Mária
-6 °C
-2 °C

Kuncze: A Fidesz kommunista álláspontot képvisel a privatizációról

2004.10.26. 14:15
A szabad demokraták elkötelezettek a privatizáció folytatása mellett, mondta pártja keddi sajtótájékoztatóján a Nyugati téren Kuncze Gábor szabad demokrata pártelnök, aki az SZDSZ privatizációpárti plakátjait leplezte le. A plakátokon a privatizáció sikereit igyekeznek bemutatni például a Gresham Palota segítségével, amely a plakát tanúsága szerint önkormányzati tulajdonban pusztult, magánkézbe kerülvén viszont megszépült.
A privatizáció folytatása mellett érvelt Kuncze Gábor szabad demokrata pártelnök a budapesti Nyugati téren tartott tájékoztatóján annak kapcsán, hogy a Fidesz népszavazáson próbálja kikényszeríteni a magánosítás leállítását. A politikus pártja országjárásra induló plakátkiállításának leleplezésén azt hangoztatta, hogy a liberális álláspont szerint meg kell teremteni a piaci verseny feltételeit, viszont az államnak nem szabad részt vennie abban. Kuncze úgy vélte, az alap működéshez szükséges javakat állami kézben kell tartani, viszont, minden mást el kell adni. A nem eladandó társaságok között említette a paksi atomerőművet.

Nem állami feladat a csirkenevelés

Fotók: Barakonyi Szabolcs
A szabad demokrata pártelnök kifejtette, hogy a liberális állásponttal szemben a szociáldemokrata vélekedés az, hogy azokat a cégeket érdemes állami kézben tartani, amelyek nyereségesek, a veszteséges cégeken pedig túl kell adni. Kuncze úgy gondolja, ez alapján privatizálandó vagyon a Bábolna Rt., ám úgy gondolja, ezt a céget nem azért kell magánosítani, mert veszteséges, hanem azért, mert nem feladata az államnak csirkéket nevelnie.

Kuncze szerint a konzervatív vélekedés szintén a magánosítást pártolja. Utalt az Antall-kormányra, amely elkezdte a privatizációt. Szerinte a privatizációt csak a kommunisták ellenzik, akik a kollektív tulajdon hívei. "Ma Magyarországon csak a Munkáspárt és a Fidesz ellenzi a privatizációt" - hangoztatta Kuncze, aki annak a meggyőződésének adott hangot, nem az a baj a Fidesszel, hogy kommunista álláspontot képvisel, hanem az, hogy a magánosítás kapcsán valótlanságokat állít.

Példaként említette, hogy a Fidesz szerint a privatizáció miatt munkahelyek szűnhetnek meg, holott a privatizáció elkezdése előtt, 1990-ben 14 százalékos volt a munkanélküliség, ma viszont csak 5 százalék körüli.

A privatizáció nem drágítja a tankönyveket

Cáfolta azt is, hogy a tankönyvárak a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. magánosítása után jelentősen növekedhetnének, mivel a tankönyvpiacnak már most is csak az egyharmadát uralja ez a cég, a maradékon most is a magánszféra osztozik. Kuncze rámutatott, hogy a tankönyvek árait nem a tankönyvkiadó határozza meg és ebbe a magánosítás után is lesz beleszólása az államnak, így a privatizáció nem eredményez drágulást.

Az SZDSZ kedden felavatott plakátkiállításán egyébként a magánosítás sikereit igyekeznek bemutatni például a Gresham Palota példáján keresztül, amely önkormányzati tulajdonban romokban hevert, a privatizáció után viszont újra régi pompájában tündökölhet. A plakátkiállítás kedd estig látható a Nyugati téren, utána pedig országjárásra indul, szerdán Sopronban később pedig Kelet-Magyarországon lesz látható.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.