Mádl sem tudott Medgyessy kémelhárító múltjáról

2002.06.24. 12:24
Még a héten egyeztetni kíván Mádl Ferenc köztársasági elnök a parlamenti pártok képviselőivel továbbá Medgyessy Péter kormányfővel is az elmúlt héten történtekről. Ezt Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke jelentette be, miután találkozott a köztársasági elnökkel. A találkozót Pokorni kezdeményezte, hogy megtudja: tájékoztatta-e Mádlt a kormányfő "múltjának sötét foltjáról".
Sem Medgyessy Péter, sem pedig azt őt miniszterelnöknek jelölő két párt nem tájékoztatta Mádl Ferenc köztársasági elnököt a kormányfő múltjának eme sötét fejezetéről - jelentette ki Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke Mádl Ferenc parlamenti dolgozószobájából kilépve, újságírók előtt.

A hétfő délelőtti megbeszélést Pokorni Zoltán kezdeményezte, hogy - mint mondta - egy fontos kérdést tisztázzon: eltitkolta-e Medgyessy Péter ügynök múltját, a politikai titkosrendőrségben betöltött szerepét az őt miniszterelnöknek jelölő köztársasági elnök előtt.

Pokorni szerint Medgyessy nemzetbiztonsági kockázat

- Ezt mindenképpen fontos tudnunk - mondta Pokorni, hiszen Magyarországon mindenkinek - aki állam-, illetve szolgálati titok közelébe kerül át kell esnie egy nemzetbiztonsági ellenőrzésen azért, hogy kiderüljön kinevezése jelent -e valamilyen nemzetbiztonsági kockázatot. A miniszterelnököt kivéve. Az azonban Pokorni szerint minimálisan elvárható, hogy jelölése előtt beszámoljon erről a tényről.

Pokorni szerint így Mádl nem Medgyessyt jelölte volna

Ezt sem Medgyesy Péter, sem pedig a két koalíciós párt nem tette meg, ami a Fidesz elnöke szerint azért is különösen aggályos, mert meggyőződése szerint ennek a ténynek a tudatában, ismerve Mádl Ferencet, a köztársasági elnök a felterjesztés előtt újabb konzultációt kezdeményezett volna a kormányfő személyéről.

A Fidesz elnöke felhívta a köztársasági elnök figyelmét arra, hogy a D-209 -es SZT tiszt személye politikai döntést igénylő tehertétel. Ez alapján azt kérte az államfőtől, hogy hívja fel a politikusok figyelmét, hogy Medgyessy Péter politikai rendőrségben betöltött titkos szerepe, a csatlakozás előtt álló Magyarország számára mindenképpen erkölcsi tehertétel. Még akkor is ha ezt a hivatalos fórumokon a jól fegyelmezett diplomaták sose fogják szóvá tenni - fogalmazott a Fidesz elnöke.

Pokorni Zoltán beszámolójából kiderül az is, hogy Mádl Ferenc még a héten valamennyi parlamenti párt képviselőjével és Medgyessy Péter kormányfővel is konzultálni kíván a történtekről, majd feltehetően ezek után mondja el véleményét.