Natália
-3 °C
7 °C

Minimális különbséggel vezet a Fidesz az MSZP előtt

2004.05.03. 19:48
A többség elmenne szavazni, ha most vasárnap lennének az EP-választások. A legelszántabb szavazók az idősebbek, a magas iskolai végzettségüek, és a szocialista szimpatizánsok, derül ki a Political Capital megbízásából készült Capital Research közvélemény-kutatásából. Támogatottság szerint a két nagy párt szinte azonos szavazatot kapna. Jóval az ötszázalékos határ felett az MDF és az SZDSZ is.
A megkérdezettek 57 százaléka ígéri biztosra részvételét egy jövő vasárnap esedékes európai parlamenti választáson, és mindössze alig több mint tizedük nyilatkozott úgy, hogy semmiképpen sem venne részt a választáson. Leginkább "elszánt" szavazónak az idősebbek (elsősorban az 50-59 éves korosztály), a magas iskolai végzettségűek, illetve - ha a pártok közötti különbségeket tekintjük - az MSZP szavazói bizonyultak. Bizonytalanabbak e tekintetben a legfiatalabb választók (18-29 évesek), az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők, illetve a két kisebb párt, az MDF és az SZDSZ szavazótábora.

Fej-fej mellett a két nagy párt

Támogatottság tekintetében a két nagy párt, az MSZP és a Fidesz fej-fej mellett halad (a kormánypárt 28, az ellenzék vezető pártja 30 százalékot kapna, ugyanakkor a biztos pártválasztók 33-33 százaléka szavazna a két pártra az EP-választáson). Akár a teljes mintát tekintjük, akár a biztos szavazókat, illetve a biztos pártválasztókat, a különbség a statisztikai hibahatáron belül van. A Dávid Ibolya nevével fémjelzett MDF listára a teljes minta 9, a biztos pártválasztók 8 százaléka szavazna. A Demszky Gábor vezette SZDSZ-es lista esetében ugyanez az arány 8-8 százalék.

Hazahoznák Irakból a magyar katonákat
A magyar katonák iraki jelenlétével kapcsolatban a megkérdezettek többsége azt állítja, hogy már a magyar katonák kiküldésével sem értett egyet. Még magasabb azok aránya (a válaszadók háromötöde), akik vissza is rendelnék Irakból a magyar katonákat. A vélemények alakulásában legjelentősebb tényezőnek a pártpreferencia bizonyult. Az ellenzéki szavazók döntő többsége a hazahívás mellett voksolt, annak ellenére, hogy hivatalosan eddig csak az MDF foglalt állást a katonák visszahívása mellett. Ez az ellenzéki attitűd, ha kevésbé erőteljesen, de a szocialista szavazókra is jellemző, hiszen az MSZP szimpatizánsok több mint fele is hazarendelné a magyar katonákat. A magyar katonák iraki jelenlétét egyedül az SZDSZ szavazói támogatják egyértelműen: a liberális voksolók 56 százaléka iraki jelenlétpárti.

A pártok támogatottsága mellett a vezető politikusok támogatottságát is mérték. Összesen nyolc politikus nevét sorolták fel és arról kérdezték a válaszolókat, hogy kit látnának legszívesebben az elkövetkező években fontos politikai szerepben, illetve kit tennének a második helyre. Legstabilabb belső támogatottságot Orbán Viktor és Dávid Ibolya mondhat magáénak saját pártjának szavazói körében. Orbán Viktort a Fidesz-szavazók majdnem háromnegyede 73 százaléka említette első helyen és további 13 százalék pedig másodikként. Dávid Ibolyát az MDF-szavazók majdnem háromötöde (58 százalék) látná az összes felsorolt politikus közül legszívesebben fontos politikai szerepben az elkövetkező években, további 22 százalék pedig második helyen említette a pártelnököt.

Nem jutnak el a kampányüzenetek

A szocialista szavazók 13 százaléka említette első helyen az SZDSZ elnökét, Kuncze Gábort, a kisebbik kormánypárt támogatói között azonban Medgyessy Péter jóval népszerűbbnek bizonyult, hiszen a liberális szavazók 27 százaléka a miniszterelnököt rangsorolta az első helyre. Az MDF-szavazók közül minden ötödik Orbán Viktort látná legszívesebben a jövőben is fontos politikai szerepben, addig a Fidesz-szimpatizánsok 10 százalékának Dávid Ibolya a kedvenc politikusa.

Kutatásukban a pártok kampányában elhangzó üzenetekre is rákérdeztek, de a választópolgárok egyelőre meglehetősen alulinformáltak a kampányüzenetek azonosítása terén. A legtöbb vizsgált üzenet esetében a válaszadók nagy része meg sem próbálkozott az üzenet azonosítással. A válaszadókat a pártokon belül adódó vélemény- és nézetkülönbségekről is megkérdezték. A megkérdezettek több mint fele elítéli, kétötöde pedig tolerálja a párton belüli konfliktusokat. A férfiakat, a fiatalokat, illetve a fővárosban élőket az átlagosnál kevésbé zavarja, ha egy párton belül véleménykülönbségek vannak, míg az MSZP illetve az MDF szavazói az átlagosnál valamivel kevésbé toleránsak a párton belüli vitákkal szemben. A válaszadók szerint az MSZP-n belül érzékelhetőek leginkább a belső konfliktusok, míg a legkevesebb belső konfliktussal bíró pártnak a Fidesz bizonyult.

A kutatás módszertana
Az adatfelvétel standard kérdőívvel, kérdezőbiztosok segítségével, telefonon keresztül történt. A teljes minta 1000 főt tett ki. A mintába 18 éves vagy ennél idősebb személyek kerülhettek be az ország egész területén. Kvótás mintavételt alkalmaztunk, vagyis - a KSH adatai alapján - előre meghatároztuk a minta nemi, életkori, iskolai végzettség és területi elhelyezkedés szerinti összetételét, az országos arányoknak megfelelően.. A kutatás terepmunkája 2004. április 26-27-én zajlott.