi fortéllyal" szembeállítottak két eszmét, amit most sikerült korrigálni.

Kulcsátadások

- Az ELTE rektora mindig villámgyors - reagált a rektor az operatőrök és fotósok kétségbeesett kérleléseire, mert az asztalon, piros párnán fekvő kulcsot sikerült a másodperc törtrésze alatt átadnia, a már miniszternek tartott, de az ünnepségen még államtitkárként megjelenő Pálinkásnak. Az államtitkár csak rövid ideig birtokolta a kulcsot, mert továbbadta Kállai Emilnek, a piaristák tartományfőnökének. Újabb történeti áttekintés, az épületről, a piaristákról, majd egy rövid köszönet és még több támogatásbeli igény, hiszen a rend oktatni akar, amely nem igazán tartozik a profitorientált vállalkozások közé.

Szerzetesi főiskola

Az üresen maradt épületben ugyanis a Piarista Rend Sapienta Szerzetesi Hittudományi Főiskolája költözik, amely a piaristák, a bencések és a ferencesek főiskoláinak összevonásából jött létre tavaly év elején. Az egyesült főiskola egymilliárd forintot kapott a Felsőoktatási Fejlesztési Programból, amelyből bizonyára jut a 2002-es tanévnyitó költségeire is. Abban viszont már nem lehetünk biztosak, hogy "A" épületben mikor indult be a középfokú képzés, ami szintén piarista égisz alatti gimnáziumot jelent. Pálinkás 2017-et jelölte meg, Kállai azonban ezt kissé sokallotta, de ennek ellenére mosolygott, köszönt és leült, hogy a kamarakórus újra beinduljon, és a kulcsátadási "hallejuhaj" után Liszt- és Kodály-művel zárja a lezárhatatlant.