Ellopták a szegények ruháit
További Belföld cikkek
- Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony
- A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
- Elgázolt egy embert a Záhonyból Debrecenbe tartó vonat
- Több mint két hét szabadságot adna a DK a magzatukat elveszítő anyáknak
- Baleset miatt megállították a forgalmat az M7-esen, felborult egy hajót szállító terepjáró

A vámőrség által elkobzott hamis márkajelzésű ruhákat és cipőket korábban megsemmisítették, de egy 2000-es törvény lehetővé tette, hogy a márkavédjegyek eltávolítása után azokat jótékonysági alapon rászorulóknak adják. A "márkátlanítást" 2001-től kezdve az Iszkra Ferencné által vezetett Megváltozott Munkaképességűek Szakszervezete irányította: magát a munkát, azaz a márkavédjegyek kivágását, eltüntetését a férjéhez, két fiukhoz és mennyeikhez tartozó cégek által üzemeltetett varrodák, foglalkoztatók végezték.
A folyamatot a Karitatív Tanács (KT) nevű, állami felügyelet alatt működő testület koordinálta: ők szerződtek le a szakszervezettel, és ők döntöttek a márkátlanításra átadott ruha mennyiségéről is. A megváltoztatott (csökkent) munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáért az évek során a szakszervezet égisze alatt működő cégek a Fejér Megyei Hírlap értesülése szerint öt és félmilliárd forintnyi állami támogatást vettek fel. A munka a budapesti Eötvös utcai központ mellett több tucatnyi vidéki telephelyen zajlott, 2001-től egészen 2008-ig.
A karitatív munkához több önkormányzat, így pl. a terézvárosi képviselőtestület is jelentős önkormányzati ingatlanokat bocsátott ingyen vagy kedvezményesen a szakszervezet és a cégek rendelkezésére. Az egész, elvileg jól kitalált rendszerrel azonban több probléma is volt.
A márkátlanított ruhákat, cipőket a törvény szerint szigorúan csakis ingyen lehetett volna átadni a rászorulóknak, és kizárólag a nagy karitatív szervezeteken (például a Magyar Vöröskereszten, a Máltai és a Baptista Szeretetszolgálaton) keresztül. Ehhez képest a foglalkoztatókról hamar elterjedt, majd bebizonyosodott, hogy ott olcsón lehet vásárolni, és nemcsak márkátlanított, hanem márkás ruhát is. A vámosok által lefoglalt hamis ruhák egy jelentős része végül tehát mégis forgalomba került.
A Fejér Megyei Hírlap által hivatkozott, 22 milliárdos kárra vonatkozó szakértői becslés alighanem erősen túlzó: a KT által szignált, márkátlanításra átadott ruhanemű éves értéke pár százmillió forint volt. A szórványosan feltárt tízmillió-körüli esetekből következtethetően így is jelentős összegek kerülhettek vissza az Iszkra családhoz. Az összeg nagyságrendjére utal az is, hogy a nyomozást végül a Nemzeti Nyomozó Iroda végezte. A tranzakciókról hol konkrét bankátutalások, hol kockás papírokon vezetett elszámolások tanúskodtak: Iszkráék egy pillanatig sem tartottak a lebukástól.

A másik probléma az alkalmazottakkal volt. Egy idő után több foglalkoztatóban is gond lett abból, hogy Iszkráék cégei nem, vagy nem teljesen fizették ki a megváltozott munkaképességű, ezért a munkaerőpiacról kiszorult, így gyakran az utolsó leheletükig lojális alkalmazottak bérét és a közterheket. Az is előfordult, hogy a bérlapokra ráhamisították a dolgozók aláírását. Az állami támogatás egy része így illetéktelen kezekbe kerülhetett, a rászedett dolgozókat viszont nem, vagy csak részben sikerült utólag kártalanítani az állami bérgarancia-alapból.
Gond volt a telephelyekkel is. A 700 nm-es Eötvös utcai, ingyenes használatba kapott önkormányzati ingatlan egy részéről utóbb kiderült, hogy azt Iszkránéék egyik családi bt-je bérbe adta egy kft-nek. Pápán viszont, ahol egy cégtől bérelték a helyiségeket, nem tartották be a bérleti szerződést, ráadásul egy idő után a bérbe vett ingatlanrésznél jóval nagyobb területet kezdtek használni. Amikor az anomáliákra fény derült, több falusi önkormányzat is visszakérte a varrodáknak átadott ingatlanokat. Az egyik családi cég ügyében mindezek mellett még csődbűntett miatt is eljárás indult.
A család ügyeiről és a hamis márkás ruhák sorsáról szóló mind gyakoribb tudósítások, majd a Veszprém Megyei Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálata ellenére 2007 nyarán Iszkránéék egyik cége, a Perl MMF Kft. a Karitatív Tanács új márkátlanítási pályázatának egyik nyertese lett. Végül csak az egyik karitatív szervezet erős nyomására döntöttek úgy, hogy a vádak tisztázásáig a kft nem kap márkátlanítandó ruhát KT-tól. Ennek ellenére sajtóértesülések szerint még 2008 tavaszán is folyt márkátlanítás a cégnél, bár Iszkráné szerint külföldi megbízásból.

