Natália
-3 °C
8 °C

Pokorni új retorikát használ a K&H-ügyben

2003.07.17. 15:54
Nem politikai üzengetésre, egymást vádló nyilatkozatokra, nem pártvitákra, hanem vizsgálatokra van szükség a K&H Equities ügyében, jelentette ki Pokorni Zoltán. A Fidesz alelnöke szerint az egyetlen vádlott teóriájával le kell számolni, az ügyben egy "igen jelentős és befolyásos kör" kellett együttműködjön Kulcsár Attilával. A Fidesz-MPSZ elnökségének valamennyi tagja nyilatkozatban jelentette ki, sem maguk, sem családtagjaik nem álltak "kitüntetett üzleti kapcsolatba a K&H Bankkal és leányvállalatával".
A kezdetben vallott magányos bróker teória megdőlni látszik, mert jelentős, befolyásos tisztségviselők köre kellett együttműködjön Kulcsár Attilával, állította Pokorni Zoltán.

Nájlonzsacskóban

A Fidesz-alelnök a párt csütörtöki elnökségi ülése után elmondta, hogy a sikkasztással megvádolt bróker mellett a könyvvizsgáló cégben, a számlákhoz hozzáférésre jogosultak között és a K&H igazgatótanácsában és felügyelő bizottságában is lenni kellett olyanoknak, akik segítették, akik partnerei voltak a milliárdos összegű betétek mozgatásában, és érthetetlen, miért maradt el ennek a három körnek a rendőrségi meghallgatása.

Pokorni úgy vélte, az APEH-nek is azonnal kezdeményeznie kellett volna a pénzmosások vizsgálatát, miután a bróker folyamatos teljesítésre 20-25-től 100 százalékos hozamot ígért, nem számlán, hanem "nájlonzacskóban küldte a hasznot", a károsultak pedig láthatóan nem akarnak bejelentést tenni eltűnt pénzük miatt. Az Index kérdésére, hogy milyen Kulcsárt támogató befolyásos körre gondol, Pokorni azt mondta, sok név forog már, és az érintettek jelentős része nem cáfolt.

Januári lendület

A fideszes politikus szerint Szász Károlynak, PSZÁF elnökének a Pannonplaszt-ügyben kezdett vizsgálata okozott "a korábban jól működő pénznyerő automatában gondot", mert a kivett autópálya-milliárdok miatt hiány keletkezett a kiemelt ügyfelek számláján. "Úgy látjuk, hogy ez az utóbbi években elkezdődött tevékenység ez év januárjában kapott új lendületet, amikor a Állami Autópálya Kezelő Rt. 13 milliárd forintját átutalták" - jelentette ki Pokorni, hozzátéve, hogy a tranzakció éppen a Kehi autópályaügyben folytatott vizsgálatának lezárása után történt. A Fidesz ezért a újabb Kehi-vizsgálatot is kezdeményez.

Nyilvánosak a Fidesz-elnökség K&H-s banktitkai

Nem politikai üzengetésre, egymást vádló nyilatkozatokra, nem pártvitákra, hanem vizsgálatokra van szükség a K&H Equities ügyében, jelentette ki Pokorni Zoltán. A Fidesz alelnöke, szakítva pártja korábbi, az MSZP-t nyíltan vádló retorikájával, azt hangsúlyozta, hogy az egyre szövevényesebb ügyben az illetékes szerveknek kell lefolytatniuk a vizsgálatot. Pokorni ismertette a Fidesz elnökségének nyilatkozatát is, amelyben a testület tagjai - Orbán Viktorral együtt - leszögezik, sem maguk, sem családtagjaik nem álltak "kitüntetett üzleti kapcsolatba a K&H Bankkal és leányvállalatával", és felhatalmazzák a bankot a rájuk vonatkozó információk nyilvánosságra hozatalával.