Október 23: A kampány jegyében

2001.10.21. 19:22
Hétfőtől országszerte megemlékeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc 46. évfordulójáról. Fáklyás felvonulás éppúgy szerepel a programok között, mint gyermekrajzverseny, vagy könnyűzenei koncertek. Az állami ünnepségeket ezúttal is a Miniszterelnöki Hivatal Országimázs Központja szervezi, a Fidesz választási kampányában közreműködő Happy End Kft.-vel közösen. Az ellenzék visszafogottan egy-két koszorúzással, míg a kormányoldal 'vidéki túrákkal' készül az eseményekre. Vonza András két, Dávid Ibolya három helyen is beszédet mond.
Pálinkás József oktatási miniszter műegyetemi beszédével veszi kezdetét október 22-én, hétfőn az 1956-os forradalom és szabadságharc 45. évfordulójának, valamint a köztársaság kikiáltásának 12. évfordulója alkalmából rendezett állami ünnepség - tájékoztatta az Országimázs Központ az MTI-t közleményben. Az idei megemlékezés jelmondata: "Ezer szíve egyetlen dobbanásnak".

Teherautókkal viszik a forradalom lángját

A forradalmi eseményeket elindító egyetemi ifjúság előtti tisztelgés után fáklyás felvonulás indul a Műegyetemtől a Bem térig, ahol este hat órakor fiatalok emlékeznek meg a hősökről. Egy órával később a Forradalom Lángja teherautókon megindul a Kossuth Lajos térre, majd szimbolikus fellobbantása után az Állami Népi Együttes a "Naplegenda" című táncelőadásból ad elő részleteket.

Zászlófelvonással kezdődik az állami ünnep

Október 23-án az emlékezés virágait lehet elhelyezni egész nap a Nagy Imre szobornál, a Vértanúk terén, a Rákoskeresztúri köztemető 298-as, 300-as és 301-es parcellájánál. Kedden reggel kilenc órakor katonai tiszteletadás mellett vonják fel a Parlament előtt, a Kossuth téren a Magyar Köztársaság lobogóját. Ezt követően az ünnepség résztvevői az emlékezés koszorúit helyezik el a Nagy Imre-szobornál, a Vértanúk terén.

Vetítések 56 forintért

Az államfő 10 órakor kitüntetéseket ad át a nemzeti ünnep alkalmából az Országház Vadász-termében. A budapesti Szent István bazilikában délelőtt 10 órakor az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékező ökumenikus istentisztelet kezdődik. Szintén tíztől az Országimázs Központ támogatásával a forradalomhoz kapcsolódó játék- és dokumentumfilmeket vetítenek Budapesten a Corvin, Szolnokon a Tisza, Dunaújvárosban a Dózsa, Szegeden a belvárosi és Veszprémben a Séd moziban. A belépőjegyek ára jelképesen 56 forint lesz.

Rajzverseny a Kossuth téren

Kora délutántól ünnepi gyermekprogramok várják az érdeklődőket a Kossuth téren, ahol lesz gyermekrajz-verseny, illetve a Budakalászi Lenvirág Együttes és a Duna Művészegyüttes előadása tekinthető meg. Az egész napos program zárásaként a Műegyetem rakparton a Hobo Blues Band lép fel Deák Bill Gyula vendégszereplésével.

A Happy End a szervező, a költségek nem ismertek

Az állami ünnepségeket ezúttal is a Miniszterelnöki Hivatal Országimázs Központja szervezi, a Fidesz választási kampányában közreműködő Happy End Kft-vel közösen. Arról azonban nincs hír, hogy mennyibe kerülnek a rendezvények, illetve a kedvezményes filmvetítések mennyi pénzt visznek el, mert az imázsközpont0, csak az MTI-hez eljuttatott közleménye nem tartalmaz erre vonatkozó adatokat. A programokat újság- és tévéhirdetésekkel népszerűsíti a Fidesz kampánycége.