A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága szerint az anomáliák arra utaltak, hogy a KT (minisztériumi) felügyelete volt hiányos, ezért nekik nem volt lehetőségük eljárni. A felügyeletet akkor ellátó Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium viszont 2006-ban azt közölte, hogy "a közérdekű felhasználásba került hamis márkajelzésű dolgok márkamentesítésében és számszerűségében eltérések nem voltak", és így nem volt jogkörük a fellépésre (a KT-nak nem volt kapacitása arra, hogy tételesen ellenőrizze a hatalmas bálák tartalmát). A felelősséget tehát az államigazgatás és a vámőrség is igyekezett hárítani, Iszkránéék pedig zavartalanul tevékenykedhettek.
Hogy - miként arról a Független Hírügynökség beszámolt - a család valóban eltűnt-e, az egyelőre nem világos: a pápai bíróság idézéseit ugyan nem vették át, de mivel a bíróság átirata még nem érkezett meg, a II. kerületi rendőrkapitányság egyelőre nem kereste Iszkránéékat rózsadombi otthonukban. Erre azonban napokon belül sor kerülhet. Ahogy az is kiderülhet, hogy Iszkra Ferencné a rendőrségen is előhozakodik-e majd a korábban gyakran és előszeretettel hangoztatott, balra és jobbra is kiterjedő politikai kapcsolataival.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon
A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.
március 19., 14:09
- Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.
március 19., 13:12
- Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”
A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.
március 19., 13:47
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból
Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.
március 19., 13:14
- Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke
Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.
március 19., 15:24
- Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett
A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.
március 19., 14:34
- Belföld
Megszólalt a füstgyertya miatt rosszul lett fideszes képviselő, aggasztónak nevezte a baloldal akcióját
De azt is elmondta, hogy már jobban van.
március 19., 12:37
- Belföld
Bayer Zsolt a Momentum akciójáról: kib***ni őket a parlamentből a taknyukon és vérükön!
Kiakadt a jobboldali publicista.
március 19., 14:19
- Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten
Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.
március 19., 11:55
- Belföld
A Nemzeti Nyomozó Irodához került a Rétvári Bence körüli alapítványhálózat ügye, amiben a Vatikán is nyomozott
Vadai Ágnes Polt Pétert kérdezte az ügyről.
március 19., 16:23
- Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni
Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.
március 19., 17:20
- Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására
Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.
március 19., 06:12
- Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd
A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.
március 19., 07:52
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben
A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.
március 19., 15:50
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
tegnap, 17:36
- Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot
A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.
március 19., 11:37
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
tegnap, 14:26
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
tegnap, 15:44
- Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren
Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.
március 19., 11:19
- Belföld
Nem aratott osztatlan sikert a tiszások körében Magyar Péter barátnős posztja a Pride árnyékában
Kiakadtak a szimpatizánsok.
március 19., 09:06
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
tegnap, 11:28
- Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt
A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.
március 19., 08:36
- Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden
A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.
március 19., 12:48
- Belföld
Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony
A násznépben több orvos és egy ápolónő is volt, akik a segítségére siettek.
tegnap, 21:31
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
tegnap, 20:50
- Belföld
Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta
A férfi egy vevőjének legalább 60 alkalommal értékesített a szerből.
március 19., 11:52
- Címlapon
Zelenszkij már a feltétel nélküli tűzszünetet sem vetné el – jönnek a részletek a megállapodásról
Egy lépéssel közelebb lehet a béke.
tegnap, 18:19
- Címlapon
Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?
Igazi hungarikum áll a háttérben.
tegnap, 19:02