Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Hamarosan meneszthetik Szászt

2004.03.24. 16:59
A kormány álláspontját igazolta az Alkotmánybíróság a PSZÁF-törvény ügyében - közölte a kormányülést követő tájékoztatón Gál J. Zoltán kormányszóvivő, megjegyezve, hogy csupán egy apró jogtechnikai kérdést kell rendezni. A kormány elkészítette a kabinet és az Országgyűlés viszonyát tisztázó törvénytervezetet is, elfogadása azonban kétséges, mivel a Fidesz saját javaslatot nyújtott be.
A kormány álláspontját igazolta 99,9 százalékban az Alkotmánybíróság, közölte a kormányülést követő tájékoztatón a kormányszóvivő. Gál J. Zoltán kijelentette: a PSZÁF átszervezését nem találta alkotmányellenesnek a testület, mindössze azt kifogásolta, hogy nem tudni ki vezeti majd a szervezetet az új struktúra kialakításáig.

Apró törvénymódosítás

Gál szerint ezt a problémát egy apró törvénymódosítással rendezni lehet, oly módon, hogy beleveszik a jogszabályba: a PSZÁF jelenlegi vezetői az új, szakmai testület felállásig tölthetik be pozíciójukat. Az, hogy erre mikor kerül sor, attól függ, az államfő mikor küldi vissza a jogszabályt a parlamentnek.

A kormányszóvivő ismertetve az új struktúrát, elmondta: az eddigi egyszemélyi vezetés helyett egy szaktekintélyekből álló testület fogja irányítani a PSZÁF-et. A testület elnökét a parlament választja majd, és az államfő nevezheti ki a tagokat. A hivatalt a főigazgató irányítja majd, akit a kormányfő nevezhet ki.

"A Fideszé lesz a felelősség"

A kormány elkészítette az EU-ügyekkel kapcsolatban a kabinet és a parlament viszonyát tisztázó jogszabálytervezetet. Szekeres Imre, a MeH politikai államtitkára közölte: a jogszabályról konszenzus született, így a négypárti megállapodás alapján készült a tervezet. A törvénytervezet március végén véglegesítették volna egy újabb négypárti tárgyaláson, a Fidesz azonban nem várva meg az egyeztetést, saját tervezettel rukkolt elő. Szekeres Imre úgy gondolja: a Fideszt terheli a felelősség, ha nem sikerül a kétharmados törvényt megalkotni.

Ha május elsejéig nem születne meg a törvény, mulasztásos alkotmánysértést követne el a parlament. A tervezet szerint a parlament megkapna minden EU-törvénytervezetet, illetve minden olyan dokumentumot, amit igényel. Az Országgyűlésnek lehetősége lesz arra is, hogy saját álláspontot alakítson ki annak érdekében, hogy a kormány ezt az álláspontot képviselje az uniós egyeztetés során. A tájékoztatás szerint Medgyessy Péter miniszterelnök az Európa Tanács ülései előtt rendszeresen konzultálna a parlament elnökével, a frakcióvezetőkkel, valamint az állandó országgyűlési bizottságok első embereivel. Szekeres szerint a Fidesz javaslata hat alapvető kérdésben tér el a négypárti megállapodástól.

Döntés Brüsszelben

Szekeres Imre állítja: ilyen például a kormány jelölési joga különféle intézmények igazgatóságába, mivel a Fidesz a döntést a parlament kompetenciájába utalná. Szekeres viszont azt mondja: "döntést Brüsszelben hoznak, mi csak javaslatokat tehetünk".

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.