A prostituáltak demonstrációja miatt megy Lévai később Rómába

2003.11.17. 13:32
Száznyolcvan tagú roma delegáció indult útnak buszokkal Budapestről Rómába. A delegációvezető ugyan Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszter, ám ő, illetve Teleki László cigányügyi államtitkár csak az olasz fővárosban csatlakozik a zarándokokhoz, oda az állami vezetők repülővel jutnak el. A miniszter sajtófőnöke szerint Lévai Katalin az örömlányok hétfői tüntetése, illetve egy parlamenti felszólalás miatt indul később Rómába.
A köztársasági elnök számára nagy öröm, hogy a roma zarándokúton résztvevők olyan ügyet kezdeményeznek, amely a lelkükből indult - írta Mádl Ferenc, a hétfőn a Vatikánba induló, s a Parlamentnél elbúcsúztatott, mintegy 180 tagú roma delegációhoz szóló levelében melyet Becker Pál hivatalvezető olvasott fel. A küldöttséget szerdán fogadja II. János Pál pápa.

Ajándék pergamen és fakereszt>

A zarándokok ajándékul egy régi pergament és egy fából készült keresztet visznek a pápának. A köztársasági elnök levelében örömének adott hangot, hogy "egy olyan világban, ahol az emberek mindennapi életét és törekvéseit egyre inkább a megélhetés, az egyéni gyarapodás gondja határozza meg, vannak közösségek, melyek gondolnak a lélek szükségleteire is"

A kormány képviseletében szólva Lévai Katalin a magyar cigányság társadalmi integrációját elősegítő legkiemelkedőbb programok egyikeként említette, hogy a magyar kormány és a cigányság képviselői együtt zarándokolnak a Szentatyához. Az esélyegyenlőségi miniszter hangsúlyozta, hogy II. János Pál pápánál ilyen nagy létszámú európai roma küldöttség még soha nem járt. Ugyanakkor a pápa nem a teljes küldöttséggel találkozik, hanem az Országos Cigány Önkormányzat három vezetőjével, az esélyegyenlőségi miniszterrel, Teleki lászló romaügyi államtitkárral, illetve a kisebbségi hivatal elnökével.

"Mindannyian tegyünk a romák integrációjáért

"A hazai cigányság társadalmi integrációját elősegítő legkiemelkedőbb programok egyike, hogy a magyar kormány és a cigányság képviselői együtt zarándokolnak a Szentatyához" - mondta a miniszter. Szólt arról, hogy a cigányság felemelkedésének előmozdításában az egyháznak is szerepet kell vállalnia, küldetése ugyanis minden emberhez szól. Lévai Katalin hangsúlyozta azt is: mindegy, hogy személy szerint ki tett többet a hazai cigányság integrációjáért és jólétéért, a lényeg az, hogy mindannyian tegyünk érte.

Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke elmondta: a zarándokúttal az egyház és a magyarországi cigányság kapcsolatát szeretnék megerősíteni. A zarándokút résztvevőit a katolikus egyház képviseletében, a Magyar Püspöki Kar nevében Spányi Antal, székesfehérvári megyéspüspök áldotta meg.

Külön és együttutazók

A küldöttséggel utazik el Kövesi Vilmos, az OCÖ egyik alelnöke, de külön járművel közelíti meg Rómát Kolompár Orbán OCÖ-elnök. A delegációvezető Lévai Katalin, illetve Teleki László cigányügyi államtitkár ugyanakkor csak Rómában csatlakozik a küldöttséghez. Ráduly Margit, az esélyegyenlőségi miniszter sajtófőnöke szerint azért nem utazik együtt a delegációval a miniszter asszony, mert hétfőn több hivatalos programja is van.

Délután háromtól demonstrálnak a hivatala előtt a prostituáltak, akikkel személyesen kíván tárgyalni, illetve egy elhalaszthatatlan parlamenti felszólalása is közbejött. Teleki László parlamenti képviselői feladatai miatt nem utazhatott a roma delegáció buszaival, mivel a csekély parlamenti többség miatt a koalíciónak minden szavazatra szükség van.