Sárbogárd nem támogatja a gyermekvállalást

2004.06.21. 23:35
A sárbogárdi önkormányzat elutasította még korábban azt a javaslatot, hogy minden születendő gyermek családját segítsék gyerekenként húszezer forinttal. Etelvári Zoltán, a szocialista frakció tagja a testületi ülés jegyzőkönyve szerint kijelentette: "egyetértünk abban mindnyájan, hogy akinek nem szociális alapon adnánk ezt a 20 ezer forintot, annak nem kell. Akinek meg szociális alapon adnánk, annak meg nem kellene, hogy szaporodjon. Ez nem rasszizmus, ezek egyszerű tények."
A sárbogárdi önkormányzat képviselő-testületének többsége március 25.-i ülésén elutasította az egészségügyi- és szociális bizottság fideszes elnökének gyermekvállalási támogatás bevezetésére tett javaslatát; az ülésen egyes vélemények szerint "rasszista ízű" kijelentések is elhangzottak.

Az MTI-hez a múlt hét végén eljuttatott jegyzőkönyv-kivonat szerint Nedoba Károly, az MSZP helyi frakciójának vezetője a javaslat elfogadását azért nem támogatta, mert véleménye szerint "a támogatás azoknak a rétegeknek szolgálna, akiknek a nagy többsége munka nélkül akar élni és ki akarja használni a kiskapukat."

Etelvári Zoltán, a szocialista frakció tagja pedig a jegyzőkönyv szerint kijelentette: "egyetértünk abban mindnyájan, hogy akinek nem szociális alapon adnánk ezt a 20 ezer forintot, annak nem kell. Akinek meg szociális alapon adnánk, annak meg nem kellene, hogy szaporodjon. Ez nem rasszizmus, ezek egyszerű tények."

Az MSZP frakcióhoz tartozó Őri Gyula szerint "a tisztességes emberek ösztönzése a gyerekvállalásra nem 20 ezer forinton múlik". Frakciótársa, Fülöp István pedig úgy fogalmazott, hogy "az igaz, hogy a népesség fogy, de az, hogy a 20 ezer forint megszaporítja a magyar nemzetet, azt nem hiszem el. Én nem azt nézem, hogy ki milyen színű, de ezt a javaslatot nem tudom támogatni."

A jegyzőkönyv szerint a testületi ülésen Horváth Tibor, a fideszes frakció tagja névszerinti szavazást kért, mondván, "ha odakerül a dolog, tudják a romák, hogy kire kell szavazni". Javaslatát nem fogadta el a képviselő-testület. A javaslattevő Varga László, a Fidesz frakció vezetője egy -jegyzőkönyvbe nem került - felszólalásra válaszolva, azt kérte, hogy "aki valamiféle kisebbségről meg napbarnítottakról beszél, az mondja ki, melyik etnikai csoportra gondol." Úgy vélte, hogy a 20 ezer forintos támogatással a város megbecsülését fejezné ki a gyermekáldást vállalók előtt".

Varga László az MTI-nek elmondta: a gesztusértékű támogatás alanyi jogon járt volna minden újszülöttnek, amit nem feltétlenül pénzben juttattak volna el a szülőkhöz. Azt, az MTI-től névtelenséget kérő informátortól származó tájékoztatást, amely szerint Varga László "megígérte a romáknak, hogy ha az EP-választáson a Fideszre voksolnak, elintézi számukra a 20 ezer forintos támogatást", a képviselő szemenszedett hazugságnak nevezte.

Az MTI megkereste Nedoba Károlyt, a képviselőtestület MSZP-s frakciójának vezetőjét, aki kijelentette: a gyermekvállalási támogatást anyagi helyzete miatt egyelőre nem tudta volna felvállalni az önkormányzat és cáfolta, hogy a testületi ülésen tett hozzászólásában a roma kisebbségre gondolt volna. "Olyanfajta emberekre gondoltam, faji, etnikai hovatartozás nélkül, akik kihasználják a kiskapukat. Ha erősen fogalmaztam, megkövetem azokat, akik magukra vették a szavaimat, de azt kikérem magamnak, hogy elferdítik, elcsúsztatják a mondandómat" - mondta.

Etelvári Zoltán úgy fogalmazott: amit mondott, nem a romákra, hanem az élősködő, lumpen elemekre értette. Véleménye szerint politikai támadás áldozata, politikai ellenfelei ugyanis "két éve hiába próbálnak fogást találni" rajta és frakciótársain, ezért így próbálnak meg ártani nekik. Juhász János polgármester elmondta: Sárbogárd önkormányzata az idén 150 millió forintos forráshiány mellett 3 milliárd forintos költségvetéssel gazdálkodik. Az önkormányzattól 362-en kapnak rendszeres szociális segélyt, és csaknem hatszázan részesülnek eseti támogatásban. Az előbbire csaknem 40 millió forintot, az utóbbira 28 millió forintnál többet költ az önkormányzat.