Az '56-osok a Corvin Közben ünnepelnek

A Magyar Igazolt Szabadságharcos Világszövetség megemlékezést tart és emléktáblát avat délelőtt 11 órakor a budapesti Corvin közben. Az eseményen részt vesz Homoki János, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára. Szintén a Corvin közben rendez megemlékezést és koszorúzást az 56-os Magyarok Világszövetsége és az 56-os Magyarok Világtanácsa délután 2 órakor. A rendezvényen beszédet mond Pongrátz Gergely, a Corvin köz egykori főparancsnoka, a Pesti Srác Alapítvány pedig emlékérmeket ad át.

Dávid Ibolya három helyen is emlékezik

A parlamenti pártok közül a Fidesz és az MDF közös rendezvényt tart október 23-án. Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum és Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke mond ünnepi beszédet 11 órakor Budapesten, a Széna téren, ahol a két pártelnök felavatja az Emlékhely '56 Alapítvány közreműködésével felállított szobrot és emlékhelyet. Dávid Ibolya délután 3 órakor a Tolna megyei Tamásiban, a Kossuth téren, 6 órakor pedig a Bács-Kiskun megyei Kiskunhalason a Hősök terén beszél és vesz részt az ünnepi megemlékezésen.

Vonza Bökönyön és Nagykállón

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Bököny önkormányzata ünnepi megemlékezést tart délután kettőkor a művelődési házban. Az eseményen részt vesz Vonza András földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Ugyancsak Vonza András vesz részt Nagykálló önkormányzatának délután 4 órakor kezdődő ünnepségén, a helyi művelődési házban. A Vas megyei Körmenden Boros Imre, a Phare ügyekért felelős tárca nélküli miniszter vesz részt a Fő téren rendezendő ünnepségen. Martonyi János külügyminiszter a Budapest Társaság délután 4 órakor a fővárosi Thermal Hotel Hélia szállóban kezdődő megemlékezésén mond ünnepi beszédet.

Két miniszter egy emlékműnél

A XXII. kerületi önkormányzat 10 órakor kezdődő ünnepi megemlékezésén Szervátiusz Tibor Kossuth-díjas szobrászművész alkotását Rockenbauer Zoltán, a nemzeti kulturális örökség minisztere avatja fel. Az emlékműnél ezt követően Demeter Ervin, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter koszorúz. Az eseményen beszédet mond Németh Zsolt külügyi államtitkár. Gyula önkormányzata délelőtt 11 órakor a Kossuth téri 1956-os kopjafánál tart megemlékezést és koszorúzást, ahol Matolcsy György gazdasági miniszter mond beszédet. A Pest megyei Verőcén Harrach Péter szociális és családügyi miniszter részvételével tartanak ünnepséget délelőtt 11 órakor, amelynek keretében felavatják a Hét Vezér harangot.

Torgyán is Csurka is pesten ünnepel

A Független Kisgazdapárt központi ünnepsége - amelyen beszédet mond Torgyán József pártelnök, Gyimóthy Géza, az FKGP országos főtitkára, valamint G. Nagyné Maczó Ágnes és Béres Béla országos alelnökök is - délelőtt 11 órakor kezdődik a Március 15-e téren. A Magyar Igazság és Élet Pártja ünnepi politikai nagygyűléssel és műsorral emlékezik meg 1956. október 23-ról a Budapesti Kongresszusi Központban délután 4 órától. A rendezvény szónoka Csurka István pártelnök lesz.

MSZP: koszorúzás és felvonulás

Medgyessy Péter, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje és Kovács László MSZP-elnök délután 2 órakor helyezi el az emlékezés koszorút az Új Köztemető 301-es parcellájában Budapesten. Előző nap, vagyis hétfőn pedig Kaposváron Nagy Imre mártír miniszterelnök szülőházánál helyez el koszorút, majd fáklyás felvonuláson vesz részt, Kovács László pártelnökkel közösen. Kuncze Gábor SZDSZ-elnök és Göncz Árpád korábbi államfő a Pest megyei Szigethalmon koszorúz 10 órakor.