Judit
-2 °C
8 °C

Mádl beiktatás: meghívott vendég a rács mögött

2000.08.07. 18:47
Kapcsolódó cikkek (1)
A köztársasági elnök beiktatási ceremóniájának egyik meghívott vendégét is előállította a rendőrség, még pénteken. A Kossuth téri programon ugyanis közlésük szerint két férfi dulakodni kezdett, ezzel ,,kimerítve a rendbontás büntetőjogi tényállását". Schuster Winfried András, állatorvos - az egyik előállitott - a Magyar Távirati Irodának úgy nyilatkozott, panaszt tesz a rendőrségi intézkedés ellen, mert nem rendbontó, de nehezményezi azt is, hogy a rendőrök órákig nem hallgatták ki, és megtagadták tőle, hogy hozzátartozóit és ügyvédjét értesitsék. Samu Attila, a BRFK sajtószóvivője szerint minden állampolgárnak joga van, bármely rendőri intézkedés ellen panasszal élni.
Panaszt tesz a rendőrség ellen az a budapesti férfi, akit pénteken Mádl Ferenc köztársasági elnöki beiktatásakor az V. kerületi kapitányság épületébe vittek és rendzavarás alapos gyanúja miatt eljárást indítottak ellene egy másik személlyel egyetemben. Erről maga a gyanúsított, Schuster Winfried András tájékoztatta az MTI-t hétfőn. Az 59 éves állatorvos közölte, hogy a német kisebbségi önkormányzat meghívásának eleget téve jelent meg a pénteki ünnepségen, azonban nem foglalt helyet a vendégek részére fenntartott dísztribünön, hanem elvegyült a tömegben a Kossuth-téren.

Göncz Árpádot ábrázoló plakát a pénteki ünnepségen
Elmondása szerint egy idősebb férfi megkérte, hogy vegye át tőle a Göncz Árpád portréját ábrázoló transzparenst, aminek ő eleget is tett. Beszámolt arról, hogy legalább fél órája tartotta már a transzparenst, amikor hátulról egy személy hozzá lépett és leszakította a tábláról a távozó köztársasági elnök fotóját.

- Miközben a számomra ismeretlen férfi letépte a képet, meg is lökött, de ezt nem lehet dulakodásnak tekinteni, főleg nem az én részemről. Az esetet a rendőrök észrevették, és a karomat fogva, a másik férfival együtt elvezettek a helyszínről egy járműhöz, ahol fénykép- és videofelvételeket készítettek, majd bekísértek az V. kerületi rendőr-kapitányságra, ahol betettek egy zárkába - vázolta az eseményeket. Hozzátette: sem hozzátartozóit, ismerőseit, sem ügyvédjét nem tudta értesíteni, mivel ezen kérését több órán keresztül nem hallgatták meg.

Bármely magyar állampolgár panaszt tehet a rendőrségi intézkedések ellen - reagált az Index érdeklődésére Samu Attila, a BRFK sajtófőnöke. Somogyi János, a Magyar Helsinki Bizottság jogi programjának vezetője arról tájékoztatta az Indexet, hogy a panaszosnak először a kerületi rendőrkapitánynál kell bejelentést tennie. Amennyiben a válasz, számára nem megnyugtató, a budapesti rendőrfőkapitányhoz fordulhat. A BRFK első emberének határozatát pedig biróságnál támadhatja meg. Somogyi szerint legsúlyosabb esetben elbocsátják a rendőrt, ha jogsértést követett el, de gyakorta alkalmazzák a fizetéscsökkentést és prémiumelvonást is, mint fegyelmi büntetést.

Az előálított állatorvos feljelentése azonban a hétfői munkazárásig nem érkezett meg az V. kerületi kapitányságra. Ezt a BRFK sajtóügyeletese nyilatkozta a Magyar Távirati Irodának, miután többen kétségbe vonták a panasztétel megtételét.