Ez a poszt a következő Percről percre része:

Lesz március 15-én Fidesz-nagygyűlés

Fontosabb részletek
  • A vasárnapi népszavazáson mindhárom kérdésben a vártnál nagyobb arányban győztek az igenek, több mint hárommillió ember szavazott a kórházi napidíj, a vizitdíj és a tandíj eltörlésére.
  • Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy április elsejétől eltörlik a három díjat.
  • A Fidesz és a KDNP a Szerencsejáték Rt. bevételének egy részét fordítaná a kieső bevételek pótlására, Gyurcsány először úgy nyilatkozott, hogy a kieső bevételt nem tudja pótolni.
  • A lezárt Kossuth tér környékén több száz ember gyűlt össze, de az utcai rendzavarás elmaradt, néhány embert őrizetbe vettek.
  • A szabad demokrata Horn Gábor koordinációs államtitkár lemondását követelték egyes MSZP-s politikusok, miután vasárnap este Gyurcsány beszédét kommentálva vulgárisan fejezte ki magát.
  • Gyurcsány hétfőn a parlamentben azt mondta, érti a választás eredményét, de nem ért vele egyet.
  • A miniszterelnök bejelentette, hogy nem alakítja át a kormányát.
  • Napirend előtt Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc a 2006-os kampány tévévitája után először folytatott egymással szópárbajt.
  • A Fidesz elnöke március 9.-ét az önbecsülés napjának nevezte.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • cikkünk a témában:

    A díjak buktak, a kormány nem

    Több mint hárommillióan utasították el a kórházi napidíjat, a vizitdíjat és a tandíjat. Az eltörlésükre már hétfőn benyújtják a törvényjavaslatokat. Gyurcsány a totális vereség ellenére sem bukott. Összefoglaló.
  • Népszavazási kérdések:

    1. Egyetért-e ön azzal, hogy a fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen kórházi napidíjat fizetni?

    2. Egyetért-e ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért és a járóbeteg-szakellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen vizitdíjat fizetni?

    3. Egyetért-e ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetniük?
  • A miniszterelnök délelőtt sajtótájékoztatót hirdetett meg este 7-re, a parlamentbe. Utána átmegy az MSZP-központba a Vérmezőre.
  • cikkünk a témában:

    Hárman haltak meg a népszavazás közben

    A népszavazás közben hárman haltak meg: Nagyvarsányban egy szavazatszámláló biztos, Tornanádaskán és Nyúlon egy-egy idős ember halt meg a szavazókörben. Két szavazókörbe betörtek a népszavazás előtti éjszaka.
  • cikkünk a témában:

    Sokkal többen szavaztak, mint 4 éve

    A választásra jogosultak 35,71 százaléka, 2 866 860 ember százaléka járult az urnákhoz vasárnap délután 3 óráig, közölte az Országos Választási Iroda (OVI). A 2004-es kettős állampolgárságról és a kórházak privatizációjáról szóló népszavazáson ebben az időben jóval alacsonyabb, 24,73 százalék volt a részvételi arány.
  • Kevés a rendőr a szocialista székház környékén, mindössze két rohamrendőr álldogál a sarkon, lejjebb pedig hat kollégájuk posztol. Az őrezred tagjaiból már jóval több akad, első látásra úgy tucatnyit azonosítottunk. Tüntetőnek, elégedetlenkedőnek se híre, se hamva, talán azért, mert még nem tudatosult bennük, hogy immár nem a Köztársaság téren, hanem a Vérmező utcában van a párt politikai központja.
  • Nem sietnek a Vérmezőre a szocialista nagyok, informátorunk egymagában üldögél a vezetői szinten. A lelkesedés hiánya nem véletlen. Az egyik háttérember azon viccelődik, hogy ennek a székháznak a falára biztos nem vetítenek győzelmi fényjátékot. (A 2006-os országgyűlési választás után gigászi ”IGEN MSZP”-felirat villogott a Köztársaság tér homlokzatán és vadul pörgött mellette a szociáldemokrata vörös kocka.)
  • A biztonságot csúcsra járatják az MSZP központjánál. A normál hétköznapokon használt fotocellás ajtót vastag zsírpapírral és szigszalaggal zárták el, és egy kis ajtón keresztül engedik be az embereket, nehogy bárki kikerülje az átvilágítókaput.
  • cikkünk a témában:

