Miklós
-7 °C
2 °C

Mádl az Alkotmánybírósághoz utalta a PSZÁF-törvényt

2003.12.22. 10:04
Mádl Ferenc előzetes normakontrollra az Alkotmánybírósághoz utalta a parlament által nemrégiben megszavazott és politikai kereszttűzbe került, valamint külföldi szervezetek rosszallását is kiváltó PSZÁF-törvényt. A törvény lehetővé tette volna többek között, hogy a kormánypártok által többször is bírált Szász Károly felügyeleti elnököt elmozdítsák pozíciójából. A jogszabály később kiegészített változata lakosságbarát intézkedéseket is bevezetett volna: lehetőséget teremtett volna arra, hogy ne ebben a hónapban kelljen utolsó lehetőségként felkeresni adategyeztetés miatt a bankokat, hanem a jövő év márciusig. A parlament a Fidesz javaslatáról szavaz ma a határidő három hónapos meghosszabbításáról.
A Lex-Szászként is elhíresült PSZÁF törvényre a hivatalos indoklás szerint azért volt szükség, hogy a kormány megszüntesse az intézmény eddigi egyszemélyi vezetését és növelje a szervezet hatékonyságát, mások szerint viszont az, hogy a kormány a jelenleginél nagyobb befolyással rendelkezzen a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének munkájára. Szász Károly elnököt ebben az évben számos bírálat érte a koalíció és a kormány részéről, végül októberben a kabinet nem fogadta el az elnök 2002-es beszámolóját, és döntöttek arról, hogy átszervezik a felügyeletet.

Eljárási szabályokat sértett a kormány Mádl szerint

Mádl szerint a kormány két pontban sértette meg az alkotmányt: megkerülték a jogalkotási eljárási szabályokat és személyi döntést törvényben rögzítettek. Megítélése szerint a törvény előkészítésekor a kormány nem tekintette magára nézve kötelezőnek az egyeztetésre vonatkozó törvényeket, noha - olvasható a Köztársasági Elnök közleményében - a jogállamiság lényege az, hogy "a jogszabályok mindenkire - így a kormányra nézve is kötelezőek".

Elvonták a jogorvoslat lehetőségét Szásztól?

A PSZÁF elnök elmozdítására vonatkozó pontot pedig azért találja alkotmányellenesnek Mádl, mert egyedi személyi döntést mondatnának ki normatív, törvényi formában, ami visszaélés a törvényhozás rendjével, és mert elvonja a jogorvoslat lehetőségét az érintetttől.

Politikai nyomástól mentes működés

A PSZÁF átszervezésre irányuló kísérletet nem csupán az ellenzék, de az EU is bírálta. Frits Bolkestein uniós biztos például levelet írt a magyar pénzügyminiszternek, amelyben felhívja a figyelmet, hogy a felügyeletek függetlenségét nemzetközileg elfogadott normák hirdetik azzal a céllal, hogy megteremtsék a politikai nyomástól mentes működés feltételeit.

László Csaba megnyugtat

Az EU-s tisztviselő a törvénymódosítás két részletét elemezve kiemelte, hogy a régi szabályokkal szemben, az új javaslatból kikerült az a mondat, amely szerint a felügyelet feladataival és kötelezettségeivel kapcsolatban nem fogad el semmiféle utasítást. A holland biztos arra is rámutatott, hogy a tervezet számos meghatározott területen ad lehetőséget a pénzügyminiszternek közvetlen hatásgyakorolásra a felügyelet működése felett. László Csaba november végén írt levelében megnyugtatta Bolkesteint, hogy a törvényben "expressis verbis" benne lesz: a miniszter semilyen jogosítvánnyal nem rendelkezik majd a felügyelet működésének befolyásolására.

Hetet egy csapásra

A kormány a felügyelet nyilvánvaló átszervezését azzal próbálta tompítani, hogy más változtatásokat is beépített a törvénybe, így például a pénzmosás elleni törvény rendelkezéseit úgy módosította volna, hogy az ügyfeleknek ne 2003. végig kelljen adategyeztetés miatt felkeresniük számlavezetőjüket, hanem 2004. március 31-ig. Az elhalasztott jogszabály alapján azonban, az eredeti törvény "él tovább": akik nem tesznek eleget bankjuk adategyeztetési felszólításának, januártól egyetlen átutalást sem indíthatnak számlájukról.

Január 1-ig lehet nyilatkozni

Mádl halasztó hatályú döntésének értelmében a pénzintézetek január elsejétől zárolják azon ügyfeleik számláit, akik nem tudják a bank előtt teljes mértékben tisztázni magukat és a számlájukat december 31-ig. Erre így négy nap áll a rendelkezésükre, így tumultuózus jelenetek várhatók az év utolsó napjaiban a bankokban.

Lakosságbarát intézkedés

Ugyancsak a törvénycsomag tette volna lehetővé, hogy a kedvezményes lakáshitelt igénybe vevők januártól az eddiginél lényegesen kevesebbet fizessenek a szerződések kötelező közokiratba foglalásáért a közjegyzőknek - írja a Napi Online.

Az Alkotmánybírósághoz utalt törvénycsomagot a testület soron kívül köteles elbírálni, ez egy-három hónapos időtartamot jelent. Holló András, az AB elnöke a nemzeti hírügynökségnek azt mondta, hogy soron kívül, egy-két hónap múlva kezdik el tárgyalni a törvényt.

Eltérés a házszabálytól

Mádl bejelentése után rendkívüli ülést tartott a házbizottság. Itt döntöttek, hogy a házszabálytól való eltéréssel tárgyalja hétfőn az Országgyűlés a PSZÁF-törvény azon részeit, amelyek a bankszámla-tulajdonosok adatkiegészítési kötelezettségét érintik.

A Fidesz pár perccel megelőzve a kormányoldali javaslatot, tíz perccel azután adta be a ház elnökéhez javaslatát, hogy Mádl Ferenc köztársasági elnök meghozta döntését. A Fidesz csupán arról szavaztatná a parlamentet, hogy az adategyeztetést a bankok és az ügyfelek között további három hónappal tolják el.

Mindenki híve a határidő eltolásának

"A Fidesz tett egy jó kezdeményezést, (...) de mindazokat a tételeket, amelyek a befektetők biztonságáról szólnak, ma el kellene fogadnunk" - mondta Göndör István szocialista frakcióigazgató az MTI-nek, hozzátéve, hogy a kormány javaslata nagyobb terjedelmű, kiterjed a külföldről indított tranzakciókra is. Szekeres Imre, a MeH államtitkára bejelentette, hogy támogatják a fideszes javaslatot, ugyanakkor két további módosító indítványt tesznek.

A kormányjavaslat kiterjed arra is, hogy a külföldről Magyarországra átutalók esetében ugyanolyan szigorú szabályok legyenek érvényesek, mint amikor magyar állampolgár Magyarországon utal át pénzt. A másik módosítás szerint a rendőrség és a Pénzügyminisztérium meg tudja határozni a szabályokat, amelyek szerint a pénzátutalásoknak működniük kell". A Fidesz-frakció ígérete szerint átgondolják, hogy támogassák-e a kormányjavaslatot.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!