Miklós
-7 °C
4 °C

Személyiségi jogi próbaper Hegedűs Lóránt ellen

2002.02.15. 15:38
Személyiségi jogi próbapert indított ifj. Hegedűs Lóránt és a MIÉP ellen egy magánszemély. Az eljárást a lelkész-képviselő Ébresztőben megjelent írása kapcsán indult el. Magyarországon még nem indult olyan eljárás, melyben egy népcsoportot ért jogsértés kapcsán annak egy tagja magánszemélyként eljárást indított volna. A kereset kidolgozásában részt vett Sólyom László volt alkotmánybírósági elnök is.
Próbapert indított személyiségi jogainak megsértése miatt Székely Gábor ifj. Hegedűs Lóránt országgyűlési képviselő és pártja, a MIÉP ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Székely keresetlevelében hivatkozik Hegedűs a MIÉP XVI. kerületi Ébresztő című lapjában közölt Keresztyén Magyar Állam című írására, illetve Csurka István korábbi, Magyar Fórumban megjelent cikkeire is.

Kirekesztésre szólított fel

A református lelkész képviselő cikkében "galíciai jöttmentek hadáról" beszél, és arra szólít "rekeszd ki őket! mert ha nem teszed meg, ők teszik meg veled!". Székely keresetlevelében annak megállapítását kérte a bíróságtól, hogy a kifogásolt nyilvános kijelentések megsértették emberi méltósághoz fűződő jogait. A pénteki tárgyaláson sem az alperesek, sem jogi képviselőik nem jelentek meg.

A felperes jogi képviselője az alperesek első tárgyalásról való távolmaradására hivatkozva bírósági meghagyás kibocsátását kérte, ami egyenértékű az alperesek keresetben való elmarasztalásával. A bíróság azonban ezt megtagadta, és április 26-ra halasztotta a tárgyalást azzal, hogy megidézte Székely Gábort, akinek az esettel kapcsolatban személyesen elszenvedett sérelmeiről kell számot adnia.

Példa nélküli eljárás

Az ügyben eljáró bíró megjegyzése szerint eddig példa nélküli, hogy egy magánszemély közvetlenül érvényesíthette volna jogait egy nagyobb csoportra vonatkozó kijelentéssel kapcsolatban. A bíróságnak elvi döntést kell hoznia abban a kérdésben, hogy Székely Gábor egy közösség tagjaként egyáltalán indíthat-e pert a közösség megsértése miatt. Ehhez pedig szükséges Székely Gábor személyes meghallgatása - fejtette ki az eljáró bíró.

A kereset - melynek egyik kidolgozója Sólyom László, az Alkotmánybíróság első elnöke - a Ptk. mellett több alkotmánybírósági határozatra és a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára is hivatkozik. A kereset fejtegetései szerint az egyén saját nevében kérhet jogvédelmet, ha a csak közösségben gyakorolható jogai biztonságos és diszkriminációmentes gyakorlásában korlátozzák objektív fenyegetéssel. Eszerint a közösség ellen irányuló jogsértés esetén a közösség bármely tagja felléphet.

Büntetőjogi eljárás is indult

Ifjabb Hegedűs Lórántnak az Ébresztőben megjelent és Székely Gábor keresetében is kifogásolt írása miatt az ügyészség büntetőeljárást indított, kérte a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, amikor ennek az Országgyűlés helyt adott, meggyanúsította ifjabb Hegedűs Lórántot közösség elleni izgatással. A gyanúsítás ellen ifjabb Hegedűs a Legfőbb Ügyészségen panaszt jelentett be, de azt februárban elutasították.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.