A kisebbségi ombudsman vizsgálja az iskolai elkülönítést

2001.12.19. 15:54
Vizsgálatot indított a kisebbségi ombudsman a Heves megyei Verpelét általános iskolájának diszkriminatív gyakorlata miatt. Az iskolában ugyanis külön osztályban tanulnak a cigány és a nem cigány tanulók. Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) képviselője, Lólé Mihály azt állítja, a roma diákokat azért különítik el, hogy megakadályozzák nem roma gyermekek másik tanintézményekbe történő átáramlását. Az iskolaigazgató és a falu vezetése arra hivatkozik, hogy a gyerekeket képességeik szerint választották szét.
Az idei tanévkezdéskor a verpeléti általános iskolában külön osztályba kerültek az ötödik évfolyam roma és nem roma tanulói. Az iskolaigazgató elmondása szerint a diákokat egy képességfelmérő teszt után, teljesítményük alapján választották szét, amit az is bizonyít, hogy a gyengébbeknek fenntartott B osztályba három nem roma gyerek is bekerült, igaz, szüleik aztán másik iskolába íratták őket. Zay Ferenc szerint a nem roma szülőknek nem a volt osztálytársak származásával, hanem magatartásukkal és képességeikkel van problémájuk.

A roma szülők többségét felháborította az eset, szerintük egyértelműen azért különítik el a cigány tanulókat, hogy megállítsák a többségi gyerekek a közeli egri iskolákba történő átáramlását, ami eddig is komoly presztízsveszteséget okozott az intézménynek, és a létszámarányos állami költségvetés csökkenését is maga után vonja. Az etnikai alapú megkülönböztetés a romák szerint ott is tetten érhető, hogy az első évfolyamon szintén külön osztályba kerültek a roma iskolakezdők, akik tárgyi tudását még nem lehet megmérni.

A protestáló romák ügyét képviselő OCÖ-tag, Lólé Mihály miután eredménytelenül próbált egyezkedni a faluvezetéssel, előbb a Közigazgatási Hivatalhoz fordult, majd a Kisebbségi Jogok Országgyűlési Biztosához nyújtott be beadványt.

A kisebbségi ombudsman hivatala megkezdte az ügy kivizsgálását, melynek eredménye a jövő év elejére várható - tudtuk meg dr. Fórika Lászlótól, az ombudsmani hivatal munkatársától.