A reformkörösök aggódnak a születésnapját ünneplő MSZP-ért

2004.10.09. 18:08
Tizenöt éves az MSZP, amelynek reformkörös tagjai szombaton emlékeztek a múltra, értékelték a jelent és aggódtak a jövő miatt. Tabajdi Csaba szerint politikai kiszorítósdi zajlik ma az MSZP-ben, Géczi József Alajos szerint pedig a mediatizált világra Gyurcsány Ferenc az MSZP válasza.
A tizenöt éves Magyar Szocialista Pártra emlékezett a párt Reformkörök Alapítványa. Az alapítvány elnöke, Géczi József Alajos még 1989-ből idézte Gyurcsány Ferencet, aki szerint a szocialisták bármilyen reformra is törekednek, ellenfeleik szemében kommunisták maradnak. Géczi szerint már 1989-ben megjelentek a pártban azok, "akiket Szili Kati - vesztére - zsákmányszerzőnek nevezett". Arról az időszakról Géczi megjegyezte, hogy volt progresszív baloldal is, amit a jobboldalnak és a liberálisoknak is el kellene ismerniük. Enélkül "a szabad demokratáknak van identitásválságuk, nem nekünk", mondta az elnök.

Megszűnhet a részvénytársaság

Géczi József szerint eddig háromszor "dőlt meg a föld" az MSZP alatt, legutóbb az idén augusztusban, amikor a kormányfőváltással a mediatizált világra született válasz - utalt Gyurcsány Ferenc megválasztására. Az elmúlt két évben ismerősök, rokonok léptek be a pártba, kaptak posztokat, "lettek részvényesek, de ha nincsen profit, elveszítjük a 2006-os választásokat, megszűnik a részvénytársaság" - mondta Géczi József Alajos.

Politikai kiszorítósdi

Tabajdi Csaba, szocialista EP-képviselő szerint a pártban megindult ugyan a megújulás, ami nélkül nem nyerhetnek 2006-ban, de "intellektuálisan" sok mindent nem gondoltak még végig, például, hogy mit eredményez mindez vidéken, vagy hogy mit jelent a Gyurcsány által többször is hangoztatott "patrióta kormány". Tabajdi, aki a Medgyessy-kormány bukása előtt közzétette kritikus téziseit a Népszabadságban "nem örül" a politikai kiszorítósdinak, ami manapság az MSZP-ben tapasztalható. Morálisan kifogásolhatónak nevezte, hogy voltak akik hallgattak, amikor Medgyessy Péter és Kovács László rossz irányba vitték a pártot, de a kritikus hangot megütő "Szili Katalin és a búsképű Jánosi György a partvonalra kerültek".

Bolsevik, vadkapitalista erők

Kósa Ferenc alapító arra hívta fel a figyelmet, hogy az MSZP még csak kamasz korba lépett, és előfordulhat, hogy bolsevik, vadkapitalista erők veszik át a hatalmat benne. Vitányi Iván szocialista képviselő ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy a párt mintha fel akarna ébredni tetszhalott állapotából.

Gazsó Ferenc szerint az MSZP elkezdte a közteherviselés valamiféle korrekcióját, de arról nincs szó, hogy a tőkejövedelmek arányosítása következnék be. Szerinte a mai pártpolitikára a konszenzuskeresés hiánya jellemző. A tanácskozáson felszólalt az MSZP első elnöke, Nyers Rezső is, aki beszédében többször is hangsúlyozta, hogy a párt elszakadt a társadalomtól. Aktuálpolitikai kritikát is hallhatott tőle a közel harminc résztvevő, Nyers Rezső Hiller István pártprogramját, Az Új Magyar Szociáldemokrácia programját, "túl elméletinek" tartja.