Mennyi pénz jár a bukott tévéelnöknek?

2004.01.23. 14:28
Az MDF kurátorai mentették meg a büntetőfeljelentéstől a köztévé nemrégen távozni kényszerült elnökét - értesült kuratóriumi forrásokból az Index. A testület szabad demokrata delegáltjai azt szorgalmazták, hogy kérjenek vizsgálatot a hatóságoktól arról: Ragáts megvalósította-e a hűtlen, avagy a hanyag kezelést, amikor a nevelt lányától vásárolt sorozatot a Magyar Televízió számára a piaci ár többszöröséért. Ragáts elnöki ténykedéséért nem kaphat végkielégítést, a volt vezető azonban most egykori alelnökként akar jogot formálni tízmilliós bánatpénzre.
Nem kezdeményez a köztévé hatósági eljárásokat Ragáts Imre, január elsejével távozott elnökkel szemben - döntött csütörtökön késő estébe nyúló ülésén a köztelevízió kuratóriumi elnöksége. A testület SZDSZ-es delegáltjai azt szorgalmazták, hogy tegyenek rendőrségi bejelentést, történt-e hűtlen, vagy hanyag kezelés az elnök távozását eredményező filmszerződéssel kapcsolatosan.

Nincs további követelés

Juszt ügyét újratárgyalja a kuratórium
AZ MTV Közalapítvány kuratóriumi elnöksége csütörtökön nem hosszabbította Juszt László, A Tévé ügyvédje című műsorának szerződését. A testület MDF-es tagjai akadályozták meg a szerződéshosszabbítást, mert kifogásolták, hogy nem adott választ írásbeli kérdéseikre, a műsorvezető. Kerekes Pál, a fórum kurátora az Indexnek nyilatkozva kifejtette, nem a műsor van bajuk, hanem azzal, hogy Juszt rendszeresen legyártotta a még le sem szerződött műsorokat, kész helyzet elé állítva a kuratóriumot. Kerekes szerint Jusztnak személyesen meg kellene jelennie a testület ülésén, mert mint mondta, ez minimális igény egy olyan médiavállalkozó felé, aki már százmilliós nagyságrendben kapott megrendelést az MTV-től. Az MDF-esek szerették volna tudni, hogyan tudja olcsóbban kihozni a produkciót, s ha most megy olcsóbban, korábban miért volt drágább a produkció. Kormánypárti forrásaink szerint ez az érvelés demagógia, mert valamennyi külsős produkció büdzséjét egyharmadával csökkentették még tavaly decemberben, ráadásul a műsor közszolgálati, népszerű és már nem is drága. A kuratórium a közeli jövőben újra napirendre tűzi a Juszt-szerződés ügyét - tudta meg az Index az MTV sajtóosztályán.
Amint arról a HVG cikke alapján az Index is beszámolt: Ragáts Imre nevelt lányának cége a piaci ár többszöröséért adott el természetfilmeket az MTV-nek. Amikor a botrány kirobbant, Ragáts azonnal jelezte posztjáról távozási szándékát. Az MTV felügyelő bizottsága által készített jelentés szerint Ragáts még távozása előtt szerződést bontott a céggel, ám az MTV jogi osztályának állásfoglalásával ellentétes megoldást választott: a kiutalt 13 millió forintot nem kérte vissza, illetve aláírt egy megállapodást, miszerint a cégnek és az MTV-nek nincs egymás felé további követelése. A tévé jogászai ezzel szemben azt szorgalmazták, hogy a le nem vetített filmek kazettáit kapja vissza Ragáts nevelt lányának vállalkozása, a cég pedig utalja vissza a kifizetett 13 millió forintot.

A rendőrségre nem akarnak menni

Az MTV kuratóriumi elnöksége korábban úgy döntött: polgári pert kezdeményez a megállapodás semmissé nyilvánítása érdekében, ám szakértők szerint a Ragáts által aláírt megállapodás alapján semmi esélye a győzelemre az MTV-nek. Az Index információi szerint a kuratóriumi elnökség MDF által delegált tagjai mentették meg Ragátsot a büntetőjogi felelősségre vonás alól, hiszen hárman ellenezték a hatósági eljárást, ugyanakkor tartózkodásával az MSZP-s kuratóriumi elnök és demokrata fórumos helyettese is a rendőrség bevonása ellen voksolt.

Büntetés két hétre

A kuratórium ugyanakkor nem fogadta el, hogy Ragáts, mint ahogy a lemondás bejelentésekor tette, egészségi problémákra hivatkozva távozhasson. Továbbra is vitás kérdés maradt viszont, hogy a történtek után mennyi pénzzel tartozik a volt elnöknek a televízió. Ragáts álláspontja szerint ugyanis alelnöki múltja miatt is járna neki végkielégítés, valamint az eddig ki nem fizetett elnöki fizetéséből csak a kuratóriumi döntés dátuma után esedékes részéből lehet levonni a büntetést. Mint emlékezetes a kuratórium még decemberben döntött arról, hogy a testület elnökségének hozzájárulása nélkül áprilisban megkötött reklámidő-értékesítési szerződések miatt az elnök hathavi javadalmazásának felét levonja. Ragáts szerint hiába történt az eset tavasszal, a büntetés csak az elnöki időszakának utolsó heteire érvényes.

Sajtóinformációk szerint Ragáts összességében több tízmilliós követelést nyújtott be a mindeddig rendezetlen anyagi ügyekben, a kiszabott büntetést pedig öt-hat milliósra becsülték.

Czeglédi: Nincs elég bizonyíték
Czeglédi László kuratóriumi elnök az InfoRádiónak úgy nyilatkozott: Ragáts Imrének azért nem jár a több tízmillió forintra rúgó végkielégítés, mert a kuratórium szerint a volt tévéelnök a felelős a kialakult helyzetért. Igaz - tette hozzá a kuratórium jogi végzettségű vezetője -, a rendőrségi feljelentéshez nem gyűlt össze elegendő tény. Legalábbis eddig, ha ugyanis a következő időszakban újabb bizonyítékok kerülnek elő, akkor a kuratórium valószínűleg mégis a rendőrséghez fordul. Paktumról tehát nincs szó, a kuratórium nem azért nem tett feljelentést, mert nem kell végkielégítést fizetnie - állítja Czeglédi. Czeglédi az InfoRádióban bejelentette, hogy a kuratórium a volt elnök helyett most inkább a leendő vezető pályázatával foglalkozik, valamint azzal, hogy visszaszerezzék azt a 13 millió forintot is, amit Ragáts a bukását okozó, engedély nélküli szerződés alapján fizetett ki egy filmsorozatra a nevelt lánya cégének.