Aktivizálta magát az MSZP titkosszolgálati lobbija

2006. december 27., szerda 10:27

Előkészítetlennek tartja a nemzetbiztonsági szolgálatok összevonásáról szóló kormányzati döntést az MSZP nemzetbiztonsági munkacsoportja, amelynek Őszinteséget a nemzetbiztonságban is! című állásfoglalását a Népszabadság ismertette szerdai számában.

A kormányzati döntés szerint ötről háromra kell csökkentetni a magyar titkosszolgálatok számát. A munkacsoport szerint az előkészítetlen döntés egyenes következménye volt, hogy a titkosszolgálat állománya és apparátusa kritikus helyzetben (például az őszi események idején) elbizonytalanodott.

Ezekre az eseményekre utalva az MSZP nemzetbiztonsági munkacsoportja leszögezte: a szolgálatok nem bizonyultak kellőképpen hatékonynak a bűnmegelőzésben, a bűnelkövetési szándék feltárásában, hiszen nem tudták előre jelezni, hogy szélsőséges csoportok a kormányellenes demonstrációkat rendzavarásba fordítják.

Beékelődött nemzetbiztonsági tábornokok

A szocialista párton belül működő, gyakorlott, több évtizedes tapasztalattal rendelkező titkosszolgálati szakértőket tömörítő szervezet állásfoglalásában úgy fogalmazott: a nemzetbiztonság területén igen könnyű az igazságot államtitkok mögé rejteni. Különösen igaz ez akkor, amikor a napi politikai harcok elvonják a pártvezetés figyelmét a nemzetbiztonság stratégiai kérdéseiről.

Ennél is nagyobb baj, hogy a kormány és a frakció közé beékelődött néhány nyugdíjas titkosszolgálati tábornok, akik nem érdekeltek a szolgálatok hatékony működésében. "Kialakult a kormány közeli szakértők klikkje, akik szakmai kontroll nélkül adják a tanácsokat, gyakran így manipulálva a döntéseket" - olvasható a lap által idézett állásfoglalásban.

Legyen ismét tárca nélküli miniszter vagy szakállamtitkár

A munkacsoport szerint tény, hogy elavult szervezeti keretek között dolgoznak a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok. Az öt szervezet működését a párhuzamosság, a nehézkes együttműködés, az egymással való rivalizálás jellemzi.

Az állásfoglalásban megfogalmazták azt a javaslatot, hogy a titkosszolgálatokat helyezzék ismét tárca nélküli miniszter vagy szakállamtitkár felügyelete alá. Sürgették a párhuzamosságok megszüntetését, ami túl azon, hogy a költségek csökkenését eredményezné, javítaná a szolgálatok hatékonyságát is.

Tíz szervezet foglalkozik terrorelhárítással

Példaként említették, hogy Magyarországon jelenleg - a titkosszolgálatokkal együtt - tíz szervezet foglalkozik terrorelhárítással, ami a kapacitások elaprózódását okozza, lassítja az információáramlást, és növeli a fontos információk elvesztésének kockázatát.

"Érjük el, hogy tizenhat évvel a rendszerváltozás után a teljesítmény és a hatékonyság legyen a legfőbb értékmérő; hogy a nemzetbiztonsági tevékenység irányító szintjein a kinevezések során a profizmust, azaz a szakmai megbízhatóságot helyezzék előtérbe a magánérdekkel és a politikai lojalitással szemben" - sürgette a munkacsoport.

Tóth Károly, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista alelnöke azt mondta, nem tartja szerencsésnek, hogy a sajtón keresztül hozzák nyilvánosságra a szolgálatok átalakítására vonatkozó elképzeléseket. "Nem hiszem, hogy a lehetséges változatokat a sajtón keresztül kellene nyilvánosságra hozni, mert ha nincs kétharmad, nincs változtatás" - szögezte le. A jogszabály-módosításhoz kétharmados parlamenti támogatás szükséges - emlékeztetett. Felhívta a figyelmet arra, hogy az említett testület, "az MSZP mellett működő egyik munkacsoport", nem pedig a képviselőcsoport. Amit az állásfoglalásban leírtak, "az szakmai háttéranyagnak megfelelő", mondta.

Mint mondta, nem azért kell átalakítani a szolgálatokat, mert érdemi gond lenne munkájukkal, hanem azért, mert "megváltozott a világ, a hadsereg szerepe, megváltoztak nemzetközi kapcsolataink". Az MTI megkereste a munkacsoport vezetőjét, ám Pintér István semmit nem mondott az üggyel kapcsolatban.

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!