Összekalapoznák a pénzbírságot a parlamenti rendbontók

2004.04.20. 09:14
Nem számítottak jelentős visszhangra az Irakban állomásozó magyar csapatok kivonulását transzparenssel és szórólapokkal követelő parlamenti rendbontók. A négy fiatal csak vasárnap találta ki az akciót, csoportba is csak a nyomaték kedvéért szerveződtek.
Az első szabad pillanatok
Az első szabad pillanatok (A képen balról jobbra Feri, Steve, Dóra)
Szoknyájában csempészte be az iraki háborút ellenző transzparenst a parlamentbe az egyik tiltakozó. A parlament hétfői ülését megzavaró négy fiatal - Feri, Feri, Steve és Dóra - még a múlt hét csütörtökön igényelt belépőt az országgyűlés civil irodáján.

Nyomatékosítottak

Titakozásukkal az iraki háború igazságtalanságára próbálták felhívni a figyelmet - mondták el az Indexnek. A négy fiatal egyáltalán nem számított jelentős visszhangra, a kemény fellépés is meglepte őket. Mint mondták, a teremszolgák felszólítására azonnal abbahagyták a rendbontást.

Feri és Feri nyilatkozik
Feri és Feri nyilatkozik
Az akciót vasárnap találták ki, ekkor döntöttek úgy, hogy Ahimsa Csoportnak nevezik el magukat, ezzel is nyomatékosítva a követelést. Egyébként nem tagjai semmilyen politikai szervezetnek, bár egyikük már a Zengőn is tiltakozott a radarépítés ellen.

Összekalapozzák a bírságot

A fiatalokat elvezetésük után háromnegyed órán át várakoztatták a parlament előtt, csak ezután vezették el őket. Kihallgatásuk után este nyolc óra körül szabadon engedték őket, ügyüket kedden gyorsított eljárásban tárgyalja a bíróság. A rendőrök szerint a fiatalokra pénzbírság várhat szabálysértés miatt, ezt a két diákból, egy munkanélküliből és egy dolgozóból álló csoport "megpróbálja összegyűjteni".