    Teljes kordonzár a Parlamentnél

    A népszavazás reggelére kordonokkal teljesen lezárta a rendőrség a fővárosi Kossuth teret, így sem gyalogosan, sem tömegközlekedéssel nem lehet a Parlament közelébe jutni. A rendőrfőkapitány szerint megnőtt a rendbontások és a közrend elleni bűncselekmények veszélye.
  • A fehérházat is kordonokkal vették körül. Este hatkor tudósítónk több mint ezer rendőrt és körülbelül 20 tüntetőt látott. A metró nem áll meg a Kossuth téren.
    Fotó: Huszti István
  • Közvéleményt kutat az Index a szocialista pártházban, a népszavazást firtató kérdésre érkező válaszok azonban bizonytalanabbak a vártnál. Normál esetben 80 százalék igenre számítanak, ám a vártnál magasabb, 50-55 százalékos részvétel két dolgot jelenthet. Az első változat alapján az igenlőket mozgósították nagyobb számban, így 80 százaléknál magasabb lehet a Fidesz-támogatók aránya. A másik verzió, hogy a korábbi felmérések során a nem pártiak passzívabbnak mutatkoztak, most viszont jóval többen mentek el az urnákhoz.

    Közben szép lassan csordogálnak a hivatali Audik. A sort egy piros Mini Morris töri meg, volánját a "külsős kampánytanácsadó", Szigetvári Viktor markolja.

  • Ritkásan gyülekeznek az emberek az SZDSZ Városháza parki sátránál, jelentette helyszíni tudósítónk. Egy család ezerforintos gyrostálat fogyaszt a kerti bútorokon, a rendre két csoportban hat rendőr felügyel, közülük négyen a Deák téri templomnál kémlelnek a Kossuth tér irányába.
  • A Kossuth teret ugyan lezárta a rendőrség, de a tér oldalában lévő Nagy Imre szobornál lehet gyülekezni. 40-50 ember vár ott, egyelőre semmilyen program sincs, várakoznak csendesen. A környéken hatalmas a rendőri készültség. Összesen kétezer rendőr van a Parlamentnél, az épület XVII-es kapujánál egy vízágyú áll.
  • Az MSZP székházában lévő tudósítónk egy olyan szocialista politikussal beszélgetett, aki a kampányban a "józan ész nevében" kampányolt a nemek mellett. Meglepő választ kapott arra a kérdésre, hogy akkor elment-e a józan eszük azoknak, akik igennel szavaztak. "Nem, a józan eszükre hallgattak, nem akartak fizetni" - válaszolta a politikus.
  • A miniszterelnök a 7-re meghirdetett sajtótájékoztatón információink szerint arról beszél majd, mit csinál a kormány, ha a népakarat el akarja törölni a vizitdíjat, a kórházi napidíjat, illetve a tandíjat. Az Index úgy tudja szikár lesz a kormányfői mondóka: bejelenti, hogy ha a lakosságnak nem kell, akkor a lehető leghamarabb eltörlik a három közszolgáltatási tarifát (vélhetően április 1-től). Illetve a miniszterelnök azt is világossá teszi, hogy sem az idén, sem jövőre nem pótolja ki a központi költségvetés a most esetlegesen kieső, összesen 50 milliárd forintot.
  • A Fidesz elnöksége szokásához híven a sajtótól elzárva várja a népszavazási eredményeket, egyelőre nem tudni, ki és mikor kommentálja a részvételi adatokat. A Polgárok Házában a sajtó előtt megnyitott két emeleten negyven-ötven ember lehet, javarészt újságírók.

