Újabb vezetőcserék az MSZP-frakcióban

2004.10.06. 14:20
Három hónap után ismét frakcióvezető-helyetteseket választ az MSZP. Arató Gergelyből az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára, Juhász Gáborból pedig a Belügyminisztérium politikai államtitkára lett.
Nyakó István, Kovács Tibor, Havas Szofia, Burány Sándor, Pál Tibor, Szabó Zoltán és Vári Gyula szocialista képviselők aspirálnak az Arató Gergely és Juhász Gábor távozása után megüresedett frakcióvezető-helyettesi posztokra, tudta meg az Index. A képviselők a jövő hétfőn választják meg a két, frakcióvezető-helyettesi postzot politikai államtitkárságra cserélő politikus utódait.

Podolák György, a szocialisták jelölőbizottságának elnöke szerint a lista még nem teljes, ugyanis a frakció 19 munkacsoportja egyenlő esélyekkel nevezheti meg saját jelöltjét. A kéviselő szerint a hétvégére állhat össze az a néhány név, akik közül megválasztja a frakció a két frakcióvezető-helyettest. Az MSZP június 21-én választotta meg frakcióvezetőjét és helyetteseit.

A jelenlegi jelöltek közül Pál Tibort éppen Juhász Gábor váltotta fel, míg Burány Sándornak előbb a munkaügyi tárcát kellett otthagynia Gyurcsány Ferenc miniszterelnök döntése után, majd a hétvégén az MSZP budapesti elnöki posztjáért vívott küzdelemben maradt alul Molnár Gyulával szemben.