Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Horváth és Kolompár is elnöknek tartja magát az OCÖ-ben

2003.07.04. 13:46
Horváth Aladár továbbra is az Országos Cigány Önkormányzat elnökének tekinti magát, jóllehet leváltói ismételten megvonták a bizalmat tőle. A Horváth által összehívott közgyűlés határozatképtelen volt, Kolompár Orbán és hívei azonban más színhelyen ismét megerősítették leváltását. Horváth szerint az ügy kimenetelétől függ, hogy a cigányság visszazuhan-e a középkorba.
Horváth Aladár szerint az OCÖ-elnöki cím megtartásától függ, hogy ismét pitiáner, pénzéhes vajdácskák uralkodnak-e majd a cigánygettók felett.

Törvénytelen volt, és most is az

Horváth Aladár és Jutasi György
A márciusban megválasztott, ám egy hete, az OCÖ két frakciója által összehívott közgyűlésen leváltott Horváth pénteken bejelentette: továbbra is a kisebbségi önkormányzat elnökének tartja magát. Horváth Aladár szerint ugyanis a június 25-én összehívott esemény törvénytelen volt, ezért az eltávolítását megerősítő határozat is törvénytelen. A Roma Parlament vezető személyisége úgy vélte: az általa összehívott közgyűlés lett volna a megfelelő alkalom a leváltására, ám az, az MCF és a CSZOSZ képviselőinek távolmaradása miatt határozatképtelen maradt.

Függesszék fel

Horváth meghívására részt vett a nyílt frakcióüléssé átalakult közgyűlésen Jutasi György, az OVB korábbi tagja. Jutasi szerint a kisebbségi önkormányzatokról szóló törvény hiányos, ezért a kormányzatnak kellene jogi állásfoglalást adnia a vitatott kérdésekben. A jogász álláspontja szerint viszont az OCÖ szervezeti és működési szabályzata alapján kijelenthető, hogy a Kolompár Orbán elnökké választásával végződött közgyűlés nem legitim módon lett összehívva. Horváth szerint az elnökség kérdése nem személyes ügy, hanem arról dönt: a romák visszazuhannak-e a sötét középkorban, ezért az Igazságügyi és a Belügyminisztériumhoz fordul jogi döntésért, valamint azt javasolja, hogy a döntésig az OCÖ függessze fel működését.

Megerősítették a leváltást

A Kossuth Klubban lezajlott eseményekkel párhuzamosan Kolompár Orbán pénteki kibővített elnökségi ülésre hívta össze az OCÖ többségét tömörítő két frakciót. Az eseményen újra leváltotta Horváth-ot elnöki tisztségéből a testület, amely egyben megerősítette a június 25-i rendkívüli közgyűlésen hozott határozatokat. Kolompár Orbán, az OCÖ korábbi ügyvezető elnöke az ülést követő sajtótájékoztatón kijelentette: felkérik Horváth Aladárt, hogy ne hozzon döntéseket a testület nevében, egyben kérik a korábbi elnököt, hogy haladéktalanul kezdje meg az átadás-átvételt.

A kibővített elnökségi ülésen részt vevő Magyarországi Cigány Szervezetek Fóruma (MCF) és a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége (CSZOSZ) jelenlévő 34 képviselője egyhangúlag megerősítette Kolompár Orbánt elnöki tisztségében. "Itt az ideje, hogy véget vessünk az önkormányzatban kialakult vitáknak és elkezdjük az önkormányzat érdemi munkáit" - jelentette ki Kolompár Orbán. Hozzátette: a mai nap üzenete a roma társadalom számára az, hogy meg kell akadályozni annak a politikai nézetnek az érvényesülését, amelynek megfelelően Horváth Aladár "tíz-húsz évre vissza kívánja vetni a romák integrációját".

Amennyiben nem sikerül a cigányok és az ország érdekeit szem előtt tartó politikát folytatnia az Országos Cigány Önkormányzatnak (OCÖ), akkor mérlegelve a helyzetet, elgondolkodom azon, hogy kivonulok az önkormányzat irányító testületéből - közölte Horváth Aladás az MTI-vel.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!