Judit
-2 °C
8 °C

Rendőrök, tűzoltók, polgárőrök demonstrálnak

2003.03.31. 16:48
A Parlament előtt felállított postaládába várja a szakszervezet mindazon rendőrök levelét, akik szerint sem jó, hogy ebben az évben csökken a reálbérük. A BM ígér és úgy ítéli meg a helyzetet, hogy csak három érdekképviselet renitenskedik.
"Aki nem ért egyet azzal, hogy a fegyveres és a rendvédelmi szféra hivatásos állományú tagjainak 2003-ban reálbércsökkenése legyen, kérjük írjon egy levelet"
Rendőrök, tűzoltók, és polgárőrök kezdtek ma "figyelemfelhívó demonstrációba" a Parlament előtt, mert az idén reálértéken csökken a fizetésük. "Ez az első olyan év, amikor még csak kilátásunk sincs arra, hogy emeljék bérünket, a Belügyminisztérium költségvetésében ugyanis egyszerűen nincs ilyen fejezet" - mondta az Indexnek Dávid Tibor, a Független Rendőrszakszervezet főtitkár-helyettese.

A rendőröknek és más hivatásosoknak ebben az évben minden hónapban legalább nettó 6 ezer forintra lenne szükségük pusztán ahhoz, hogy a tavalyi évi szintjén maradjon a bérük reálértéke. A szakszervezet javaslata szerint a BM-nek júliustól kellene megemelnie a hivatásosok fizetését havi 19 ezer 200 forinttal.

Rendőrök narancssárga fokozatban

Dávid Tibor szerint a szakszervezet nem akar a négy évvel ezelőttihez hasonló több ezres demonstrációt tartani, de eltökéltségük érzékeltetésére elmondta, hogy öt lépcsős stratégiát dolgoztak ki a BM megdolgozására, s a ma kezdődő megmozdulás még csupán a kettes készültségi fok. A figyelemfelkeltés április 10-ig tart, eddig várják mindazon rendőrök levelét, akik szintén tiltakoznak a méltánytalanság ellen.

A BM ígér és türelemre int

A BM közleményében ígéretet tesz arra, hogy jövőre jelentősen emelik a hivatásosok illetményalapját, s hogy a tiszteknek és tiszt-helyetteseknek azt az összeget kiegészítik az év közepétől. A BM azt is vállalja, hogy a "központi és területi szerveknél dolgozó hivatásos állomány részére az év utolsó negyedévében egyszeri juttatásként 500 millió forint bruttó összeget biztosít", amelyet a szakszervezetek közreműködésével osztanának szét. Ugyanakkor a közlemény megemlít egy 2 milliárd forintnyi vállalást is, de ez a szakszervezetek szerint csak a vezető tiszteknél tartaná szinten fizetésük értékét, a szakszervezetek tagjai között legnagyobb számban előforduló tiszt-helyetteseknek azonban"nevetséges", bruttó 3 ezer forint emelést tenne lehetővé. És akkor még nem beszéltünk az egész emelésből kimaradó közalkalmazottakról" - mondta Dávid.