Ragáts felbontotta a necces reklámszerződéseket

2003.11.03. 20:55
Felbontotta az MTV a köztévé reklámértékesítésére vonatkozó szerződéseit - tartalmazza az intézmény hétfői közleménye. A szerződések körül azt követően tört ki botrány, hogy kiderült: Ragáts Imre még ügyvezető tévéelnökként a kuratórium jóváhagyása nélkül értékesítette több évre az intézmény reklámidejét. Az MTV kuratóriumi elnöksége azonnali vizsgálatot rendelt el az ügyben, a testület végül a tévé felügyelő bizottságára bízta a felelősség megállapítását.
A Magyar Televízió Rt. hétfőn - közös megegyezéssel - felbontotta a közszolgálati televízió reklámidejének értékesítésére ez év áprilisában kötött szerződéseket - tájékoztatta az intézmény sajtóreferense az MTI-t. "A szerződő felek egymással szemben a szerződésből eredően semminemű igényt nem támasztanak, egymással szemben semminemű követelésük nincs" - áll Csorba Mária az MTI-hez eljuttatott közleményében. Csoerba Mária az MTI-nek nyilatkozva ugyanakkor, a sajtóhíreket megerősítve, közölte, hogy három cégről van szó.

A sajtóreferens közlése szerint a közszolgálati televízió reklámidejének értékesítése tárgyában április 4-én létrejött szerződésekkel összefüggésben "teljesítés a felek részéről nem történt". A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége a múlt csütörtökön rendelt el azonnali hatállyal vizsgálatot, mivel a testület tudomására jutott, hogy a jóváhagyása nélkül Ragáts Imre, a televízió elnöke áprilisban reklámidő-értékesítési szerződést kötött.

A Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet múlt pénteken közölt értesülése szerint Ragáts Imre az áprilisban kötött szerződésekkel évekre előre értékesítette az MTV reklámidejét három, a Magyar Hírlap szerint "az RTL Klub érdekeltségébe tartozó" médiaügynökségnek. Az újság értesülése szerint annak ellenére 900 millió forint plusz áfa volt a szerződések összege, hogy tavaly több mint egymilliárdos bevétele volt ebből a forrásból az MTV kereskedelmi osztályának. (A közlést az RTL Klub még a nap folyamán határozottan cáfolta.) Pénteki rendkívüli ülésén a kuratóriumi elnökség állásfoglalásában hangsúlyozta: érvénytelennek tartja ezeket a szerződéseket.

A grémium az MTV Rt. felügyelő bizottságát kérte fel, hogy november 6-ig folytasson vizsgálatot az ügyben "az egységes álláspont megteremtése érdekében", továbbá "az érvénytelen szerződések megkötésével kapcsolatos felelősség mértékének megállapítására vonatkozóan". A testület ülésén a kormánypárti delegáltak határozott állásponton voltak: menesztették volna a vezetőt, az MDF-es delegáltak azonban úgy foglaltak állást, akkor nem állnak a tévéelnök menesztésének útjába, ha kiderült, hogy kár érte a köztévét.