    Fotó: Barakonyi Szabolcs
  • cikkünk a témában:

    Aktív jobbosok, passzív balosok

    A hagyományosan jobboldali kötődésű településeken jóval magasabb volt a részvételi arány, mint a hagyományosan baloldali kötődésűeken. A legaktívabb és a legpasszívvabb városok között kétszeres volt a részvételi hajlandóság különbsége.

  • Alapvetően törvényesen és szabályszerűen véget ért a népszavazás, mondta Gyurcsány Ferenc. (A tévéközvetítés hangja ekkor elment.)
  • cikkünk a témában:

    Úgy néz ki, nagy pofont kapott a kormány

    A választási részvétel meghaladta az 50 százalékot, az egyes kérdésekre adott igenek aránya 42-44 százalék.

  • Ha a népszavazás eredményes lesz, azt a kormány magára nézve kötelező érvényűnek ismeri el és a szükséges törvénymódosításokat már hétfőn reggel benyújtja. Ebben az esetben április 1-től visszaállítják a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetése előtti állapotot, jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vasárnap este. (MTI)
  • Tarlós István negyed nyolckor, Navracsics Tibor fél kilenckor, Orbán Viktor pedig valamivel kilenc óra után fog a sajtónak nyilatkozni a Fidesz népszavazási központjában az ATV információi szerint.

    Előkészületek a Fidesznél
    Fotó: Barakonyi Szabolcs
  • Schmitt Pál európai parlamenti képviselő lesz a Fidesz esti rendezvényének a házigazdája, jelentette be maga az érintett. Mindjárt Tarlós István beszél.
  • Gyurcsány azt mondta, azt a bevételt, amelytől a népszavazással az orvosok, kórházak és a felsőoktatás elesik, "a költségvetésnek nincs módja, a kormánynak pedig nincs szándékában pótolni".
  • A kormány tudomásul veszi az eredményt, mondta Lendvai Ildikó MSZP-s frakcióvezető, és megismételte Gyurcsány szavait: április elsejétől visszaállítják a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetése előtti állapotot.
  • A Fideszben állítólag volt egy olyan forgatókönyv, hogy Orbán még ma este személyesen viszi át a parlamentbe a díjak eltörlését jelentő saját törvényjavaslataikat. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy ez tényleg megtörténik-e.
  • "Amit a miniszterelnök ma elmondott, az már kevés. Ezeket előbb kellett volna mondania, ezeket előbb kellett volna megtennie. Most már kutya kötelessége ezeket az intézkedéseket eltörölnie" - jelentette ki Tarlós István, a Fidesz népszavazási felelőse a Polgárok Házában. "Ma azok győztek, akik a népszavazás, a legrégibb demokratikus intézmény oldalára álltak. Azok, akik az egyszerű igazságok oldalára álltak" - mondta, hozzátéve, hogy a nép politikai ítéletet mondott. "A legerősebb párt a Fidesz lett a fővárosban" - jelentette még ki.

  • A miniszterelnok.hu-n elérhető az a törvényjavaslat, amit a kormány akar hétfőn benyújtani.
  • A kellemesen kihalt liberális sátorban mindent beborít Tarlós István a plazmatévében.
    Fotó: Barakonyi Szabolcs
  • Három részkérdésben visszalépünk, de a reformokban nem, mondta a liberális sátorban Horn Gábor az MTV-n. "Ez van, tudomásul vesszük" – mondta. Az SZDSZ tovább akarja vinni a reformokat, "valaki egyszer meg fogja csinálni, ha nem mi, akkor egy másik kormány".
  • "Üdvözlendő, ha a népszavazáson az igenek győznek, nem kell megvárni a 2009. január elsejét" - mondta Dávid Ibolya az MTV-n. Válsághelyzet lesz ugyanakkor a felsőoktatásban és az egészségügyben. Szerinte egy válságstábot kell felállítani a legjobb szakemberekből. Ettől a bizottságtól Orbánt és Gyurcsányt távol kel tartani.