Piroska
-10 °C
1 °C

Havi raport a Honvédség vezetőinek

2000.11.27. 17:04
Kapcsolódó cikkek (1)
Ezentúl havi rendszerességgel kell beszámolniuk a honvédség vezetőinek Mádl Ferenc köztársasági elnöknek. Ezt Szabó János, honvédelmi miniszter jelentette be, miután Fodor Lajos vezérkari főnök kíséretében egyeztető tárgyaláson találkozott a köztársasági elnökkel. A megbeszélésen szó esett az elnöki kabinet keretein belül működő katonai iroda létszámleépítéséről, valamint Szekeres István menesztett tábornok leveléről is, amelyben a dandártábornok sérelmezi, a menesztett tisztekkel való bánásmódot.
A köztársasági elnök igényt tart a rendszeres, havi haderő-átalakításról szóló beszámolókra - jelentette be Szabó János honvédelmi miniszter a Mádl Ferenccel folytatott hétfő délelőtti egyeztető tárgyalás után. A megbeszélésen jelen volt Fodor Lajos vezérkari főnök is. Az alig negyven percig tartó egyeztetésen szó esett a katonai iroda leépítéséről, amely előreláthatólag a jelenlegi 6-8 fő helyett a későbbiekben csupán 1-2 fővel fog működni. Fodor Lajos nem árulta el, hogy a köztársasági elnök, valamint a vezérkar közötti összekötő irodának mennyi az éves költségvetése, de az már most biztos, hogy drasztikusan csökkentik az iroda működési költségeit.

Szabó János
honvédelmi miniszter
Szabó János elmondta, hogy a megbeszélésen érintették azt a múlt héten napvilágot látó levelet is, amelyet Szekeres István nyugdíjazott tábornok írt Mádl Ferencnek. Mint ismeretes Szekerest Orbán Viktor személyes utasítására menesztették három tábornok társával együtt, mert a kormányfő a továbbiakban nem kíván velük együtt dolgozni. Szekeres azt kérte, hogy Mádl Ferenc, mint a hadsereg főparancsnoka mondja ki a végső szót az ügyben, figyelembe véve az ő általa ismertetett tényeket is. Szabó János tájékoztatása szerint az elnök írásban fog válaszolni Szekeres Istvánnak.

Az elmúlt hónapokban 48-ról 27 főre csökkentették a Honvédség tábornokainak számát. Az elbocsátottak javarészét nyugállományba küldték, négy tábornoki beosztású katonai attasét pedig hazahívnak, mert ezeken a posztokon alacsonyabb rendfokozatú katonatisztek teljesítenek majd szolgálatot.