Miklós
-7 °C
4 °C

Újra robbantottak az egykori Ganz-telepen

2000.09.05. 22:10
Az egykori Ganz-telep újabb épületét robbantották fel a szakemberek, hogy majdan megnyílhasson a millenniumi emlékpark az egykori gyáróriás területén. Ezúttal egy ötemeletes épületet tettek a földdel egyenlővé, amely harminchárom kilónyi robbanószertől három és fél másodperc alatt robbant föl. A detonáció előtt hangosbeszélőn figyelmeztettek a durranásra. A tompa puffanás utáni másodpercekben porfelhő lepte el, az autóriasztóktól hangos környéket. A ritka pillanatokért ácsingózó tömeg pedig, a portól megriadva futásnak eredt.
Akadtak olyanok is, akik egykori munkahelyük felrobbantására érkeztek
Több százan voltak kíváncsiak az egykori Ganz-telep egy újabb épületének felrobbantási ceremóniájára. A ritka pillanatokért a helyszínre sietők között éppúgy akadt fiatal, mint idős, tűzoltó és rendőr, de akadtak olyanok is, akik egykori munkahelyük felrobbantására érkeztek. Egy valami csaknem mindannyiukban közös volt: fényképezőgép, vagy videofelvevő lógott a nyakukban.

Az ötemeletes épületre harminchárom kiló robbanóanyagot szereltünk fel és éppen kettőszázhatvanhét gyutacs szolgált arra, hogy a megfelelő időben a megfelelő helyen robbanjon a robbanószer. Az épület eltüntetése a szakembereknek simán ment. Az enyhe puffanás előtti pillanatokban visszaszámláltak, majd a robbantás-vezető megnyomta a gombot. Az építmény mintha gondolkodott volna egy csöppet, mert hang ugyan hallatszott, pillanatokig azonban nem történt semmi. Azután egy szempillantás alatt amúgy méltóságteljesen összerogyott a százéves gyárépület-darab.

A környék jellege miatt nagyon szigorú szabályok betartásával lehet csupán robbantani
A kíváncsiskodó nézősereg tapsolni, majd ujjongani kezdett a kártyavárként összeomló épület láttán, majd futásnak eredt, hogy elkerülje a közelgő porrengeteget. A sárga sisakos robbantás vezető szerint a porfelhő nem a detonáció miatt van, hanem annak csupán egy következménye. Azt mondja, azért nem együtt robbantják az egész százhúsz méter hosszúságú létesítményt, mert tekintettel kell lenniük környéken élőkre. Igaz, az ablakok épségét egy ilyen, nagyobb robbantás sem veszélyeztetné, a környék jellege miatt ngyon szigorú szabályok betartásával lehet csupán robbantani. Most is mérte a zajszintet egy szakember. De nem lépték át a határértéket.

A folytatás némileg még bizonytalan. Úgy tűnik ugyanis, hogy meg kell hagyni egy faldarabot, miután arra egy több mint százéves szőlőtőke nőtt rá, amit a város- és környezetvédők szívesen látnának a helyén a jövőben is. Ami biztos, hogy egy nagy gyárcsarnok érintetlen marad, csak körberobbantják, így az oda nem való kerítéseket eltűntetik, és, hogy jövő héten csütörtökön újra robbantanak.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!