A postáé lesz a Postabank

2001.06.19. 20:29
A Magyar Posta százszázalékos tulajdonába adja a Postabankot a kormány - határozott a kabinet keddi ülésén. Július közepéig a posta tulajdonába kerül a pénzintézet állami kézben lévő 99,7 százalékos részvénypakettjének 33 százaléka, míg a maradék 67 százaléknyi csomagot szeptember folyamán adják át. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a posta megvalósíthatja a Postabank nyolcvanas évekbeli stratégiáját, így egy erős kereskedelmi bankká válhat a pénzintézet.
A kormány döntése értelmében a Magyar Posta 100 százalékos tulajdonába kerül a Postabank - jelentette be a kormány keddi döntését Varga Mihály pénzügyminiszter. Tájékoztatása szerint július közepéig a postáé lesz a bank állami tulajdonban lévő részvényeinek 33 százaléka. A Pénzügyminisztérium a birtokában lévő részvénypakettet átadja a posta felügyeletét ellátó Közlekedési és Vízügyi Minisztériumnak, amely apportálás útján juttatja a posta tulajdonába a 33 százaléknyi részvényt. A tranzakció azért csak július közepén várható, mert ekkor lép hatályba az egységes hírközlési törvény, mely lehetőséget teremt a postának a tulajdonszerzésre.

A kabinetnek július 3-áig kell elkészítenie a további 67 százaléknyi Postabank részvény átadásáról szóló előterjesztést. A helyzetet bonyolítja, hogy a Postabank 99,7 százaléka állami kézben van ugyan, de nem egy szervezetnél. A pakettek egyik része a Pénzügyminisztériumban, míg egy másik része az ÁPV Rt.-nél van, a két szervezetre pedig két különböző törvény vonatkozik.

Varga: a Postabank erős kereskedelmi bankká válhat

Varga Mihály jelezte, a kormány mai döntése történelmi jelentőségű, hisz olyan lehetőséget teremt a Postabanknak, ami eddigi működése során példanélküli. Hangsúlyozta: a postai hálózatnak köszönhetően olyan kistelepüléseken is igénybe vehetőek lesznek banki szolgáltatások, ahol erre korábban nem volt mód. A pénzügyminiszter úgy látja: a Postabank a nyolcvanas években elhatározott stratégiáját éppen a mostani döntésnek köszönhetően valósíthatja meg, amivel erős kereskedelmi bankká válhat.

A kormány 33 törvénymódosítást, illetve új törvényt kíván beterjeszteni az Országgyűlés elé a parlament őszi ülésszakára - közölte Borókai Gábor kormányszóvivő. Elmondta: az év második felére szóló törvényalkotási program elsődleges célja a jogharmonizáció befejezése. Tájékoztatása szerint 16 ilyen célú törvényt terveznek megtárgyalni az őszi ülésszakon.