Az MSZP-nek is lesz biztonsági cége?

2003.03.11. 06:57
A tervek szerint a posta négymilliárd forintért megvásárolja a Defend Kft. biztonságtechnikai eszközeit, hogy a jövőben saját cégével végeztesse el az értékfeldolgozást és a pénzszállítást. A szakszervezetek szerint ez elfogadhatatlan, mert többek között emiatt zárnak be egyre több postahivatalt, küldenek el dolgozókat, azért nem emelkednek idén a postásfizetések. A szakszervezeti vezetők országos sztrájkot helyeztek kilátásba. A tavaly nyolcmilliárdos veszteséget produkáló cég kommunikációs vezetője szerint a hivatalbezárásoknak, létszámleépítésekhez nincs közük a defendes ügyletnek.
A fideszes Defend Security Kft. után most más néven ugyan, de létre akarják hozni a szocialista Defendet - állította a Magyar Hírlapnak Tóbiás István, a Postai Munkavállalók Érdekvédelmi Szakszervezetének elnöke, aki elfogadhatatlannak tartja azt a döntést, a posta négymilliárd forintért szerezze meg a Defend eszközeit, és visszavegye tőle az értékfeldolgozást, közben a pénzszállítást saját leányvállalatával, illetve irodájával kell elvégeztetnie.

Tóbiás István a Magyar Hírlapnak azt mondta, korábban milliárdokat áldoztak arra, hogy egy külső cég lássa el a posta két stratégiai fontosságú feladatát, most viszont újabb milliárdokat költenek el, hogy visszavegyék őket.

Készek sztrájkolni is

A szakszervezeti vezető arra is felhívta a figyelmet, hogy mostanában pénzhiány miatt vidéki postahivatalokat zárnak be végleg, postai dolgozók ezreit bocsátják el, nincs vagy kevés a fizetésemelés. Tóbiás hangsúlyozta, a jelenlegi helyzetet nem tudják elfogadni, és ha kell, a sztrájktól sem riadnak vissza.

A hangulatot jól jellemzi, hogy március 7-én a Postai Érdekvédelmi '92 Munkástanács már szervezett egy tiltakozó demonstrációt az ÁPV Rt. székháza elé. A nagyobb Postás Szakszervezet vezetője ekkor azt mondta, ők egyelőre csak felmérik, hogy a postások készek-e sztrájkolni, bérkövetelésüknek nyomatékot adni. Március 21-én a szakszervezet a kérdőívek értékelése alapján dönt az esetleges tiltakozó akcióról.

Keller László, a Miniszterelnöki Hivatal közpénzügyekért felelős államtitkára jónak tartja, hogy a Posta visszaveszi a Defendtől az értékfeldolgozás és a pénzszállítás tevékenységét. Az államtitkár szerint azzal, hogy a posta újra saját maga oldja majd meg az értékfeldolgozást és pénzszállítást, nem lesz kiszolgáltatva egy külső cégnek.

Hitelt kell felvennie a postának

A Magyar Hírlap információi szerint a postának nagy összegű, 2,3 milliárd forintos hitelt kell felvennie ahhoz, hogy ellássa a feladatokat, melyekhez szükség van a Defend eszközeire. Emellett a biztonságos szolgáltatás érdekében mintegy 1-1,5 milliárd forintot kell a fejlesztésekre fordítania. A szakszervezet szerint éppen ezek miatt kényszerül hivatalbezárásokra, elbocsátásokra a tavaly 8 milliárd forint veszteséget produkáló vállalat.

Másnak is dolgozhat az új cég

Szász Katalin, a Magyar Posta Rt. kommunikációs igazgatója a Magyar Hírlapnak úgy nyilatkozott, teljesen más alapokon kívánják megvalósítani az értékfeldolgozást és a pénzszállítást, mint ahogy ezeket a Defend végezte. Az állami tulajdonú szolgáltató vállalat jelenleg csak saját maga számára szándékozik az utóbbi feladatot ellátni, ugyanakkor nem kizárt, hogy másnak is végez majd értékfeldolgozást. A kommunikációs igazgató szerint a tervezett hivatalbezárásoknak, létszámleépítésekhez nincs közük a defendes ügyletnek.

A Defend végelszámolója úgynevezett versengő ajánlattételről határozott a biztonsági vállalkozás eszközeinek értékesítése ügyében. Erre a Magyar Hírlap információi szerint két cég jelentkezett, és a tegnap kihirdetett nyertes a posta JNT Kft., amely az értékfeldolgozást végezné. Nincsenek véletlenek - kommentálták biztonsági cégek a döntést.