Ságvári Endre, az új baloldali hős

2004.09.13. 11:58
Ságvári Endre az új baloldali hős, vált világossá az Index riportereinek, mikor alkoholmámortól sem mentes látogatást tettek a Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták hétvégi tatai nyárbúcsúztatóján. A rendezvényen politikusok is megjelentek, mégis a közönség zömét alkotó fiatalok politikával csak szőrmentén foglalkoztak, és a szarvasbőgés idejére szervezett eseményen inkább egymás becserkészésével voltak elfoglalva.
Tekintse meg képeinket!
"A baloldal, az a szocialisták" - fogalmazódik meg a felismerés egy, a FIBISZ táborába tartó gimnazistakülsejű lányban Tóváros vasútállomásán. Az Index késve érkező "baloldali álom" kommandója lelkesen próbál az ideológiai megvilágosodáson átesettek nyomába szegődni. Sikertelenül, ami hosszú ideig tartó tájékozódási zavart okoz, mivel a baloldaliságra kevésbé fogékony tataiak eltávolították a tábor felé útbaigazító posztereket.

Reménytelennek tűnő helyzetünkből Zutyu közvetítésével Mesterházy Attila GyISM-államtitkár segít ki, aki előbb sikerrel lokalizálja a felügyelete alá tartozó tatai edzőtábort, aztán majdnem használható tanácsokat ad a továbbhaladás irányáról. Egy rosszul értelmezett fordulat után - jobbra tartottunk, persze - Tata másik végén kötünk ki, ahol egy helyi lakos elárulja, hogy messze vagyunk, de "háromszáz méter múlva lesz egy taxi". Utunkat így a helyi fuvarozási vállalkozás központi irodájában és diszpécserközpontjában, úgyis mint egyes kocsi, folytatjuk.

Gyurcsány és a paprikás krumpli

Paprikáskrumpli lecsókolbásszal
Több mint ezer fiatal kíváncsi idén a Fiatal Baloldal tatai nyárbúcsúztató fesztiváljára, ahol Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt a hungaristák elleni fellépés szükségességéről beszél, Hiller István MSZP elnökjelölt meg azt szorgalmazza, hogy legyen minél több hívük a felsőoktatásban tanulók között. Hogy ez megvalósuljon, vitákat kell szervezni, jelen kell lenni, és először elég csak hét embert meggyőzni, mert utána már a hét meggyőzött szervezi be a további hétszázat.

Gyurcsány nagyon rövid szónoklattal állítja maga mellé a baloldali fiatalokat, amikor itt újra arról beszél, hogy "ti csinálhatjátok meg az új Magyarországot". Aztán még belefér az idejébe, hogy a menzán sorba álljon és elfogyassza az aznapi vacsorát, a kétes kinézetű paprikás krumplit lecsókolbásszal.

Hogyan születik az új Magyarország?

A fiatalok az új Magyarország megcsinálásához hatalmas mennyiségű alkohol elfogyasztásával, kétes minőségű zenék hallgatásával és a kanszarvasokat megszégyenítő bagzási kedvvel kezdenek hozzá. Az est egyik sztárzenekarát Drogos Tejának hívják, ez egy kolléga (nevezzük level bossnak) értesülései szerint egy román szintagmából képzett vicc.

Klikk a képre!
Razzia már egy Fekete Pákó-Hevesi Tamás bootleget is belelát az éjszaka további részébe, Király tudósító csak a "kubai nők, rátok gondolok" kezdetű szkinhed/punknóta vonatkozó sorait véli felfedezni a távolból. Mindenesetre rémisztő gondolat, hogy az országot olyan fiatalok csinálnák újra, akiknek még mindig tud mit mondani a születésük után nem sokkal feloszlott Bikini zenekar.

Ahogy az is elgondolkoztató, hogy a baloldal példaképként megtalálta azt az antifasisztát, akit még azelőtt lelőttek, hogy sokat tehetett volna az elnyomók ellen. A gerilla pályát kevés sikerrel kezdő Ságvári Endrét Újhelyi István elmondása szerint alulról jövő kezdeményezésre választották ki. Szükség volt egy hősre, tudjuk meg. Ságvári pedig tökéletes, hiszen még a szocializmus negyven évének kezdete előtt lelőtték, így nem gonosz bolsevik, ámde népi hős.

Minőség, Stílus, Európa

A "Minőség, Stílus, Európa" jelszavával meghirdetett tábor vidám úttörőhangulata azonban feloldozást is jelent. Hamar kiderül, hogy a baloldali gimnazistákat korosztályuknál nem izgatja perverz módon jobban a politika, sokkal inkább a sportolási lehetőségekre és az alkoholra hajtanak. Ideológiai vitába is csak egyszer keveredtünk, a pszichedelikus elemekkel tűzdelt beszélgetésen Király tudósító kénytelen arcba röhögni a FIBISZ egyik feltörekvő káderét, aki megpróbálja meghatározni a tudósító nézetrendszerét.