Politikai elfogultsággal vádolja Poltot a róla készült jelentés

2003.06.19. 22:29
Polt Péter legfőbb ügyész tevékenységét elemzi az a többhónapos "titkos jelentés", amelyet Polt elküldött a három közjogi méltóságnak. A dokumentum teljes szövege a kancellária honlapján lesz olvasható az MTI azonban előbb hozzájutott az anyaghoz. E szerint a Millenáris Kht.-vel kapcsolatos eljárásban az ügyészség szerepét veszik górcső alá, és elemzik Polt tevékenységét a Postabank-ügyben.
"A politikai szerepvállalásra utaló jelek az új kormány megalakulása utáni folyamatosan érződtek azokban az ügyekben, amelyek az Orbán kormány időszakának konkrét visszaéléseiben tett feljelentések - főleg Keller László államtitkár feljelentéseiről van szó - nyomán keletkeztek". A dokumentum példaként említi a Millenáris Kht.-vel kapcsolatos eljárást, ahol Berkecz Mária távozó igazgató végkielégítését, illetve hallgatási díját ítélte túlzottnak a rendőrség, amikor nyomozni kezdett.

Felkészített tanúk

Az aláírás nélküli dokumentum szerint a Legfőbb Ügyészség arra utasította a Fővárosi Főügyészséget Berkecz Mária őrizetbe vétele után, hogy nem kezdeményezheti a volt vezető előzetes letartóztatását, sőt azonnali szabadlábra helyezését rendelte el. Ugyancsak ebben az ügyben a Fővárosi Főügyészség Bártfai Béla volt MeH-es közigazgatási államtitkár gyanúsítotti kihallgatása előtt bekérte a rendőrök által feltenni kívánt kérdéseket. "A rendelkezésre álló nem ellenőrzött, de megbízható forrásból származó információk szerint mind Berkecz Mária 'kimenekítésének', mint Bártfai Béla felkészítésének az volt a célja, hogy Stumpf István volt kancellária miniszter és más fontos személyek esetleges felelősségre vonását elkerüljék".

A Polt Péter szóvivője szerint a főügyész lejáratását szolgáló iromány a Postabank-üggyel kapcsolatos nyomozás felügyeletét is nehezményezi. A dokumentum azt állítja, a kormányváltás után érzékelhetővé vált, hogy a legfőbb ügyész a volt miniszterelnök irányítása alatt áll.

Postabank-ügy

Az iromány részletesen ismerteti a Postabank-nyomozással kapcsolatos ügyészségi lépéseket, megemlítve, hogy az iratismertetésre szóló értesítés kiküldésének napján, ez év február 28-án a Fővárosi Főügyészség munkaidő után telefaxon küldött egy hatoldalas írásos utasítást, amelyben a nyomozással kapcsolatos új koncepcióját közölte, és a további kihallgatásokat csak ügyész jelenlétében engedélyezte, a nyomozási cselekmények végső határidejéül irreális határidőt (2003. március 7.) határozott meg.

"Világos és egyértelmű, hogy a legfőbb ügyészhez 'parancs érkezhetett', amely olyan politikai kombináció része lehet, amely a kormányzó koalíció ellen irányul" - állítja merészen az ismeretlen jelentésíró, aki szerint "Ez képezi alapját az újabb koncepciós ügynek amely szerint kb. 35,4 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel áll elő az ügyészség."

A dokumentumból kiderül még, hogy a Postabank konszolidációjáról készült államtitoknak minősített Kehi-jelentés egyetlen példányát magához kérte az ügyészség, így a nyomozóhatóság a Kehitől kényszerült új példányok beszerzésére.

A dokumentum egyik része 2003. márciusi keltezésű, míg a másik része 2002. szeptemberi. Az anyag korábban készült része azt fejtegeti bevezetőjében, hogy Polt politikai elfogultságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Fidesz színeiben indult az 1994-es választásokon. A jelentés hosszan fejtegeti a Postabank-ügyet, amelynek állásáról az Orbán-kormány idején 3-6 havonta kellett referálni a vizsgálat állásáról.

Találkozók

Ilyenkor találkoztak a legfőbb ügyész és bűnügyi helyettese, a titokminiszter, a belügyminiszter, illetve a Postabank vezetői. A jelentés készítői attól tartanak, hogy az önkormányzati választások előttre időzítenek a nagyobbik kormánypártnak kínos ügyet, amelyben érintett volna Máté László, a szocialisták egykori pénztárnoka, akinek szerepe volt a Budai Hengermalom-ügyben. Az anyag szerzői szerint ezzel az üggyel próbálnák ellensúlyozni a Várhegyi-ügyet, illetve Keller László közpénzügyi államtitkár sajtótájékoztatóit.