Több per elé nézhet a Károli Egyetem

2004. január 13., kedd 15:37

A Károli Gáspár Egyetem nem változtat a homoszexualitásáért kicsapott hallgató ügyében kialakított kari tanácsi állásponton. Ez tűnik ki a dékán szűk szavú közleményéből, amely szerint az egyetem megkapta a hallgató keresetét, ezért az intézmény nem nyilatkozik a jogerős ítélet megszületéséig. A Háttér Társaság a Melegekért szintén pert helyezett kilátásba az egyetem ellen, amenyiben az esélyegyenlőségi törvény január 27-i hatályba lépéséig nem vonják vissza a hallgatóval szemben hozott döntést.

A Károli Gáspár Egyetem Hittudományi Kara kedden nyilatkozatban jelezte, hogy az egyetem megkapta a homoszexualitásáért kicsapott hallgató bírósági keresetét. A Németh Dávid dékán által aláírt közlemény leszögezi, hogy az ügyben a jogerős bírósági döntés megszületéséig nem kívánnak nyilatkozni.

Korábban a Klub Rádió egyik műsorában hangzott el, hogy a Károli Gáspár Egyetem "kirúgta az intézményből" azt az ötödéves teológia szakos hallgatót, aki lelki támaszt keresve számolt be szexuális irányultságáról az egyik professzorának, aki a segítségnyújtás helyett a kari tanács elé citálta a fiút. A testület végül a hallgató kicsapása mellett döntött, miután a hallgató és családja nem fogadta el az a feltételt, hogy a fiú eleve mondjon le a lelkészi hivatásról.

Az esélyegyenlőségi törvény előtt

A miniszter elítéli a egyetem döntését
Az oktatási tárca vezetője elítéli a Károli Gáspár Egyetem eljárását, amelynek keretében az intézmény "kirúgta" azt az ötödéves hallgatót, aki nyíltan homoszexuálisnak vallotta magát - erről Magyar Bálint nyilatkozott az MTI-nek. A miniszter úgy vélte "az alkotmány, a magyar törvények nem írhatók felül holmi házszabályokkal, belső rendelkezésekkel." Rámutatott, a magyar alkotmány és a törvények tiltják a hátrányos megkülönböztetést akár nemre, fajra, vallásra, szexuális orientációra való hivatkozással. Magyar Bálint hozzáfűzte: ráadásul olyan intézményről van szó, amely közpénzekből tartja fenn magát, így a normáknak, amelyeket érvényesít, mindenképpen összhangban kell állniuk a magyar törvényekkel. A szaktárca vezetője annak kapcsán, hogy az a tanár vitte kari tanács elé az esetet, akivel a diák megosztotta problémáját, elmondta: ez külön súlyosbítja a helyzetet. Kifejtette: hiszen ha valaki bizalommal viseltetik egy tanára iránt, aki visszaélve az információval, a diák kiszolgáltatottságával, hátrányos helyzetbe hozza a hallgatót, az nemcsak jogilag, de erkölcsileg is negatívan ítélendő meg. Magyar Bálint felhívta a figyelmet arra, hogy a felsőoktatási törvény tavalyi módosítása lehetővé teszi: a hallgatók jogorvoslatért forduljanak a bírósághoz egyetemi döntésekkel szemben. Ez is egy olyan eset, amikor a hallgató ezt megteheti - mutatott rá a miniszter.
Az ügy kipattanása után tiltakozó közleményt bocsátott ki a Háttér Társaság a Melegekért nevű szervezet. Megítélésük szerint az egyetem alkotmánysértően diszkriminálta a hallgatót, mert az alaptörvény szerint nem lehet megkülönböztetni senkit szexuális orientációja alapján. A Háttér Társaság közleményében arra is felhívja a figyelmet, hogy a kari tanács nyilatkozatának kibocsátására közvetlenül az esélyegyenlőségi törvény január 27-i hatályba lépése előtt került sor. A társaság ezért kilátásba helyezte, hogy a törvény hatályba lépésének napján, amennyiben az egyetem újabb közleményben nem vonja vissza állásfoglalását, polgári peres eljárást kezdeményez.

Szemben az idővel

A magyar reformátusok egy ilyen döntéssel nem csak az idővel, de saját hittársaikkal is szembe mennek, hiszen a holland, svájci, amerikai protestáns közösségek az utóbbi években egymás után áldották meg homoszexuális lelkészeiket - jelentette ki Birtalan Balázs, az Öt Kenyér Közösség ügyvivője. Birtalan szerint a protestáns egyházak története során a katolikusokkal ellentétben nem volt szokás az egyház lelkészeinek magánéletébe, szexualitásába beleszólni, alapjában a reformáció is a központi akarattal való szembeszállás miatt jött létre, ezért az egyetem döntése tulajdonképp a reformáció alapvető szándékait "köpi szembe".

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!