Irén, Írisz
6 °C
15 °C

Honvédségi pöffeteg épült a Bükkbe

2005.10.14. 13:13
A természetjárók legnagyobb megdöbbenésére pár hete hatalmas radarépület tornyosodik a Bükk fölé. A leginkább óriásfagyira, vagy golflabdára hasonlító, többek véleménye szerint tájképromboló szerkezet a hegység legtöbb pontjáról jól látható, a természetbarátok egy része pedig csodálkozik, miképp kerülhetett a Bükki Nemzeti Park kellős közepébe egy ilyen objektum. A honvédelmi tárca szerint a radarépület megfelelő tájékoztatás mellett, terv szerint épült, és helyén korábban is lokátortorony állt.

"Az éj leple alatt valakik egy kibaszott nagy radart építettek az ország legszebb természetvédelmi területének kellős közepén" - írja a sesblog egyik szerzője, hivatkozva a Bükki Településszövetség információs oldalának (bukk.info) friss képeire, amiket zömmel megdöbbent túrázók küldtek be. A hatalmasnak tűnő, leginkább óriásfagyira, pöffeteggombára vagy golflabdára hasonlító radarépület fehér gömbje a fotók tanúsága szerint már messziről, a Bükk sok pontjáról észrevehető.

A szinte a semmiből felbukkanó szerkezet a hozzászólók egy részének tetszik (vagy legalábbis elfogadhatónak tartják), mások élesen elítélték megépítését, és a Zengőre tervezett beruházás meghiúsulásához vezető ellenállás hiányára panaszkodnak. Egyes vélekedések szerint azért visszakozott végül a honvédség a Zengő ügyében, hogy közben az esetleges civil ellenállás kikerülésével megépülhessen a bükki radar. A Kelet-Mecseki Tájvédelmi Körzetbe, a Zengőre tervezett lokátor felépítését sikerrel akadályozták meg a tiltakozó társadalmi szervezetek, a bánkúti torony azonban úgy tűnik, minden különösebb felhajtás nélkül megépülhetett a Bükki Nemzeti Parkban.

Gombóc ötven méteres magasságban

Az egy héttel ezelőtt átadott épület ötven méter magas, ebből a gömb (a radarberendezést védő kupolaernyő) 18 méter átmérőjű, a hengeres torony 32 méteres, tudtuk meg Bocskai Istvántól. A Honvédelmi Minisztérium szóvivője azt is elmondta az Indexnek, hogy az építmény honvédségi területen épült, ahol már korábban is állt egy lokátortorony: a régi vasszerkezet 42 méter magas volt - tehát csak nyolc méterrel alacsonyabb -, a piros-fehérre festett traverz tele volt antennákkal. Az elavultnak számító orosz haditechnikát teljes egészében lebontották, helyére épült a honvédségi radarfejlesztési tervek szerint az új épület, amelybe az ütemezésnek megfelelően szerelik majd be a radarberendezést.


Valahol a Bükkben (Térkép: lazarus.elte.hu; fotó: bukk.info)

A nagy fehér gömb - az úgynevezett "radom" ernyő - a szerkezet védelmére szolgál, magát a berendezést 2006 első negyedévére szállítja le a gyártó olasz cég, telepítése után még tesztelik, és csak azután lép működésbe. A korszerű lokátor "semmilyen módon nem befolyásolja majd az itt élők életkörülményeit, a régi orosz berendezéshez képest jóval kevesebb terhelést jelent" - mondta Bocskai István. A kibocsátott impulzusjellegű sugárzás pedig kisebb mint például az állandó terhelést jelentő mobiltornyok által kibocsátott sugárzás, tette hozzá a szóvivő.

Nem a zengői radar helyett

A radar a NATO elvárások alapján, egy már létező katonai objektum helyén, teljesen a tervek szerint épült, azaz a Zengőre tervezett, a civil mozgalom ellenállása miatt meghiúsult lokátorral szemben itt nem zöldmezős beruházásról volt szó, hangsúlyozta Bocskai, elutasítva az a feltételezést, hogy azért visszakozott végül a tárca Zengő ügyében, hogy ez a torony nyugodtan megépülhessen.


A zengői radar látványterve (honvedelem.hu)

"A honvédelmi tárca a bánkúti lokátorral kapcsolatban minden szükséges tájékoztatást megadott az érintett önkormányzatoknak, az épülő radar benne volt a köztudatban" - hárította el az "éj leple alatt" végrehajtott építkezés vádját a szóvivő, aki rámutatott arra is, hogy a NATO-fejlesztés részeként Békéscsabán már be is fejeződött a radar telepítése, ott már tesztelik a légtért ellenőrző berendezést.

Metróba radart

Azt, hogy tájképromboló-e az épület, nem kívánta különösebben boncolgatni a szóvivő, csupán annyit fűzött hozzá a bírálatokhoz: kulturáltan építette meg a kivitelező a tornyot, és ízlés kérdése, hogy tetszik-e valakinek az erdők fölé magasodó szerkezet. "Ezeket az eszközöket nem lehet úgy felépíteni, hogy mindenkinek tetsszen. Az biztos: a tájba beilleszteni egy ilyen épületet nem lehet, hisz a légiközlekedés szabályainak megfelelően kivilágítottnak és láthatónak kell lennie". Emellett funkcióját is el kell látnia, "metróba elég nehéz radart telepíteni" - tette hozzá a szóvivő.

A Zengőre tervezett radar új helyét még keresik, a Honvédelmi Minisztériumban folyamatban van a legmegfelelőbb helyszín kiválasztása, tájékoztatott röviden a harmadik radar aktuális sorsáról Bocskai István.

Tavaszi hosszú hétvégék

Töltse az ünnepeket külföldön, London, Párizs, Róma városnézés, olasz hajóút, síelés Ausztriában.

Választott már utasbiztosítást?

Több mint 50 ajánlat, akár napi 161 Ft-tól!