Mária
-6 °C
-2 °C

Pokorni szerint Teller csak sztereotípiákat ismételgetett

2003.09.15. 14:22
Csak sztereotípiákat tartalmaz a Teller-levél - vélekedett a magyar származású atomtudós halála után Magyarországra került írásról Pokorni Zoltán. A Fidesz alelnöke egyetlen pontban adott igazat a Fidesz politikáját kritizáló levélnek: Illés Zoltán szerinte is meggondolatlan nyilatkozatokat tett Paksról és az atomenergiáról. A Fidesz egyébként kétségbe vonja a levél eredetiségét. Pokorni szerint egyébként a közvélemény-kutatások azt jelzik, hogy a megszépítő messzeség egyre inkább felértékeli a polgári kormány tevékenységét.
A Teller Edének tulajdonított feljegyzés olyan sztereotip gondolatokat sorol, amelyeket a magyar sajtó untig ismételgetett - jelentette ki Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a nemrég elhunyt atomtudós Népszabadságban közölt véleményéről.

Illés átgondolatlan volt

Ál-Teller?
A Fidesz kétségbe vonja a múlt héten elhunyt atomtudósnak tulajdonított levél eredetét. A Fidesz-frakció szóvivője, Halász János az Indexnek elmondta, hogy a Népszabadság által közölt posztumusz Teller-levél több ponton is gyanút keltett, miután az Amerikában élő professzor 2002-ben még a Fideszt és személyesen Orbán Viktort támogatta. Mint emlékezetes, a Kossuth téren felolvasott üdvözlő levél eredetiségét is többen vitatták a tavalyi választási kampány idején.
Pokorni ezért nem is kívánta kommentálni a választási vereségében belenyugodni nem tudó párt, és a kormányt csak kritizáló attitüdről szóló állításokat. A politikus szerint szintén a sztereotípiák közé tartozik a Fidesz és az EU kapcsolatáról szóló állítás is. A párt csupán azt nem kívánta elfogadni, hogy a kormányzat "tejjel-mézzel folyó kánaánként" fesse le az uniót - hangsúlyozta Pokorni hozzátéve, hogy a kockázatokkal kapcsolatos véleményüket félévvel az EU-s népszavazás után már maga Kovács László külügyminiszter is osztja. Pokorni egyetlen pontban fogadta el a Teller-levél kritikáját. Illés Zoltán, fideszes képviselő, korábbi pártalelnök szerinte is sokszor átgondolatlanul és egyoldalúan lépett fel Paks ügyében. A Fidesz alelnöke leszögezte: a párt álláspontja nem egyezik a radikális környezetvédő hírében álló Illés által megfogalmazottakkal.

Illés: Halottról jót vagy semmit

"Halottról jót vagy semmit" - reagált közleményben Illés Zoltán a Népszabadság hétfői számában megjelent, a közelmúltban elhunyt Teller Edének tulajdonított feljegyzésre. "Teller úrnak igaza van: sem az atom-, sem a hidrogénbomba gyártásához nem értek, de nem is terheli a lelkiismeretemet tömeggyilkosságban elpusztított milliók halála" - áll a fideszes képviselő közleményében.

Áder: ne szúrjuk el!

A fideszes politikus a sajtó képviselői számára rendezett háttérbeszélgetésen úgy vélekedett, hogy a szocialisták röplapkampánya inkább ártani fog a kormány népszerűségének, mint használ. A röplapok ugyanis a "múltról beszélnek", és azt bizonygatják, hogy sikeres a kormányzat, de az embereket nem a kormány érdekli, hanem a villanyszámla. Az alelnök szerint az MSZP számára nehéz lesz és drága a 2002-es protestszavazatok megtartása. Ebben a helyzetben egyre inkább felértékelődik a polgári kormány tevékenysége, még ha "ezt a megszépítő messzeség teszi" is. Pokorni elmondta, hogy Áder János frakcióvezető a képviselőcsoport előtt ki is hangsúlyozta: "ne szúrják el" verbális agresszióval ezt a közvélemény-kutatásokban is jelentkező előnyt, bővel elég a tények ismertetésére támaszkodni a kommunikációban.

Wermer a magyar álmot akarta

Pokorni az EU-választások közeledtével azt valószínűsítette, hogy pártja kora tavasszal rendezi meg következő kongresszusát, ahol az uniós irányelvek mellett a párt alternatív programját is megtárgyalják, amelyben teljes filozófiát kell felmutatni. Az Index kérdésére az ellenzéki politikus elmondta, hogy a jövő év elején kezdődő EU-kampányban nem vesz részt a Happy End a felkészülési munkálatokban.

Pokorni szerint nem jó, ha egyetlen cég végzi a kampánytervezést, a lebonyolítást és a gyártást, ezért ezen a területen is versenyeztetni kell. Pokorni elismerte Wermer András szakmai hozzáértését, amely megteremtette a pozitív kampányt a magyar politikai életben, és amely az "amerikai álomhoz hasonlóan a magyar álmot igyekezett megcsinálni". Ugyanakkor emlékeztetett rá, hogy egyelőre a Happy End egykori vezetője sem tudott olyan stratégiát kialakítani, amely a kormányon levő pártnak sikert hozott volna. A PR-szakember érdemeinek hangsúlyozása mellett az alelnök leszögezte: Wermer nem működik közre politikai tanácsadóként a párt választási stratégiájának kialakításában.